Hasonló és egyedi egyszerre?

Amit Simone de Beauvoir próbál elmondani ebben a mondatban, talán a leginkább megkülönböztető jellemzője az emberi lénynek – egyediségének egységessége (uniformitása). Avagy amit a modern pszichológusok úgy hívnak: személyiség. A személyiség azoknak a tulajdonságoknak az összessége, amelyekhez mindenki tud viszonyulni (amelyekben mindenki megtalálja önmagát), mégis éppen ezek a tulajdonságok különböztetnek meg bennünket egymástól. Mindenki érzi annak a szükségességét, hogy egyedi legyen, hogy független és értékes lénnyé alakítsa magát, és olyan célt tűzzön maga elé, amelyet csak ez az egy személy tud teljesíteni. Ennek ellenére mindannyian kétségbeesetten igyekszünk tartozni valahová, valakihez hasonlítani, függetlenül attól, hogy az hely, csoport vagy egy másik emberi lény. Sőt, a hasonlóság mindig is a normalitás jelének számított. De ekkor egy érdekes dilemmával állunk szemben: lehetséges hasonlónak és egyedinek lenni egyszerre?

Itt találkozik a pszichológia és a filozófia. Mindkettő azt állítja, hogy a hasonló és az egyedi egyidejűleg létezik anélkül, hogy ellentmondásról volna szó.

Ugyanez vonatkozik a személyiségünkre. Mindenki úgy érzi, hogy megérti az embereket, ismeri a személyiségüket, így gyakran könnyű eredményesen megjósolnia, miként fog reagálni az adott személy különböző helyzetekben. Mivel minden embernek van személyisége, lehet mondani, hogy ez egy közös nyelv. Gondoljunk azonban egy pillanatig a különbségekre. Ha annyira jó emberismerők vagy gondolatolvasók vagyunk, miért fordul elő, hogy valaki, akit alaposan ismerünk, képes olyan döntést hozni vagy úgy reagálni, ami radikálisan ellentmond a róla kialakított képünknek? Sokszor hallunk panaszkodni valakit, hogy „nem tudom miért, de szerettem az utóbbi időben teljesen máshogy viselkedik, mint amilyen ő valójában”. Vajon lehetséges-e, hogy valaki úgy viselkedjék, mint valaki más?

Így kerülünk az emberi természet rendkívül széles körű ismerete és az individualitás hihetetlenül keskeny perspektívája közé. Ez furcsa gondolat: az én egyéniségem, avagy egyediségem megakadályoz abban, hogy teljes mértékben felfogjam a te egyéniségedet. Vissza Simone de Beauvoir szavaihoz: nagyon nehéz megmagyarázni egy igazan különleges embernek, hogy mindenki más ugyanolyan egyedi és különleges, mint ő. Ez vitathatatlanul nehéz feladat mindenki számára, aki a pszichológiát választotta mesterségéül. Másokat mindannyian a saját szemszögünkből érzékelünk. Vegyük például az életkort: egy tízéves gyermek számára a harmincéves felnőtt kétségtelenül felnőtt, ám egy nyugdíjas anyuka számára a negyvenéves fia gyerek, jobb esetben fiatal felnőtt! Ugyanilyen hibákat követünk el más fizikai jellemzőket illetően is, mint a magasság vagy a testsúly, és a személyiséggel kapcsolatban ugyancsak. Egy extrovertált (nyitott) ember számára az introvertált (zárkózott) magának való sznobnak tűnik, míg az introvertált az extrovertáltat sekélyesnek, hangosnak tarthatja. Ezek a jellemzők nem is állhatnának távolabb az igazságtól, mivel a sekélyesség és a sznobizmus egy más dimenziója a személyiségnek, vagyis a sznob nyugodtan lehet akár extrovertált, akár introvertált.

Amikor a személyiségről van szó, nagyon fontos megjegyezni, hogy senki sem lehet csak egyféle minden helyzetben. A személyiség dinamikus spektrum, időben és környezetben változik. A helyzettől függően az egyik személyiségi vonás előtérbe kerülhet a másiknak a rovására, és fordítva. A modern társadalompszichológusok azonban egyetértenek abban, hogy vannak olyan személyiségjegyek, amelyek az idők során is stabilak maradnak, így formálják a magatartást.

A következő kérdőív prototípusa McCrae és Costa taxonómiai, azaz rendszertani személyiségkutatásán alapszik. Ők állapították meg a személyiség öt széles skáláját, melyen mindenki megtalálhatja magát. Ezek a következők: extrovertált – introvertált; együttműködő – elutasító; lelkiismeretes – felületes és hanyag; neurotikus – érzelmileg stabil; az új tapasztalatok irányában nyitott – elzárkózó. Minden embernek vannak olyan sajátosságai, melyek egy bizonyos fokig besorolhatók az említett csoportok valamelyikébe. Ennek a kérdőívnek – mely mindennapi helyzetekből merít – az alapján meg lehet vizsgálni, mennyire állunk közel az egyes csoportok személyiségi vonásaihoz.

A személyiség nem azt jelenti, hogy megtanuljuk, hogyan kell megfelelően viselkedni bizonyos helyzetekben és emberek között, hanem azt, hogyan fejezzük ki magunkat, és miért találunk bizonyos dolgokat vonzóbbnak, érdekesebbnek, mint másokat. A személyiség mások megértését és elfogadását is jelenti, hogy képesek legyünk ebben a világban élni, ahol a vélemények és a szokások egyénenként különböznek.

• A szerző a University of Kent Pszichológia és Klinikai Pszichológia Karának végzős hallgatója