Kisiskolák – kezdődik a visszaszámlálás

Félő, hogy nem jutunk semmire, a legnagyobb gondot, a gyerekhiányt ugyanis sem petícióval, sem tüntetéssel, sem politikai alkuval nem tudjuk megoldani.

A minimális osztálylétszámokról szóló jogszabályt még a korábbi oktatási miniszter, Dušan Čaplovič hagyta itt nekünk örökségül. Csaknem két éve, hogy a parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek vagy száz iskolánk esne áldozatul, és bár idén júniusban már módosította, ez csupán a probléma elodázása. Megoldás semmiképp, mert a dolgok jelenlegi állása szerint a választások után elképzelhetetlen olyan politikai konstelláció, amely kisiskolák fenntartását szorgalmazná. Az érintett oktatási intézmények között ugyanis több a magyar, mint a szlovák tannyelvű.

A túlélésre rendezkedtünk be

Érthetetlen, hogy az elmúlt másfél év során nem születtek konkrét tervek arról, miként, meddig tarthatók fenn némely kisiskolák, és hová, hogyan fognak járni azok a tanulók, akiknek a falujában bezár a magyar iskola. Mintha valamennyien – a politikai pártoktól kezdve a civil szervezeteken át egészen a pedagógusokig és a szülőkig – a túlélésre rendezkedtünk volna be. Nem telt többre, mint megkésett reakciókra, tiltakozásra. Hiányzik a stratégia, az átfogó szakmai felmérés, a konkrét elképzelések, mit is akarnánk, és az hogyan volna megvalósítható, egyáltalán mennyi az, amire a szülők akaratából és a pedagógusok erejéből még telik.

A parlament a Híd javaslatára június végén módosította a közoktatási törvényt abban az értelemben, hogy az új, minimális osztálylétszámok nem 2015, hanem csak 2016 szeptemberétől lesznek érvényesek. Ami tehát késik, nem múlik, mert most ugyan a Smer is ügyel arra, hogy egyetlen választót se veszítsen, de egy év múlva ez már nem lesz szempont. Sokkal többet nyom majd a latban, mennyit lehet spórolni a kisiskolák felszámolásával, annál is inkább, mivel valóban veszteségesek, még a magyar vezetésű önkormányzatok számára is. Az öt-hat gyerekkel tengődő kisiskola nagy luxus. Ilyen esetekben talán csak az egyes régiókban létrejövő központi iskolák jelenthetnének megoldást, de ezek is csak akkor, ha megszerveznék a tanulók utaztatását. A szülők így nem zavarodnának össze a túl sok választási lehetőségtől, az egyértelmű kínálat, az erős, népes, színvonalas központi iskola pedig talán többeknek lenne vonzó, mint a legközelebbi szlovák intézmény. Persze a gyakorlat azt mutatja, hogy egyetlen iskolaigazgató vagy polgármester sem akarja, hogy az ő nevéhez fűződjön a kisiskola megszüntetése. Azt sem tudja megmondani senki, mi lenne a sok rossz közül a legkevésbé fájó megoldás, mert hiányzik a független szakértői állapotfelmérés, a tervezés.

Csak temetni tudunk, tervezni nem?

Ha pedig tényleg nem telik többre, azt is ki kell mondani. Hogy bocsánat, elfogyott az ötlet, az akarat, a diák, mi eddig bírtuk, mostantól minden szülő vigye a gyerekét, ahová akarja vagy tudja. Játszhatjuk még néhány évig az összefogást is. Kérhetünk találkozókat a minisztertől, indíthatunk aláírásgyűjtést, szervezhetünk koporsós performanszokat a parlamentnél, ahol rossz szlováksággal elmagyarázzuk a nyilvánosságnak, mit is szeretnénk (az utóbbinál nem is kell jobb érv a magyar iskolák ellen), de ez egy ideje már kevés. 2013 óta mindössze egyetlen szakmai politikai egyeztetésre, állásfoglalásokra, meg egy utolsó pillanatban összehozott törvényelhalasztásra futotta erőnkből. A Čaplovič-féle racionalizációs terv elfogadása óta egy szót sem hallottunk arról, hogy valakik terveket, alternatívákat készítenének arra az időre, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen. Netán a szlovák pártokkal, polgármesterekkel is egyeztetnének, hiszen a bezárás számos szlovák kisiskolát is érint. Azzal a különbséggel, hogy ott mindig lesz megoldás, mert szlovák iskola mindig akad majd a közelben. Igaz, számunkra is, mert abban már most biztosak lehetünk, hogy sok szülő könnyebb szívvel fogja választani a szlovák tannyelvűt, ha helyben már nem lesz magyar. Főleg, ha a következő beíratáskor azt sem tudja neki senki megmondani, meddig járhat majd a gyereke a helyi magyar kisiskolába, és utána vajon hová, hogyan és mennyiért.

Dönteni kell

Jó hír a sok rossz között, hogy jövőre az elsősök beíratása csak áprilisban lesz – vagyis a választások után. Addig eldőlhet, kivel alakít kormányt a Smer, ki lesz az oktatási miniszter, és mit várhatunk tőle. De a választási kampány egyik legfontosabb témája az iskoláink jövője kell, hogy legyen. Ha az igazgatók a jövő évi beíratáskor sem tudnak az intézmény megszűnése miatt aggódó szülőknek biztos megoldást kínálni, utána már nem is nagyon kell a fejüket törniük rajta, mert nem lesz, akit a dolog még érdekelne. Azzal se áltassuk magunkat a végtelenségig, hogy majd az önkormányzatok segítenek, mert épp a kisiskolákat fenntartó szórványtelepüléseken a legnagyobb az esély arra, hogy lassan a polgármester és az egész önkormányzat is szlovák lesz. De ha nem, akkor sem tud négy-öt gyerek kedvéért fenntartani egy iskolaépületet és fizetni a pedagógust.

Ezt a problémát az önkormányzatok is csak úgy tudják megoldani, ha egy-egy régióban összefognak, megegyeznek, hol legyen a központi iskola, és aztán abba adnak bele apait-anyait. A környék legjobb pedagógusait, anyagi és erkölcsi támogatást, iskolabuszt, mindent. Ez persze úgy nem fog menni, hogy ahány párt, társadalmi szervezet és helyi megmondó ember van a járásban, az mind mást akar, mert másban lát fantáziát, érvényesülési lehetőséget, ne adj´ isten, üzletet. Úgy sem fog menni, hogy a végtelenségig egyeztetnek, üléseznek, a szülőket kérdezik, mert ha túl sok a választási lehetőség, annak csak érdekcsoportok kialakulása lehet a vége. Valakiknek valamikor – most már minél hamarabb – fel kell vállalniuk a döntés felelősségét, és ki kell mondani, hogy itt meg amott lesz 2016 szeptemberétől magyar iskola, s a mostani elsősök négy év múlva ide fognak járni ötödikbe. Persze lesznek, akik azt mondják, azért adják inkább szlovák iskolába a gyereket, mert nem tetszik nekik a hely, az igazgató, korán indul vagy nem áll meg a házuk előtt az iskolabusz, de ilyen mindig akadna. A döntéshozóknak azoknak az érveire és aggályaira kell figyelniük, akik valóban akarják a magyar iskolát – mert ők nem érdemlik meg, hogy a kákán is csomót keresők miatt végül ne legyen választásuk. 

Két központi iskola a Zoboralján

A Nyitra és Vidéke Célalap tavasszal végzett felmérést a szülők körében arról, hol létesüljön a régió központi iskolája. A járásban jelenleg hét magyar alapiskola működik, idén valamennyiben együtt összesen vagy 20 magyar elsős lesz (három faluban egyetlen gyermeket sem írattak magyar osztályba). A központi iskola ötlete évek óta téma a szülők és pedagógusok körében, de mostanáig nem sikerült döntésre jutni sem a helyszínt, sem a gyerekek utaztatását illetően. A legkönnyebb megközelíthetőség okán felmerült Nyitra is, ahol új tanintézményt hoztak volna létre, de ezt a válaszadók többsége nem szeretné. A válaszok alapján kirajzolódott egy lehetséges koncepció, amelyet szeptemberben tárnak az érintett községek polgármesterei és az iskolaigazgatók elé – tudtuk meg Zilizi Zoltántól, a Nyitra és Vidéke Célalap elnökétől. „Azt szeretnénk, ha mindenki számára elfogadható megoldás születne, de a jövő évi beiratkozáskor már mindenképp konkrét megoldást akarunk kínálni a szülőknek” – mondta. A megoldás értesüléseink szerint az lehet, hogy a régió három kilencosztályos alapiskolájából kettő marad fenn: Nagycétény biztosan, Pográny és Gímes között pedig még választani kell.

Ki kell használni ezt az évet

Sajnos, a szakmai segítségre a szükség ellenére sincs mindenhol igény – állítja Masszi János, a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója, a kormány kisebbségi bizottságának tagja. Maga is részt vett azoknak a koncepcióknak a kidolgozásában, amelyekből a kisiskolák igazgatói és fenntartói kiindulhatnak a megoldás keresésekor. „Az a tapasztalatunk, hogy mindenki a sajátját védi, és még ha elméleti szinten elismeri is, hogy tenni kell valamit, a gyakorlati lépésekre nem hajlandó. Bízom abban, hogy ezt az egy év haladékot minden érintett arra fogja használni, hogy felméri a saját lehetőségeit, és a közösség érdekében megteszi a szükséges kompromisszumos lépéseket – mondja a szakember. – Független szakmai elemzésekből és prognózisokból kell kiindulni, ezek elkészítésében a pedagógusszövetség is kész segítséget nyújtani. Voltak is, akik igényelték, és az eredmények alapján most már konkrét javaslatokról tudnak tárgyalni. Így sokkal könnyebb egyezségre jutni, mint ha csak ötletelünk, vitázunk, de sem az okokat nem ismerjük, miért jutottunk ide, sem a következményekkel nem vagyunk tisztában, amelyek várnak ránk.”

A legtöbb érintett településen nyoma sincs szakértői felmérésnek, még csak érdemi egyeztetés sem folyik az önkormányzatok között. „A megoldás régiófüggő, nem lehet egységesen érvényes tanácsot adni. Tény, hogy az a falu, ahol nem lesz iskola, a magyarság szempontjából sorvadásra van ítélve, de mindannyian tudjuk, hogy itt már nem csak a minisztériumi kvótákról van szó – mondja Masszi. – Lesznek régiók, ahol talán nem születik megállapodás, és majd egymás után dőlnek ki az iskolák. Ez ugyan természetes kiválasztódás, mert tényleg a legerősebb marad, de a legrosszabb változat, mert a szülők számára nem ad bizonyosságot, távlati víziót. Ezért nagyon fontos, hogy minden érdekelt fél folyamatosan egyeztessen, és a szülők is mindig kapjanak elegendő információt, mert csak akkor fogják magyar iskolába íratni a gyermeküket, ha tudják, hogy azt biztosan el is végezheti.”