Köbölkúti motokrossz

„Örömmel tölt el, hogy az évente megrendezett versenyek által községünk egyre ismertebb a motorsport rajongói körében – mondja Bolya Szabolcs alpolgármester. – A falu részéről elismerésünk Vörös Zoltánnak és Vörös Gábornak, akik saját zsebükből áldoznak arra, hogy a köbölkúti pálya megújuljon, mindig rendben legyen, és a szervezést is ők végzik. Ahogy körülményeink engedik, az önkormányzat is támogatja őket ebben a tevékenységükben.

Zoltán különlegesen sikeres évet zárt. Hazai pályán szenior kategóriában megszerezte az első helyet, s mivel ez volt a szlovák kupa összetett versenyének utolsó fordulója, országos győzteseként is a dobogó legfelső fokára állhatott. Tőle alig marad el ikertestvére, Gábor, aki a köbölkúti futamban harmadik lett. Zolival a díjkiosztó után beszélgettünk.

A versenyláz legkisebb jele sem látszott rajtad. Hogy tudsz ennyire nyugodt maradni?

Ez csak a látszat – mosolyog. – Izgulok minden futam előtt, mert tudom, hogy minden egyes győzelmen sok múlik. Hazai pályán még nagyobb súly nehezedik rám, hiszen a nézőknek is örömet szeretnék szerezni. Sokkal nehezebb azonban folyamatosan az élmezőnyben lenni, mint egy futamot megnyerni. A siker soktényezős: kell hozzá technikai tudás, tapasztalat, kitartó munka és hát szerencse. Megjegyzem, a munkánk miatt a felkészülésre nem sok időt tudunk szánni, sem én, sem Gábor.

Különlegesség, hogy hozzád hasonlóan ő is megszállott versenyző (sőt a fia, Vörös Xavér is, akinek a csillaga most van emelkedőben). Mivel egy kategóriában versenyeztek, sokszor csak a dobogó fokait váltogatjátok egymás közt. A rivalizálás mennyire hat a kapcsolatotokra?

Mi mindig egymással versenyeztünk, ámbár sose legyőzni akartuk a másikat, inkább mindkettőnket még jobb teljesítményre sarkallt. Rettenetesen későn, 28 éves korunkban kezdtünk el versenyszerűen motorozni. Ennek ellenére gyorsan jöttek az eredmények, pár év alatt profi szintre tornásztuk fel magunkat. Ez is valószínűleg az egymás közti gyakori megmérettetéseknek köszönhető. Egyébként mindketten örülünk a másik sikerének, mert abban is benne vagyunk mindketten. Sokszor megbeszéljük a versenyeket, a pályákról szerzett tapasztalatainkat, és igyekszünk tanulni belőlük.  

Szóval ez a vonzódás csak felnőttkorban jött?

Egyáltalán nem. Bő harminc éve volt az utolsó terepmotorverseny Köbölkúton, mi akkoriban nyolcévesek lehettünk. Későn értünk a helyszínre, de az a pár képkocka, amelyet még láttunk, beégett a tudatunkba. Attól kezdve ott lappangott lelkünk mélyén a sóvárgás iránta. Mikor dolgozni kezdtünk, és anyagilag megengedhettük magunknak, először én, majd a testvérem is vásárolt motorkerékpárt. Hogy legyen hol gyakorolnunk, elkezdtük kitakarítani a bozóttal benőtt, szeméttel telehordott volt krosszpályát. Mivel a munka javát magunk végeztük, eleinte csak 400-500 méter készült el. 

Milyen lett mára? Szeretik a versenyzők?

Mai hossza 2250 méter. Szlovákiai viszonylatban a legnehezebb, legtechnikásabb pályák közé tartozik, mert dombos, és sok akadály van beépítve. Nem egyszerű rajta megtalálni a nyomvonalat, de a tapasztaltabb versenyzők imádják.

Mi az, ami megfogja ebben az embert? Veszélyes sportnak tűnik.

Sokan gondolják, hogy a száguldás öröme az, ami a sportolókat vezérli. Igaz, ez se mellékes, de a legnagyobb szépsége, hogy intelligens, kreatív munkát igényel. Sokat kell gondolkodni, mikor kell a fékre taposni, mikor gázt adni, kiszámítani, mennyi időt töltsünk a levegőben, hová kell leérkeznünk, a kanyarok szögétől függően miben kell változtatni a taktikán. Veszélyes? Csak addig, ameddig a motoros őrülten nyomja a gázt, és nem tudja, hogy a gyorsaság titka a precizitásban rejlik. Nekem még nem is volt komolyabb balesetem, de az már igen, hogy törött lábbal tovább versenyeztem. Súlyosabban Gábor sérült meg, amikor egy erős széllökés következtében fejjel lefelé ért talajt, és eltörött a válla. Ennek ellenére mindketten a közúton való motorozást tartjuk veszélyesebbnek.

Megdübörögteti a motorzaj a környékbeli fiatalok szívét?

Nagy bánatunk, hogy a helyi fiatalok ritkán jönnek ki az edzésekre, pedig szívesen foglalkoznánk velük. Mi annak idején ötven kilométert is bicikliztünk, csak hogy egy jó motort láthassunk. Jelenleg azért nem annyira rossz a helyzet, mert van két srác a környéken, akikben látunk fantáziát. Reméljük, jövőre már eredményekről is beszámolhatunk velük kapcsolatban. Itt említeném meg, hogy sok benne elő szülő vallja, hogy ez a sport összekovácsolja a családot. Míg a serdülők szüleikkel való kommunikációja egyre csökken, a motoros fiatalok velük együtt mennek a versenyekre, és sok szép közös pillanatot élnek át.