Külföldiek Pozsonyban

Fények, készülődés, várakozás. Nem mindenki ugyanarra gondol, nem mindenki ugyanazt érzi, ugyanazt eszi. Vajon azok, akik a világ más tájairól – Iránból, Azerbajdzsánból, Szíriából, Koreából – hozzánk tévedtek, hogyan élik meg az ünnepet?

Inara

Nagyon szépen beszéli a nyelvet, azt mondja, ezt az orosznak köszönheti, de angolban is kitűnő. 2017 szeptemberétől él itt, az hozta őket Szlovákiába, hogy a férjével változtatni akartak az életükön. Fivére nyolc éve él itt, elvégezte a Comenius Egyetem bölcsészkarát, ez megkönnyítette a döntést, volt kapaszkodó. „Azerbajdzsán a Dél-Kaukázus egyetlen muzulmán vallású országa, lakosságának 97 százaléka muszlim – világosít fel Inara. A rokonszenves fiatalasszony otthon egy bank személyzeti főnöke volt. – Ami a lakosság identitását illeti, alapvetően kaukázusi népnek tekinti magát, ugyanakkor a török rokonságnak is kiemelt jelentőséget tulajdonít.”

Az azeri hagyományban nincs karácsony, hanem december 31-ét, újévet ünneplik, de Inaráék otthon ismerték a hagyományok révén, lévén az édesanyja orosz. A fiatal hölgy nemcsak a családnak, hanem a barátoknak is vásárol ajándékot. „Ami az ünnepi vacsorát illeti, nem maradhat el az Olivier-saláta. A francia–belga Lucien Olivier séf az 1860-as években a Moszkva hotelben készítette először. Ez a hússaláta az év minden szakában biztos választás, ünnepi alkalmakra kiváltképp. Ezenkívül több saláta is kerül az asztalra, például halból készült, de ezek nem hagyományos azeri ételek, viszont a sáfrányos főtt rizs igen. A sáfrányon kívül borsozzuk a rizst, s teszünk bele marhahúst is, meg szárított gyümölcsöt, s velük együtt főzzük.”

Tavaly már itt érte a karácsony, a férje viszont csak két hónapja él Pozsonyban, várja, hogy megkapja a tartózkodási engedélyt. Inara nagyon szerette volna a szentestét az egész családdal ünnepelni, édesanyja már itt van, de a beszélgetésünk idején még nem tudta, hogy a többiek valamennyien ideutazhatnak-e.

Lina

A csinos fiatal lány édesanyja orosz, apja kínai, ő meg Kazahsztánban született, csaknem egész eddigi életét ott töltötte, fogtechnikusként dolgozott. Kazahsztánban régebben nem ismerték el a vallási ünnepeket, 2006-tól iktattak törvényileg az állami ünnepek közé vallásiakat, köztük az ortodox naptár szerinti karácsonyt – magyarázza. A mintegy 30 százalékban keresztény lakosság számára váratlan ajándék volt ez, s a keleti rítusú katolikusok már az ortodoxokkal együtt január 7-én ünneplik a karácsonyt, a julián naptár szerint. „Az unokaöcsém január 6-án született, mi egybekapcsoljuk a két ünnepet – mondja Lina. – Apukám szinte egész életét Kazahsztánban élte le, már ő is alkalmazkodott az ottani szokásokhoz. Kínában nem járt, így a kínai hagyományokat nem nagyon ismerjük.”

Lina is tavaly ősszel érkezett a szlovák fővárosba, a karácsonyi hangulatot a városban tapasztalta meg, főleg a karácsonyi vásárban, de a szenteste és az ünnepnapok semmiben sem különböztek számára a mindennapoktól, mivel az albérletét egy orosz lánnyal osztja meg, s ő sem ünnepelt.

Olivia és Marek

A név alapján hihetetlen, de mindketten dél-koreaiak. A Szöulból három éve érkezett házaspárnak még nehezen megy a szlovák beszéd, nagyon törik a nyelvet, főleg a fiatalasszony, így itt-ott nehezen értünk szót. Felkínálom az angol folytatást, de akkor meg tiltakoznak, hogy tanulniuk kell szlovákul. Olivia közgazdászként, Marek műépítészként dolgozott otthon, majd Szingapúrban, legutóbb pedig Franciaországban. „Korea mintegy 30 százalékban keresztény, nekik vallási ünnep a karácsony, a többieknek nem, inkább barátokkal töltik. Az egyetlen ország a térségben, ahol a karácsony hivatalos ünnep, de csak egy nap, a 26-a már nem – meséli Marek. – Koreában a karácsony nem családi ünnep (inkább az újév az), hanem a szerelmesek romantikus ünnepe. Karácsonyfát többnyire csak a keresztények állítanak, a fiatalok kint töltik ezeket a napokat a kedvesükkel. Szöul ilyenkor fényárban úszik, az éttermek és szállodák főleg az amerikaiakra jellemző karácsonyi különlegességeket kínálnak, partikat rendeznek, nekünk nincsenek speciális karácsonyi ételeink. Az ajándékozás is kicsit más: a legtöbben nem adnak és nem is kérnek nagy dolgokat, főként karácsonyi tortát rendelnek ajándékba.”

Talal

2004-ben jött először Szlovákiába, majd pozsonyi nőt vett feleségül, két lányuk van, 15 és 10 évesek, 12 esztendeje itt él az egész család. Azóta nem látta otthonát a szíriai Aleppóban, amely a világ legrégebben lakott települései közé tartozik. Már az ókorban rendkívül jelentősnek számított, s 1,8 millió lakosával a polgárháború kitörése előtt Damaszkusz után az ország második legnépesebb városa volt. Talal szomorúan meséli, hogy a 2012 júliusától 2016 decemberéig tartó ostrom során több mint 30 ezer ember vesztette életét, a város keleti részéből a puszta létüket fenyegető Iszlám Állam és más szélsőséges szervezetek erősödését látva több mint 130 ezer polgári lakos menekült el. A folyamatos harcok, valamint a szír és az orosz légierő bombázásai szinte teljesen lerombolták az UNESCO-világörökség részét képező világhírű óvárost. A fellegvár megrongálódott, az Omajjád-nagymecset minaretje összeomlott. Ahányszor látja a képeket, összeszorul a szíve. Lányainak sokat mesél hazájáról, arról, milyen gyönyörű volt, milyenek az emberek, de bántja, hogy most semmi jót nem mondhat. „Megértettük, hogy milyen nagy veszteség érte az országot” – zárja az emlékezést. Talal apja és anyja Szíriában maradt, tudja, hogy élnek, de azt mondja, hivatalosan nem hagyhatják el az országot, szíriai útlevelével ő sem utazhat akárhová. „Karácsonykor a családdal leszek, bár muszlim vagyok, megtartjuk az ünnepet. Szíria lakossága egyébként 90 százalékban muzulmán, december 25-e mégis munkaszüneti nap, s a muszlimok is részt vesznek a karácsony örömében. Meglátogatják a barátainkat, rokonainkat, fenyőfát állítanak. Pozsonyi otthonunkban tavaly egy hatalmas fa díszelgett, s az asztalra szlovákiai és arab specialitások is kerültek; az ittenieket a nagymama készítette el, az arab ételkülönlegességeket a feleségem.”

Goli és Sani

A testvérek Iránból jöttek, az egyiknek egy, a másiknak két gyermeke van. Az anyukák most nyelviskolában tanulják a nyelvet, mert úgy döntöttek, hogy a világnak ebben a szegletében folytatják életüket. Nem kalandvágyból született az elhatározás, a változás rengeteg lemondással és alkalmazkodással jár. Ők is muszlimok; a keresztények Irán lakosságának alig egy százalékát teszik ki, s rendre megtartják a karácsonyt. Egyébként ott is egyre több muszlim díszít karácsonyfát, ajándékozza meg szeretteit és rendez ünnepi vacsorát. Teheránban és környékén vörös, zöld és aranyszínű csomagokkal és díszekkel teleaggatott fákkal találkozik az ember, sőt betlehemet is állítanak.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!