Ifjú Szivek – táncos lábak

„Ha kötött alakzatokba rendezzük a táncosokat, pont a lényeg vész el.“

Grendel Ágota: „A profi jelző kötelez.“

Hégli Dusán: „Rá kell ébreszteni a nézőket, mire figyeljenek.“

Mindig találnak olyan táncokat, amelyeket még soha senki nem vitt színpadra.

Március elseje óta Grendel Ágota személyében új igazgató áll az együttes élén, de ez sem stílus-, sem szemléletváltást nem jelentett. A szakma és a közönség reakciói is azt igazolták, hogy a négy éve megkezdett út helyes.

Néptánc felsőfokon

„Az Ifjú Szivek már negyedik éve komoly szakmai munkát végez – mondja az igazgatónő. Tíz táncosunk úgy jön reggel munkába, mint más, és délutánig keményen próbál, kijár gyűjteni, vagy fellép. A profi jelző kötelez. A produkciók színvonalához semmi köze annak, hány embert tudunk felvonultatni a színpadon, sőt, a táncosaink egy pillanatig sem lazíthatnak előadás közben, hiszen nem bújhatnak el a tömegben. A hazai közvélemény – talán amiatt is, hogy nálunk néptáncosok számára nincs felsőfokú képzés – hajlamos ezt afféle link szakmának tekinteni. Ezért is tervezzük, hogy a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskolával 2004 szeptemberétől közös képzést indítunk úgy, hogy a főiskola kihelyezett tagozatot nyit Pozsonyban. A világon csak két olyan táncművészeti főiskola működik, amelynek a diplomáját mindenhol elismerik – a szófiai és a budapesti –, vagyis az az oklevél, amelyet reményeink szerint Pozsonyban is megszerezhetnének a jelentkezők, rangot jelent. Táncosaink előtt ily módon megnyílhat a világ, tisztességes honoráriumért vállalhatnak vendégszereplést külföldön, és ha befejezik az aktív pályafutásukat, oktatóként folytathatják. Remélem, 2004 tavaszán meghirdethetjük a felvételi vizsgát, és amatőr együttesek vezetői, szólótáncosai is jelentkeznek. A másik előttünk álló komoly feladat az, hogy minél több magyar iskolába járó gyermek számára vonzóvá tegyük a néptáncot. Egy hónappal ezelőtt vette át a gyerekcsoport vezetését Varsányi Zsófia, szeptembertől pedig szeretnénk a somorjai zeneiskolával megállapodást kötni, hogy a csoport az iskola tánc tagozataként működhessen, vagyis a gyerekek ennek elvégzése után akár konzervatóriumban is folytathassák tanulmányaikat. Sajnos, Pozsonyban egyre kevesebb a magyar gyerek, és a különórák közül sok családban a néptánc az utolsó, ami a szülőknek eszébe jut. Az elmúlt évtizedekben annyira csak a pártünnepségek, Csemadok-napok megszokott programpontja volt a néptánc, hogy ma hiába léteznek nagyon jó együttesek, a falunapokra inkább magyarországi haknibrigádokat hívnak. Röviddel a kinevezésem után kétszáz magyar polgármesternek írtam levelet, amelyben felajánlottam az Ifjú Szivek műsorát. Talán tízen válaszoltak, ebből heten-nyolcan érdeklődtek, de amikor már szerződéskötésre került volna a sor, azt mondták, nincs rá pénz. Bízom benne, hogy idővel megtörik a jég, és a hazai rendezvényekre invitáló plakátokon is gyakrabban jelenik meg az Ifjú Szivek neve. Külföldi meghívásokban most sincs hiány: június 19-étől 22-éig Budapesten a Duna Karneválon szerepeltünk, júliusban Gyimesközéplokra, a nemzetközi folklórtáborba hivatalos az együttes, október végén pedig az USA-ba utazunk háromhetes turnéra. Az út költségeinek egy részét – úgy, mint tavaly, amikor Ausztráliában turnéztunk – a kulturális minisztérium fedezi. Itt, Pozsonyban november 21-én a Muzsikás együttessel lépünk fel, előtte, október 20-án pedig a Zenészek táncai II. című műsorunkat mutatjuk be az új Astorka színházban – táncosaink már erre a bemutatóra készülnek.“

„A minőségből nem engedhetünk“

A produkciók eladását nem csupán a közönség hiányos népzenei ismeretei, esetleg a televíziókból ismert konkurencia nehezíti, hanem az a tény is, hogy az önkormányzatoknak egyre kevesebb pénzük marad a kultúrára. Az Ifjú Szivek programmenedzsere, Farkas József mégis azt állítja, hogy a minőségből nem engedhetnek, mert hosszú távon csak ez garantálhatja az együttes megmaradását és jó hírnevét.

„Egy bizonyos határ – kb 15–20 ezer korona alatt – nem tudunk fellépést vállalni, hiszen ki kell fizetnünk a buszt, a szállást, a táncosok napidíját, a hang-és fénytechnika bérleti díját, ráadásul bizonyos bevételt is ki kell mutatnunk. Viszont az amatőr együttte-sekkel szemben mi napközben is tudunk nevelőelőadásokat vállalni, így naponta akár kétszer-háromszor is felléphetünk. Ezenkívül az Ifjú Szivek egyedüli állami magyar táncegyüttesként az amatőr mozgalom támogatását is felvállalta. Az utóbbi három évben a Hagyomány Alappal közösen szervezzük a kétévenként váltakozó amatőr felnőtt-táncegyüttesek országos seregszemléjét, a Néptáncantológiát és a gyermektáncegyüttesek országos seregszemléjét, az Eszterláncot – utóbbira idén is sor kerül, Füleken és Losoncon. Az amatőr együtteseket az Ifjú Szivek gyűjtéseiből származó video- és hangfelvételekkel, szakmai tanácsokkal is segíteni tudjuk, de sajnos pénzhiány miatt az utóbbi időben sok húsz-harminc éves múltra visszatekintő csoport is megszűnt. A gyermekeknél más a helyzet: részükről egyre nagyobb az érdeklődés – nem csupán a zene és a tánc, hanem a népi mesterségek iránt is. Idén fejeztük be a népi játszóház – kismesterségek tanfolyamot, amelyet a budapesti Hagyományok Házával közösen szervezett a Hagyomány Alap. Még bennünket is meglepett, hogy csak a nyugat-szlovákiai régióból több mint nyolcvan pedagógus jelentkezett. Az Ifjú Sziveknél négy éve történt az a váltás, amelynek köszönhetően elmondható, hogy csak tiszta forrásból merítünk. És ennek jegyében kellett az együttes új imázsát is megteremteni. Ez az elmúlt években részben sikerült – Magyarországon neves fesztiválokon kaptunk nagyon jó kritikákat, a budapesti bemutatóinkat számon tartja és figyelemmel kíséri a szakma. Ahol már látták a műsorunkat, oda viasszavárnak.“

Zenészek táncai a kocsmaudvaron

Miközben beszélgetünk, a helyiségbe zeneszó és ritmikus dobogás hangja szűrődik be – az Ifjú Szivek székházában ez állandó háttérzaj. A próbateremben Hégli Dusán vezetésével gyakorolnak a táncosok – egy saját gyűjtésből származó erdélyi táncot tanulnak, amelyet a nagysajói kocsma udvarán mutattak be nekik a helybeli zenészek.

„Tizenöt éve, amióta a Szőttesben, illetve itt tevékenykedem, a felvidéki táncoké az elsőbbség – mondja a próba szünetében Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője. – Ennek jegyében több műsort készítettünk, a legutóbbit, a Honti igriceket Móra Ferenc azonos című elbeszélése ihlette, amely 1910-ben Ipolyságon játszódik. Tavaly ősszel jelent meg az Ifjú Szivek zenekarának lemeze, amelyen szlovákiai magyar hagyományos népzene hallható, és idén június elején került a boltokba Potta Géza Születtem mint prímás című lemeze. Most, a zenészek táncaiban azonban újra erdélyi gyűjtéseket dolgozunk fel, hiszen azok a híres prímások, akik táncolni is tudnak, javarészt erdélyiek, és ott még ugyanúgy muzsikálnak ezek a bandák, mint száz éve. Nálunk már az is értéknek számít, ha egy zenekar vonós hangszereken játszik. Egy-egy zenekar több falut is kiszolgál, és mivel a zenészek évek óta ugyanazokat a táncokat kísérik, maguk is kiválóan elsajátítják. Nálunk, sajnos, már harminc-negyven éve is csak nyomaiban volt felfedezhető a hagyományos néptánc, a fiatalok legfeljebb a csárdásról meg a verbunkról hallottak. Pedig azok a reformkor táncai, és azelőtt is táncoltak az emberek. A gyimesi körtáncban pl. honfoglaláskori motívumokat fedezhetünk fel, némely forgatós, vonulós táncok reneszánsz táncokra emlékeztetnek, csak rá kell ébreszteni a nézőket, mire figyeljenek. Nincsenek illúzióim: a népzene a néptánc nálunk rétegműfaj marad. De ez nem baj, mint ahogy az se baj, hogy pl. a Szakcsi Lakatos Béla nem ad koncertet a Népstadionban, pedig van olyan jó zenész a saját műfajában, mint mondjuk, az Omega. Csak amit ő csinál, az nem tűri a show-elemeket. Ezért nem bánom azt sem, hogy nincs több táncosunk; mert ha tíznél több ember van a színpadon, akkor a néző már a geometriai alakzatokat keresi, pedig a mi táncainkat épp az improvizáció teszi egyedivé. Ha kötött alakzatokba rendezzük a táncosokat, pont a lényeg vész el, és a néző nem is veszi észre azokat az apróságokat, amelyek végett érdemes a táncosokat megjegyezni. Szerintem nem szabad arra törekedni, hogy egy zoboralji lakodalmas ugyanannyit mondjon egy francia nézőnek, mint a zoboraljinak. A táncot, a zenét át lehet adni, de azt a bizonyos gondolatiságot már nem. Egy idegen számára az a fontos, tetszik-e neki, amit lát, de a szövegekben, mozdulatokban rejlő történelem olyan titok, amit csak mi tudunk megfejteni.“

Az egyik helyiségben egy színházi produkcióhoz készülő kosztümöt próbálnak a lányok. Forognak, pörögnek a szoknyában, gondolkoznak, csattal vagy gombokkal lenne-e praktikusabb az öltözék. A próbateremből még mindig hallatszik a zene, a nagysajói kocsmaudvaron ellesett mozdulatok lassan a pozsonyi deszkákon is megelevenednek. S közben iskolatáskával a hátukon érkeznek a délutáni próbára a kicsik – ki tudja, pár év múlva talán épp közülük kerülnek ki az Ifjú Szivek felnőtt táncosai.