Archívum

Károly atya öröksége

Szerencsés, aki fiatal, fogékony éveiben erős, meghatározó személyiségekkel találkozhatott, mert az ilyenek haláluk után is iránytűként működnek. Akik ismerték őket, azoknak elég a fontos döntések előtt arra gondolniuk, vajon ők mit tennének, és ha a példájukat követik, nem tévedhetnek nagyot. Lénár Károly esperesplébános, pápai káplán ilyen példakép a szlovákiai magyar katolikusok számára és még inkább azok számára, akik személyesen ismerték, tőle tanultak tartást, tisztességet.
Vrabec Mária

2019. augusztus 23. 09:00

dsds
- Somogyi Tibor felvétele

Lénár Károly tizenöt évig, 1987 ás 2002 között szolgált Tardoskedden, saját bevallása szerint is ezek az évek voltak aktív papi életének legboldogabb évei. Már hatvanon túl, de még ereje teljében került a nagyközségbe, az ottaniak is úgy emlékeznek rá, hogy mindenre figyelt, minden újdonság érdekelte.

Igazságos és igazmondó ember volt

„Amikor megérkezett hozzánk, és kiszállt az autóból, megcsúszott. Törött lábbal, ennek ellenére nagyon energikusan kezdte nálunk a papi működését. Rögtön maga köré gyűjtötte a fiatalokat, azt akarta, hogy mindenki vegyen részt mindenben, mert csak így alkothatunk közösséget” – emlékezik vissza Balogh Zoltán, Lénár atya egykori ministránsa, aki ma a nyitrai Konstantin Egyetemen informatikát oktat. „Annyi ministráns volt akkoriban a faluban, hogy aki későn érkezett a misére, annak nem jutott ruha. A legbuzgóbbakat még Rómába is elküldte az atya ministránstalálkozóra, emlékszem, mennyire igyekezett mindenki, hogy rá essen a választás. De soha senki nem kérdőjelezte meg sem a döntéseit, sem a szavát, mert végtelenül igazságos és igazmondó volt az atya. Olyan természetes tekintélye volt, hogy soha nem kellett még a hangját sem felemelnie. Mindenkinek megadta a társadalmi rangjának kijáró tiszteletet, de nem rejtette véka alá a véleményét akkor sem, ha hitványságot látott.”

Tardoskedden másfél évtizedig Lénár atya karórájához igazították a harangszót és a miséket, mindenki tudta, hogy nagyon pontos, és ezt várja el másoktól is. De leginkább önmagával szemben, volt igényes, még hajlott éveiben is állandóan olvasott, művelődött, figyelemmel követte a technika új vívmányait. A legnagyobb erénye és karizmája azonban az volt, hogy mindenkivel szót értett. „Soha nem tett különbséget magyarok és szlovákok, romák és nem romák, fiatalok és idősek között. Mindenkihez volt jó szava, és mindezt olyan szívből jövő közvetlenséggel, természetes érdeklődéssel tette, hogy soha nem volt leereszkedő. Talán ezért is fogadta el mindenki, hogy a legnagyobb odaadással a magyar ügyet szolgálta” – véli Balogh Zoltán.

A szlovákiai magyarság papja

1990-ben Lénár Károly volt a komáromi imanapok egyik fő kezdeményezője, 1995-ben személyesen vezette Rómába azokat a zarándokokat, akik 53 ezer aláírást adtak át a pápának, hogy nevezzen ki Szlovákiában magyar püspököt. Ám tudta azt is, hogy a nagy dolgok nem vonhatják el figyelmét a mindennapi tennivalókról, egyházközsége tagjai semmiben sem szenvedhetnek hiányt azért, mert ő országos gondokat vett a vállára.

„Mindig nagyobb közösségben gondolkozott, ma már úgy látom, hogy tudatosan volt az egész szlovákiai magyar közösség papja. Rengeteget utazott, mindig hívták búcsúkra, falunapokra, templomszentelésekre. Idős korában én voltam a sofőrje, lényegében ő tanított vezetni, sok fortélyt megmutatott. Mindig érdeklődött a műszaki dolgok iránt, sokáig motorbiciklin járt, számítógépet is rögtön a kilencvenes évek elején vett – annak a rejtelmeibe viszont én avattam be őt. A prédikációit is számítógépen írta, az anyakönyvezési programot elsőként tesztelte. Sokat beszélgettünk politikáról, az élet dolgairól, mesélt a börtönéveiről is, de soha nem panasszal, keserűséggel. A kínzásokról mindig csak annyit mondott, hogy a verést is meg lehet szokni. Inkább arról beszélt szívesen, milyen fontos érték, hogy a véleményéért vagy a hitéért senkit ne üldözzenek, és hogyan kell embernek maradni a legméltatlanabb körülmények között is. Elmondta, hogyan misézett titokban a rabtársaknak, hogyan készített a kalácsból kiszedett mazsolából misebort. Tizenkét év után alig negyvenkilósan jött ki a börtönből, és utána még hét évig üveggyárban dolgozott, kristályt csiszolt. Rendkívüli volt a kézügyessége, mindenfélét meg tudott javítani, különböző szerszámait mindig példás rendben tartotta, sokat tanultam tőle ezen a téren is. A kulcsaim máig olyan sorrendben vannak, ahogy tőle láttam: első a kapukulcs, második a bejárati ajtóé, és így tovább, hogy a sötétben se kelljen keresgélnem. Annyi mindent köszönhetek neki, hogy máig úgy emlékezem rá, mint a másik nagyapámra.”

Sokak életét formálta

Balogh Zoltán felesége, Alexandra hitoktató és kántor a faluban. Ez is Lénár atya ösztönzésének, bátorításának köszönhető, mert fiatal lányként tagja volt annak a csoportnak, amely rendszeresen összejárt a plébánián. Ebből alakult a Tardoskeddi Ifjúsági Közösség, amelynek a tagjai máig találkozgatnak. Az ő kezdeményezésükre avattak tavaly a faluban emléktáblát Lénár Károly tiszteletére, és rendszeresen szolgáltatnak érte szentmisét is. „Úgy érezzük, tartozunk ennyivel az emlékének, hiszen különösen szívébe zárta a tardoskeddieket. Büszkék is vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a legendának, mert Lénár Károly jelentősége túlnőtt a mi falunkon. Amikor Lukanényén felavatták a mellszobrát, mi is ott voltunk, és nagyon meghatott, ahogy a helyi idős emberek beszéltek róla, pedig ott csak háromnegyed évet töltött 1951-ben. Igaz, azok jelentős hónapok voltak az ő és a falubeliek életében, hiszen a saját testükkel védték, hetekig őrizték őt. Ha ők a mai napig a magukénak tartják, nekünk ez duplán kötelességünk, hiszen tizenöt évig szolgált a községünkben, sokunk életét formálta” – mondja Balogh Alexandra.

Lénár Károly 2005. augusztus 20-án hunyt el, ugyanazon a napon, amelyen 1963-ban szabadult a börtönből. Tardoskedden a templombúcsút is Szent Istvánkor tartják, a helyiek már az ünnepre készülődtek, amikor az érsekújvári kórházból megérkezett a hír, hogy az atya halálán van. „Megadatott nekünk, hogy még el tudtunk búcsúzni tőle, vittünk neki a helyi artézi forrás vizéből is, amit nagyon szeretett” – emlékezik Balogh Zoltán. „Alig értünk haza, már telefonáltak, hogy a Jóisten magához szólította. Ennek tizennégy éve, de én lélekben ma is sokszor fordulok hozzá tanácsért, útmutatásért. Imáimban is gyakran kérem a közbenjárását, mert hiszem azt, hogy a Teremtő bőségesen megjutalmazta őt a hűségéért, és az üdvözült lelkek között van.”

A nyáj őrizte a pásztort

Lénár Károly Inámban, a szülőfalujában töltötte élete utolsó három évét; ekkor került közeli kapcsolatba a község akkori polgármesterével, Nagy Józseffel. „A nagyszüleim és szüleim is nagyon jóban voltak Károly atya szüleivel és az öccsével, Ernővel. Nagyanyám testvére szerzetesnővér volt Budapesten, amikor hazalátogatott, mindig találkoztak, Kinga nővér Károly atya temetésére is eljött. Természetesnek éreztem, hogy én is jó szomszédként viszonyuljak hozzá, amikor a nyugdíjas éveire hazajött. Kisegítő lelkészként még szentmiséket is végzett, tréfásan azt szokta mondani, hogy káplánként kezdte, és most káplánként végzi.”

Inámban mindenki betéve ismeri Lénár Károly küzdelmes életútját. Tudják, hogy az érsekújvári kolostorban fogva tartott papoknak segített a szökésben, hogy hírt vihessenek a Vatikánba. Miután elfogták őket, és kínvallatásnak vetették alá, Lénár Károly szerepére is fény derült, s a titkosszolgálat le akarta tartóztatni. Ekkor Lukanényén volt plébános, és a helyi, valamint a leányegyházakból érkezett hívek, több százan, éjjel-nappal őrizték a plébánia épületét, valamint a faluból kivezető utakat, hogy ne hurcolják el a papjukat. Végül 1951. december 9-én csellel fogták el őt, amikor motorbiciklivel hazafelé tartott Leszenyéről. Felfegyverzett ügynökök állták útját egy teherautóval, a falun kívül személyautóba tuszkolták, és Pozsonyba vitték. Lukanényén és a filiákban emberek százai követelték szabadon engedését. Rajtuk is bosszút állt a kommunista hatalom. Lénár Károlyt 1952. október 2-án tizenhét évi börtönre ítélték, ebből tizenkettőt töltött le a jáchymovi uránbányában, Mírovban, Valdicében és Lipótváron. Szabadulása után hét évig a jabloneci üveggyárban dolgozott, csak 1970-ben kapott engedélyt hivatása gyakorlására, és Udvardra nevezték ki plébánosnak. Innen került 1987-ben Tardoskeddre, 2002-ben költözött haza Inámra. 2005-ben a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra.

Isten mindenhol óvta őt

„Nemcsak bátor, hanem okos és ügyes ember is volt. Elmondta, hogy a földalatti egyház tagjaként este autóba ült, éjszaka megjárta Prágát, és reggel már otthon misézett. Már régebben vadászott rá a hatalom, de Lukanényén rögtön összeszaladt a nép, amint megláttak egy fekete autót. A kommunisták adtak annyira a látszatra, hogy nem akarták a hívei szeme láttára elhurcolni a papot. Amikor mégis sikerült nekik, Inámban rögtön elterjedt a hír, sokan felkeresték a szüleit, hogy együttérzésükről biztosítsák őket. Olyan idők járták, hogy azt sem lehetett tudni, látják-e még élve. Később már csomagokat is küldhettek neki, és tőle tudom, hogy akadtak olyan emberséges fegyőrök, akik valamilyen ürüggyel félrehívták, hogy nyugodtan fogyaszthassa el, amit kapott. Amikor meghalt az édesapja, kíséret nélkül hazaengedték a temetésre – egy pap szavában még a kommunisták is megbíztak. Vakbélgyulladást is kapott a börtönben, azt mondta, a kórházban odament hozzá egy nővér, és megsúgta neki: »Tudjuk, hogy maga pap, ne féljen, az orvos oda fog figyelni.« Isten mindenhol óvta őt, másként nem is lehetett volna ennyi mindent kibírni” – mondja Nagy József.

A mírovi börtönben Lénár Károly megismerkedett Esterházy Jánossal, egy séta alkalmával meg is gyóntatta, később a lányával is tartotta a kapcsolatot. „Sajnos, ez a tény mintha feledésbe merült volna, amikor Esterházyt emlegetik, pedig alighanem ez volt az utolsó gyónása. De Károly atyát ez nem zavarta, soha nem a saját személyét helyezte előtérbe, mindig az ügy, a közösség java volt fontos számára. 2005-ben még ott volt az inámi mézfesztiválon, de utána ágynak esett, és nemsokára meg is halt. 82 évet élt, ez is csoda ahhoz képest, mennyi megpróbáltatásban volt része.”

Az igazság felszabadít

Károly atya fiatal korában aktívan sportolt, a korabeli dokumentumok szerint az Ipolysági Állami Magyar Reálgimnáziumban hittanból és testgyakorlásból mindig jeles osztályzatot kapott. Sportos alkata mellett derűs természetének és emberszeretetének köszönhette, hogy mindezt kibírta. „Mindig tisztességgel el akarta végezni, amit épp rámért a sors, ha az üvegcsiszolás volt, akkor azt. Volt is nála néhány kristályváza, a saját keze munkája, ezeket mindig büszkén mutogatta. A kegyetlen évekből is mindig inkább a szépre emlékezett, nem nagyon beszélt arról, mennyit ütötték-verték. Egyszer, mintegy mellékesen, megemlítette: a leginkább megalázó az volt számára, hogy a mások által levetett piszkos alsóneműt kellett viselnie. Azt is mondta, hogy talán arra is jó volt a börtön, hogy nem esett kísértésbe; bár én azt gondolom, nála ez a veszély nem fenyegetett, mert nagyon erős volt a hivatástudata. Ennek a belső igazságnak köszönhetően soha nem érezte úgy, hogy bárki előtt hajbókolnia kellene, még Sokol érseknek is nyíltan megmondta a véleményét. Az érsek is érezte az atya erkölcsi fölényét, ezért nem is mert vele kikezdeni soha.” Károly atya emlékét ma is híven őrzik Inámban, a sírján mindig van virág, pedig rokona alig él már a faluban. „Egy tranzisztoros rádiót kaptam tőle ajándékba, máig szól. De sokkal fontosabb örökség számunkra az élete példája és az, milyen értékek mellett állt ki” – mondja Nagy József.

Lénár Károly számára mindig a templom és az iskola volt a legfontosabb, az, hogy kitartsunk elődeink hitében, és anyanyelvükön taníttassuk a gyermekeinket. Ha csak ebben követnénk a tanítását, nem kellene féltenünk a szlovákiai magyarságot.

A teljes cikk a Vasárnap 34. számában jelent meg!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič szlovák miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Medve–Vámosszabadi határátkelőnél tegnap reggel. Brüsszel szerint július elejétől fokozatosan megnyitnák az EU külső határait.⋌(Somogyi Tibor felvétele)

A szlovák politikában a trianoni évforduló kapcsán újra előkerült a magyarkártya

Berényi: „Nem volt megfelelő a memorandum átadásának időzítése”

Komárom

Komáromi Nyár – újragondolva

rendőrség illusztráció

Vizsgálja a rendőrség a pozsonyi, vereknyei roncstelep ügyét

vásárlás

A nagy üzletláncok a járvány nyertesei

Romsics Ignác

„A történész az igazság megismerésére törekszik...”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.