Igaz öleléssel

Kínok és gyötrelmek, csalódások és kétségbeesések, elhallgatott gondolatok és mélyen őrzött tikok finoman árnyalható vászna. Feketében, egymagában, dermedt lelkiállapotban ül Tarr Béla filmjének utolsó képsorain. Vesztesége végérvényes. Bénító a „hogyan tovább?” Zokoghatna, üvölthetne, tombolhatna fájdalmában. Lenne rá magyarázat bőven. De nem ezt a megoldást választja. Színészileg a legnehezebbet. Befelé sír. Hang nélkül. Arcrezzenés nélkül. Szívszaggatóan.

* Megvan még a 2007-es cannes-i élmény, amikor A londoni férfi bemutatójára érkezett a Riviérára? Én még a blúzára is emlékszem. Szép fekete csipkeköltemény volt.

Nagy pánikban voltam, hogy mit vegyek fel. Mindenféle boltot végigjártam. Kérdezték, milyen alkalomra kell a ruha? Mondtam volna, hogy Cannes-ba kell?

* De legalább megélhette mindazt, ami egy cannes-i bemutatóval jár.

Hajnalban még a Croisette-en csámpáztam a csillogó ridimmel, este már Szophoklész Dajkáját játszottam a Trakhiszi nőkben a Katona József Színházban. Leszálltam a nizzai repülőtéren, gondoltam, várnak, bevisznek Cannes-ba. Már kiürült a reptér, értem még mindig nem jött senki. Felhívtam a gyártásvezetőt, hogy itt vagyok, melyik irányba induljak, ha Cannes-ba akarok jutni. Az arab negyedben szállásoltak el, iszonyú koszban. Le kellett raknom egy törülközőt a földre, hogy fel tudjam venni a nadrágomat. Értesítettek, hogy autó jön értem. Megérkezett egy hatalmas fehér limuzin, tőlem pár méterre kitartóan várakozott. A sofőr nézegetett rám, én rá. Eltelt vagy fél óra, lengettem a csillogó ridimet az arabok között. Végül kiderült, hogy rám vár. Nem voltam odavaló. Az öltözékem sem volt igazán sikerült.

* Átlátszó volt egy kicsit, de gyönyörű!

Valaki meglátott, és azt mondta: „Lényegében melltartóban vagy.” Tényleg lehetett volna mértéktartóbb a blúzom. Amikor Tarr Béla ellépett mellőlem, már biztos voltam, hogy nagy a baj.

* Kamera előtt valami hasonlót megélt már?

Sarkadi Imre Szeptemberéből készült a tévéjáték, apámmal játszottam. Horvai István volt a rendező, felhívott bennünket Görbe Nórával a Vígszínházba, hogy megbeszéljük, ki melyik szerepet kapja. Én apu gonosz lányát szerettem volna játszani. Horvai végül Nórának adta, én meg a jóravaló menye lettem. Apu állandóan kritizált. Miért nem húzom feljebb a szoknyámat, hogyan tartom a libát a lábam között? Semmi nem tetszett neki.

* Pedig életében akkor tömött először libát! Szirtes Ádám pedig otthonról hozta minden efféle tudományát.

Tisztelem az állatokat! Nincs ínyemre erőszakot tenni rajtuk. Apám jóakaratúan szekált.

* Szokott álmodni vele?

Ritkán. Pedig annyira hiányzik!

* Színészi vándorbotját, amit ő Barsi Bélától, a Körhinta-beli apjától kapott, nemrég ajándékozta Szarvas Józsefnek, akivel Török Ferenc új filmjében, az 1945-ben játszott. Őriz még valamit édesapja személyes tárgyaiból?

A sámfáját, a csokornyakkendőjét, a gyertyatartóját. Köcsögök is vannak, amelyeket ő gyűjtött. Köztük a kedvence, a zöld-barna, széles csíkos, hasas köcsög. Ági, a tárgyak túlélnek minket, mondta apu. A karórája is megvan. A bőrkabátját is sokáig hordtam. Egyszer hoztam le a lépcsőn a ruhaszárítót, amelyet még anyutól kaptam. Rosszul léptem, lezuhantam a lépcső aljára a szárítóval a fejemen. Közben lesodortam apu képét a falról. Lehuppant mellém. Nyögve néztem rá, hogy jaj, fater, leestünk!

* Mi volt a legnagyobb dicséret, amit tőle kapott?

Nyolcvankilencben, a halála évében eljött megnézni a Három nővérben. Előadás után magához szorított, és hosszasan ölelt. Máskülönben a szeretet maximális kifejezése az volt nála, hogy mellette elhaladtamban rácsapott a fenekemre. Nem szerette az érintést, a simogatást, az ölelgetést. Hazugságnak érezte.

* Vajon miért?

Apámék hatan voltak testvérek, neki kellett gondoskodnia a többiekről. Nagyanyám rőzsét szedett az erdőben, amit aztán eladott a faluban, hogy pénzük legyen. Egyszer találkozott apámmal, aki tehénpásztornak volt elcsapva, de nagyanyám meg sem ölelte. Felnőttként apám megkérdezte tőle, hogyan tudott ölelés nélkül elmenni mellette. S akkor a nagyanyám elmagyarázta neki, hogy nem tehette le a rőzsét, mert apám nem tudta volna visszasegíteni a hátára. Sietnie kellett, mert otthon várta még öt gyerek.

* Anna lánya, akivel legutóbb a Cigányokban játszott együtt a Katona József Színházban, gyerekként mennyi ölelést kapott?

Anna megtanított szeretni. Idegenkedtem az öleléstől én is. Ez hetedíziglen öröklődik.

* Első filmszerepei közül az Egy erkölcsös éjszaka bájos cselédlánya jutott most eszembe, aki az ártatlanság minden színét felvillantja Makk Károly rendezésében.

Ez volt az első csodás film az életemben. Majdnem egy időben forgattam a Csillagszeművel. Harmadéves voltam a főiskolán, s ott lehettem Psota Irén, Cserhalmi György és Makay Margit közelében. Nagyon nagy élmény volt ez akkor nekem.

* A csillagszemű című tévéfilmben a pozsonyi Juraj Ďurdiak partnere volt.

Magánéleti zűrjeim voltak akkor, emlékszem.

* S az rátelepedett a munkára?

Nem, csak ahelyett, hogy örültem volna, hogy kaptam egy ilyen szép lehetőséget, a szerelmi bonyodalommal voltam elfoglalva.

* Később már ki tudta iktatni a munkájából az ilyen zavaró tényezőket?

Megpróbálom szublimálni.

* Török Ferenc friss filmjében, az 1945-ben gonosz parasztasszonyt játszik.

Deportálják a zsidókat, hátra kell hagyniuk mindenüket. Házat, állatokat, mindent. A falu lakói pedig egyszerűen betelepednek a házaikba. Én is a férjemmel. Egyszer csak futótűzként terjed el a hír, hogy visszajöttek az elhurcoltak, az eredeti tulajdonosok. Próbálok mindent, amit elraboltam, eltüntetni. Kemény nőt játszom.

* Egyszer azt nyilatkozta: „Miután szültem, arra gondoltam, elmegyek szülésznőnek.” Minek a hatása alatt fogalmazódik meg egy színésznőben ilyen gondolat?

A szülés egyértelműen pozitív élmény. Mikor megszületett Anna, gondoltam, a kritikusok írhatnak, amit akarnak, a kollégák mondhatnak, amit akarnak, nincs vita, ez a gyerek itt van, ezt megcsináltam.

* S ahogy halad előre a pályán, a színpadi szülései egyre könnyebbek, vagy…

… nem, nem könnyebbek.

* Ennyi érzelmi és szakmai tapasztalattal a háta mögött? Előbb-utóbb úgyis létrejön, amit létre akar hozni, tudhatja.

Nem, nem tudom. Csak a kétségbeesés van, hogy hogyan is lesz ez?

* De ha én tudom, hogy biztosan meg fogja csinálni, ön miért nem veheti biztosra?

Nem tudom. Így van és kész!

* S ha érzi, hogy csúszik, van valaki az életében, akitől bármikor segítséget kérhet?

Szakmait? A lányommal nagyon jól tudok beszélgetni.

* Básti Julihoz is szoros baráti kapcsolat fűzi.

Tőle is bármikor kérdezhetek. Néha fél év is eltelik, hogy felhívjuk egymást, de ugyanarról a pontról folytatjuk, ahol abbahagytuk.

* Mi a gyökere az ilyen legendás barátságnak? Mi az, ami ennyire erősen összeköt két színésznőt?

Talán az, hogy neki is színész volt az édesapja. És a Katonában eltöltött bajtársi éveink.

* Visszatérve Annára, Pálmai Annára, a lányára… mikor jött el az a pont kettőjük életében, amikor anya is, lánya is úgy érezték, igazi partnerek tudnak lenni a Katona József Színházban?

Beiratkoztunk egy középiskolába, s az első szülői értekezleten visszajöttek az én gimnáziumi nyomasztásaim. Azt éreztem, innen menekülni kell. Kollégák ajánlottak egy másik gimit. Elmentem, és beszélgettem Anna leendő osztályfőnökével a folyosón, amikor elment mellettünk egy lila hajú kisgyerek. A tanár úr utána fordult. „Pistike, már megint alkottál?” Aztán visszafordult hozzám, és beszélgettünk tovább. Tudtam, hogy ott a lányom helye. Később elmentem megnézni egy előadásukat. Nem volt annyira jó. Mi van, ha lesz egy ilyen negyedtehetségű gyerekem, futott át az agyamon. Már színművészetire járt Anna, kollégiumban lakott, amikor kijött hozzám, Nagykovácsiba. Épp cserebogárrajzás volt. Viszolyogva megmutatta, hogy repülnek a bogarak. Akkor megnyugodtam. Azt gondoltam, ezzel a gyerekkel nem lesz baj. Január elején szoktuk ünnepelni a Katona József Színház megalakulását. A fiatal színészek kollégákat, rendezőket utánoznak. Anna is. Fergetegesen csinálja.

* Mindenkit parodizálnak a társulatból?

Engem is.

* Netán Anna?

Ő, igen! Nagyon büszke vagyok rá.