Nézet

Isten mindent legyőz

Vasárnap

2020. április 10. 09:15

pap

„Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” Az idézet a Bibliából van, Lukács evangéliumából. Húsvét vasárnapjának reggelén a Jézust követő asszonyok azért mentek ki a temetőbe, hogy a pénteki kényszerből elhamarkodott temetést befejezzék. Ők szomorú szívvel, gyászolva szerettek volna valamit lezárni. És egy angyal szólította meg őket a fenti szavakkal. Rossz helyen vannak, ha itt keresik Jézust. Téves a szándékuk is, hisz itt nem lezárul valami, hanem éppen ellenkezőleg: elkezdődik. Annak a hitnek a gyújtópontjában voltak az asszonyok, amelynek terjedése megállíthatatlan, és eljut a föld végső határáig. Napjainkban egy másfajta valóság terjedésétől hangos a világ. E sorok írásakor arról szólnak a hírek, hogy a koronavírus-járvány még nem érte el a tetőpontját, a fertőzöttek száma nem ismeretes, és azt sem tudjuk, melyik országban hány áldozatot szed majd a kór. Ami érzékelhető, az az emberekben megjelenő félelem. Teljesen váratlanul tört ránk ez a helyzet. Hogy a kormányzatok minden eszközzel próbálják megfékezni a járvány terjedését, azt csak helyeselni lehet. Az egyházak is meghozták a nagyon fájdalmas, de indokolt döntést, mely szerint a gyülekezeti istentiszteleteket és minden más alkalmat szüneteltetnek. Bár a templomokban nincs most igehirdetés és imádság, elmaradnak a keresztelők, és a szomorú temetési szolgálat is korlátozott formában történik, meggyőződésem, hogy a hit nincs karanténba zárva. Az a keresztyén bizonyságtétel, mely arról szól, hogy Isten mindent legyőz az ember érdekében, az jelenleg is terjed, még akkor is, ha a templomok üresek. A húsvéti üzenetet nem lehet igazán megérteni a nagypénteki történet átélése nélkül. A golgotai kereszten szenvedő Isten Fia az áldozathozatalra hívja fel a figyelmünket. Ennek a fogalomnak a tartalma az utóbbi évtizedekben mintha eltávolodott volna korunk emberétől. Arra rendezkedtünk be, hogy a lehető legkönnyebb, legjobbnak tűnő, felhőtlen életet éljük. A másokért való önzetlen cselekvés gyakorlata egyre inkább háttérbe szorult az életünkben. Márpedig a jelenlegi járvány is felnyithatja a szemünket, hogy megértsük: A felelősségvállalás és a tudatos döntésen alapuló áldozathozatal nélkül a világunk ridegebb, rosszabb hely. Isten áldozatot hozott az emberért, szenvedésével a megváltás ajándékát készítette el.

A húsvét eseménye pedig két csomópontban bontakozik ki. Az első az üres sír. Az a sírbarlang, ahová pénteken délután Jézust temették, vasárnap reggelre üres volt. Jézus nem ott volt, ahol az emberi számítás szerint lennie kellett volna. Vészterhes időkben, egy-egy tragédia során sokszor felteszik az emberek a kérdést: hol van az Isten? A harcos ateisták az Isten haláláról beszélnek, amikor az istengondolat háttérbe szorulását látják. Minden ideológiával és elképzeléssel szemben is tartja magát az a hit, hogy fölöttünk ott van az Isten gondviselése, és hogy a világ nem magárahagyatottságban létezik, hanem Isten gondviselése által. Az ő hatalma életet ad.

A másik csomópont pedig az üres sír megtapasztalására adott emberi válasz. Az első húsvéti vasárnapon és azóta is folyamatosan az emberek megélik azt, hogy az élő Isten velük van. Nem egyedül vagyunk a világban, hanem fölöttünk, mellettünk és bennünk él az az Isten, aki áldozatot hozott értünk. A keresztyén hit azt tapasztalja meg, hogy Jézus nem csupán feltámadt és él, hanem az emberrel van most is. Az az Isten, aki legyőzte a halált, mindent meg tud tenni. Ennek a húsvéti hitnek az üzenete pedig győzedelmesen terjed évszázadok óta, és hozzánk is eljutott. Pedig sokszor és sokféle módon akarták karanténba zárni, de sikertelenül. Az Istennek az életre adott igenlő szava ugyanis meggátolhatatlan erő, mely minden korban segítséget ad az emberi lét végességét érzékelők számára. Egyik református ősi énekünk ezt így fogalmazza meg: „Jézus, ki a sírban valál, / Általad megholt a halál. / Az élet pedig feltámadott.”

Mi abban hiszünk, hogy az élő Isten mindent legyőz értünk, és ennek legyen az örömünnepe ez a húsvét is minden ember számára.

 

Géresi Róbert református lelkipásztor, püspökhelyettes

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/15-16. számában jelent meg!

 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hunčík Péter

Maradandó sorsesemény

Ursula von der Leyen

Nem bízhatunk az unió múlt héten bejelentett mentőövében

matovič trianon

Matovič: Építsük közösen Szlovákiát

Sólymos László

A Híd és a Magyar Fórum az alkotmány preambulumának módosítását szorgalmazza

skalica

II. fociliga: óriási az elégedetlenkedés, visszaléphet a Skalica

Kalmár örült, Holman nem

Esti mérkőzések várnak a DAC-ra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.