Játék pár centből

<p>Készítsd el és játssz, élvezd az időt! Ne kínozd a netet, próbáld meg a petet &ndash; vagyis a műanyag flakont &ndash;, hirdeti Rideg János. A vilkei nyugdíjas mérnök műanyag hulladékból készült játékaival 64 országban ismerkedhettek meg a gyerekek.</p><p>&nbsp;</p>

Már régóta nagyon várja a Vasárnapot, ám közben újabb agyvérzést kapott, a szemével is gondok vannak, nemrégiben jött haza a kórházból, Vilkére. Végre sikerült a találkozó. A helybeli vendéglő udvarába biciklin és két nagy táskával érkezett. Bár dugig tömött mindkettő, szerencsére a tartalmuk nem nehéz. A játékok műanyag flakonokból, kidobott cédékből, kartonokból, tojástartóból meg mindenféle egyéb hulladékból készültek. Egyszerűek, eredetiek és pár centből megvannak. Ott, ahol szorult helyzetben élnek a családok, és a nem kevés pénzbe kerülő játékokra nem telik, nagyon jó szolgálatot tehetnek. 

 

Feltaláló? Kitaláló?

Egymás után rakja ki az asztalra a „kincseit”. Egy táblát, amelyre lyukakat vágott, ezeket megszámozta. Amolyan petbilliárd. El is magyarázza, hogy készül. Faforgács lemez vagy kartonpapír egyik végén lyukakat vágunk (nagyobbak legyenek, mint a műanyag flakon kupakja), mondjuk 3-2-1 felállításban. A szélekhez keménypapírból vagy kartonból, esetleg ablakszigetelő szalagból palánkot ragasztunk. Golyóként a flakon kupakjára helyezett pingponglabda szolgál, ezzel kell betalálni a lyukakba úgy, hogy a játékos az ujjával dobja meg és irányítja. Ha a labda leesik a kupakról még mielőtt elérné a lyukat, a dobás érvénytelen, ha eltalálja és beesik a lyukba, annyi pontot szerez, amennyi az adott lyuk mellett áll. Egyszerű, mint a pofon, és egykettőre elkészíthető. Ugyancsak a mini kosárlabda vagy bármi más. Már veszi is elő a következőt, azzal, hogy nagy sikere van a gyerkőcöknél, s csak egy cédélemez, ragasztószalag és műanyag flakon szükséges hozzá. Aztán előhalássza a szatyorból a többit, hosszú perceken keresztül mutatja, magyarázza, mi kell az elkészítésükhöz, s hogy az milyen egyszerű.

 

Ötletek interneten

A 78 éves Rideg János a szomszédos kistelepülésről, Szoliszkóról származik, ahol mindössze tíz ház állt. Az édesapja szabómester volt, annak idején nem éltek valami jómódban, nem nagyon telt játékokra, mint sok mai gyereknek, így ő már akkor különböző játékokat talált ki. Sőt, sporteszközöket is, így próbálták ki a kalapácsvetést, aminek meg is lett az eredménye, két ablak bánta. A gátfutáshoz csak annyi kellett, hogy egy építkezésről „kölcsön” vegyék a bakot. Mégsem csak ez ihlette arra, hogy segítsen a szegény sorból kikerülő lányokon, fiúkon. „Huszonöt éve Tunéziában jártam, s ott találkoztam egy focistával, aki arra buzdított, hogy no, most mutasd meg, találj ki valamit – meséli, miközben az is kiderül, hogy nagyon sok minden érdekelte, sok mindenbe bekapcsolódott, még a kubai Világifjúsági Találkozóra is eljutott. – A derekamra szíjat kötöttem, arra tizenhat gumiszalagot, s ahogy ráfeküdtem a tengervízre, azok, mint a hattyú, úgy vettek körül és tartottak a vízen.”

A tetőszerkezetek szakvéleményezésével foglalkozó építész ezután sokáig megfeledkezett az újításokról, eltelt jó idő, míg megszülettek az első játékok. Csaknem egy évtizede, időűzésként eszkábálta össze őket, a felesége 15 éve meghalt, unokái még nincsenek, mindkét fia Edinburghban él, így unalomból eljátszadozott az anyaggal, ami egyébként a hulladékban kötött volna ki. Addig-addig, hogy egy környezetvédelmi szakember ajánlására az oktatási minisztérium is foglalkozni kezdett az ötlettel, s a munkára való nevelés keretében el is fogadta. Erről okirata is van. Egyébként ezeket a játékokat jól ismerik a losonci tanulók, Rideg János sorra járta velük az ottani iskolákat és számos közeli romatelepet. A RomaNet program keretében Szlovákiában és Magyarországon is tanfolyamokat szerveztek a cigány gyerekeknek, hogy elszórakozzanak, fejlesszék kézügyességüket. Sőt, versenyeztek is, ki a legügyesebb.

„A játékok elkészítésének leírása a www.hryzpetflas.yw.sk honlapomon megtalálható, de csak úgy egyharmada, a többit papírcetlikre jegyzem fel, ahol éppen eszembe jut, aztán egy füzetben gyűjtöm össze – mondja a mester, s bemutatja a szerinte legegyszerűbbet, amivel nemcsak gyerekek, a szülők, sőt a nagyszülők is eljátszhatnak. Nem győzi hangsúlyozni, hogy a szükséges alapanyagok pár centért beszerezhetők. Hogy állítását alátámassza, gyorsszámolást végez, mi mennyibe kerülhet, majd tippeket ad, hogy a játék kiszínezhető, díszíthető, így esztétikusabb, érdekesebb lesz. „Külföldön azt is értékelték, hogy ezeket a játékokat sokféleképpen lehet variálni, s szinte valamennyi fejleszti a gyerekek motorikus képességeit, türelemre, kreativitásra serkenti őket.”

 

Ausztráliába is eljutott

Az elkészült játékok zömét szétküldözte, legalább kétszáz darabot. A losonci iskolán kívül a vilkeiek is megismerkedhettek velük. Egy ismerős hölgy révén Ausztráliába is eljutottak, a menye, aki roma és menekült gyerekekkel foglalkozik, Skóciába vitte el, nemrégiben Magyarországról jelezték, hogy ott is találkoztak velük. Eljutottak Amerikába, Török- és Örményországba, Csehországba, Romániába, Angliába. Nem akar dicsekedni, de azt azért elmondja, hogy az egykori szovjet vezértől, Mihail Gorbacsovtól köszönőlevelet is kapott.

Nem győzi hangsúlyozni, hogy nem csinál belőle üzletet, sőt, ha olcsón is, de maga vásárolja a prototípusok elkészítéséhez szükséges anyagokat, persze azon kívül, amiket a szemétből ment meg. Évente úgy kétszáz eurót költ szenvedélyére. A műanyag flakonokból és egyéb hulladékból előállítható játékok szlovák csúcsa is az ő nevéhez fűződik.

 

Helyi történész

Rideg Jánost nemcsak a játékok érdeklik, a múlt, a történelem is foglalkoztatja. Bár ő baptista, a helyi katolikus temetőben egy 20 millió éves sírkőre bukkant, ami nem más, mint egy láva által elöntött és megkövesedett fa maradványa. Egy másik, homokkőből készült síremléken a János evangéliumából származó, elhalványult szöveget fekete tusceruzával olvashatóvá tette. Ha egészsége engedi, az egyik régi sírhoz virágot visz, a másikat rendbe rakja, mindennap tesz-vesz, elfoglalja magát, hogy érezze, még van értelme az életének.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?