Hogyan készül a Vasárnap?

Nemcsak olvasóink, mi, újságírók sem mind tudjuk, mi és milyen sorrendben történik a Vasárnappal, miután a szerkesztőségben elkészült. Mert az, hogy megírtuk, megfotóztuk, megszerkesztettük, a grafikus formába öntötte, csak a munka egyik része.

A lap kézzel fogható, lapozható, olvasható változatát a Komáromi Nyomdában állítják elő, és a karácsonyi szám nyomtatásánál mi is ott lehettünk.

Hosszas egyeztetés után, mert amint Farkas Norberttől, a nyomda igazgatójától megtudjuk, az is előfordul, hogy éjszaka készítik a lapot. Az üzem mindennap huszonnégy órában működik, s a Vasárnap nyomtatása és összetűzése oldalszámtól függően kb. tíz órát vesz igénybe. A1-es nyomdaívre nyomják, amelyre 16 oldal fér – persze nem akármilyen elrendezésben, hanem úgy, hogy fűzhető legyen. Az utolsó oldalak az elsőkkel, és így tovább a lapszám közepe felé. A nyomdászat ma már számítógépes szakma, nem pedig az ólomszedés tudománya, de a legtöbbet még mindig a gyakorlat és az érzék adja. Szlovákiában létezik nyomdaipari szakközépiskola és a műszaki egyetemen poligráfia szak is, de a Komáromi Nyomdában többnyire saját nevelésű szakemberek dolgoznak.

 

Ne gyújtsanak be a Vasárnappal

„Csak rotációs nyomtatással foglalkozunk, vagyis papírtekercsre nyomtatunk. Ilyen nagy példányszámnál, mint a Vasárnapé, ez a bevett gyakorlat” – tudjuk meg Farkas Norberttől. Azt is elmondja, hogy leginkább a papírválasztás határozza meg az árat, de az biztos, hogy ma már a legtöbb papír újrahasznosított cellulózt tartalmaz, vagyis gyártásához nem kell erdőket kivágni. A mázolt papírok, mint a Vasárnap borítója, emellett nem is gyúlékonyak, vagyis nem érdemes a lappal begyújtani, inkább gyűjtsék össze, és adják tovább valakinek, aki még nem olvasta. 

A Komáromi Nyomda a finn UPM cégtől vásárolja a rotációs papírt, amely hatalmas, egytonnás tekercsekben várja a raktárban, hogy betű és kép kerüljön rá – többek között az a tartalom is, amelyet a Vasárnap szerkesztőségéből küldünk, többnyire csütörtök este. A megszerkesztett oldalakat pdf-en először a grafikai stúdióba továbbítják, ahol megnézik, százszázalékosan fekete-e a fekete, nem pedig négyszínű, megfelelő felbontásúak-e a színek, vagyis a sárga, kék, piros és fekete alapszínekből tevődnek-e össze, helyesek-e az oldalszámok s a címlapon a dátum, van-e rajta árkód, és még ezernyi apróságot. Örömmel halljuk, hogy a Vasárnap anyagaival általában nincs gond, Sághy Györggyel, a grafikusunkkal nagyon jó az együttműködés. Ha mégis találnak valamilyen hibát, azt a szerkesztőségben kell kijavítani, a nyomdászok nem nyúlhatnak bele az ügyfél által leadott anyagba.

 

Egymásra nyomtatott alapszínek

Miután az oldalakat ellenőrizték, egy sablon szerint ívekre bontják – amelyek mindkét oldalán nyolc-nyolc oldal van –, majd pedig az íveket színekre. A nyomdai alapszínek a cián (türkizkék, jele C), magenta (mályva, jele M), sárga (jele Y) és fekete (jele K); ezeket nyomják egymás után egyazon felületre, mert minden más szín ezek keveréke. Végül a színes íveket egy CTP- – digitális nyomóforma-készítő – gépben lézerrel fényérzékeny bevonatú alumíniumlemezre világítják. Ilyenkor a megvilágított részecskék oldhatóvá válnak, és az előhívási folyamat során könnyen eltávolíthatók. A nyomtatás során az fog megjelenni a papíron, ami a lemezen marad. Ezek az alumíniumlemezek kerülnek a nyomdacsarnokba, ahol már újra Farkas Norbert kalauzol. „Három Man Roland Rotoman N típusú nyomdagépünk van, amelyek fordulatonként egy A1-es ívet nyomtatnak. A hét minden napján huszonnégy órában gyártunk, a legerősebb a húsvét és karácsony előtti időszak – mondja, miközben már a karácsonyi szám kész nyomdaívét mutatja. – A gépmesterek is ellenőrzik, hogy a megfelelő oldalak kerülnek-e egy ívre, lehet-e őket úgy vágni, hogy egymásba rakva kiadják a kész lapot. Az első és az utolsó oldalak vannak egy íven, és így tovább a belsők felé.”

 

Ha szakad a papír

A nyomdászat komoly befektetést igénylő vállalkozás, tíz-tizenöt évenként cserélni szokták a gépeket, mert ebben az ágazatban is gyorsan fejlődik a technika – avat be az igazgató, akinek nemcsak a hazai, hanem a külföldi nyomdapiacról is pontos áttekintése van. Azt mondja, ez a tájékozottság a fennmaradás alapja, mert az ügyfelek megkövetelik és a pénzükért meg is érdemlik a minőséget. A különféle nyomdák felszereléséről szóló diskurzust csak azért nem folytathatjuk, mert a gépek zaja elnyomja a hangunkat. A gyártócsarnokban vagyunk, ahol a hatalmas hengereken, már a Vasárnapra nyomják egymás után a színeket. Hatalmas a zaj, meglepő gyorsasággal fut a papír, és a gépek mellett ott sorakoznak a következő ívek nyomólemezei. Azt, hogy a színek egyes rétegei pontosan fedjék egymást, automaták ellenőrzik.

„Ha a két henger között hozzányúlnánk a papírhoz, még fogna a festék, ezért szárítóba kerül” – halljuk a zajban, és fotósunk követi a fényképezőgéppel a papír útját a hajtogatóműbe. Rosszmájúan azt is megkérdezzük, mi történik, ha szakad a papír. Kiderül, hogy ekkor a gép automatikusan megáll, és kézzel kell újrafűzni, úgyhogy az ilyesminek nagyon nem örülnek a nyomdászok. Mi szerencsére ennek nem vagyunk tanúi, az ünnepi Vasárnap nyomtatása zavartalanul folyik.

 

Ropogósan friss Vasárnap

Ezután az összehajtogatott ívek a tűzőgépbe jutnak, ahol egymásra hullanak. Két fémkapoccsal fogják össze őket, a végén pedig hármas vágással lapozhatóvá teszik a példányokat. Innen már a kész, friss nyomdaszagot árasztó Vasárnap kerül ki, és mi azonnal kézbe is vesszük. Furcsa érzés: mintha egy titokba nyernénk betekintést, hiszen öt nappal a megjelenés előtt vagyunk. Lapozgatjuk, örülünk neki, még meg is szagoljuk, a nyomdászok pedig megértően mosolyognak – náluk ez mindennapi élmény. És nemcsak hogy friss, még festékszagú Vasárnapot vehetünk a kezünkbe, de a színfalak mögé is betekintést nyertünk. Láthattuk, milyen gondosan ügyelnek a Komáromi Nyomdában arra, hogy az olvasóinkhoz az kerüljön, amit a szerkesztőségben, a monitor előtt ülve elképzeltünk.

Mert egy dolog az írás, a szerkesztés, és egy másik – ugyanilyen fontos – az eredmény tárgyi megjelenítése. Farkas Norbert azt mondja, hogy ők akkor végeznek jó munkát, ha az olvasó a tartalomra tud koncentrálni, nem vonják el a figyelmét formai hiányosságok. Mi pedig biztosak vagyunk abban, hogy a Vasárnap esetében ez így van.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?