Irodalmi kitüntetettjeink

Egy nő irodalmi díjat ad át egy férfinak, aki sötét pólót visel; a háttérben emberek figyelik az

<p>Épp egy hete, hogy ismét sor került a Szlovák Irodalmi Alap kitüntetéseinek átadására, mely évente az előző esztendő Szlovákiában megjelent legjobb irodalmi alkotásait jutalmazza. Június 10-én Pozsonyban, a Zichy-palota tükörtermében osztották ki ünnepélyes keretek közt a rangos díjakat.</p>

Az eredeti szlovák irodalom kategóriájában a magyar olvasók körében is ismert és elismert Pavel Vilikovský kapta Prvá a posledná láska / Első és utolsó szerelem (Slovart) című regényéért.

A magyar nyelvű műveknek ítélhető, 1967-ben alapított Madách-díjat a 2013-as szlovákiai magyar könyvtermésből Mindig című verseskötetéért (AB-ART) Kulcsár Ferencnek szavazta meg a szakmai bírálóbizottság. Ugyanitt nívódíjban részesült Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem verseskönyve (Kalligram), Mészáros András Kételkedők breviáriuma. Egy kazuista irodalomtörténete címszavakban elbeszélve, avagy az ízlés révén kifejtett etika című esszégyűjteménye (Kalligram) és Szunyog Zsuzsa Szél, szoknya, tenger prózakötete (Kalligram). Ugyancsak oklevelet vehetett át az AB-ART kiadó igazgatója, Balázs F. Attila a fődíjas könyv megjelentetéséért. Összesen huszonnyolc kötettel pályáztak a hazai magyar kiadók vagy szerzők, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a négy legjobbat. A díjakat Csanda Gábor, az Irodalmi Alap szekcióelnöke, valamint Rožňo Jitka, a bírálóbizottság elnöke adta át.

 

 

Például egy VASÁRNAP a srácokkal fenn voltunk náluk, kaptunk egy-egy csésze forró csokoládét

J. D. Salinger: Zabhegyező

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?