Archívum

Globális elhidegülés

Aki arra számít, hogy rohanó világunk egyre hűvösebb emberi kapcsolatairól olvas majd itt fejtegetést, jobb, ha tovább lapoz. Az oknak, amely írásra késztetett, köze van ugyan az emberi tényezőhöz, de mivel még a nyáron tapasztaltam meg, leginkább a kutya meleghez.
B. Mánya Ágnes

2018. november 28. 09:30

b manya
- Papp Sándor felvétele

A nyár, az kérem egy meleg évszak – mondom besenyőpistabácsisan. Húsz, harminc, negyven, sőt száz éve is nagyon meleg volt nyáron, igaz, hogy nem ilyen őrült meleg, mint mostanság. A falusi emberek vastag falú vályogházakat emeltek, a hosszú udvarokba fákat ültettek. Minden valamire való portán állt egy diófa, amely nemcsak enyhet, de finom csemegét is adott, vagy egy szőlőlugas, amely hasonlóan szolgált, és kész volt a környezetbarát, bioárnyékolás. A módosabb városlakóknak tengerparti vagy tátrai kirándulásra is tellett, oda menekültek a benzingőztől még nem, legfeljebb csak lócitromoktól bűzlő, sűrűn sorjázó utcákból.

És akkor jött a fene nagy technikai fejlődés, és fene nagyot fejlődött a technika – például az, amellyel manapság a közterületeken, sokszor indokolatlanul, seperc alatt kivágják az egészséges fákat – és „elfelejtenek” ültetni helyettük.

Gyerekkoromban csak a vagy félméternyi lapátokkal rendelkező ventillátorok keverték a meleg levegőt a kultúrház meg a vegyesbolt plafonján. Emlékszem, egyszer lagziban voltunk vidéken. Annak ellenére, hogy szörnyen éhesek

voltunk, nagyokat nevettünk, hogy legalább a fölöttünk köröző légkeverő alkalmatosság leeshetne, hogy legyen valami az asztalon.

Manapság igazán nem panaszkodhatunk, legalábbis, ami az enyhet adó, hűs levegő előállítását illeti. Ha vonatra szállunk, modern szerelvényre, szinte azonnal arcunkra fagy a mosoly. A banki ügyintézés alkalmával sem fenyeget, hogy hőgutát kapunk. Ha bevásárolni megyünk, az elárusítók duplán hűvös tekintete kísér. Nem is lenne semmi baj ezzel az „elhidegüléssel”, ha – mint az sok minden mással kapcsolatban is kívánatos lenne – mértékkel történne. Ha a mindentudó klímaberendezés beállításánál figyelembe vennék a kinti hőmérsékletet, és igyekeznének ahhoz mérten meghatározni a bentit. Nem kell orvosi egyetemet végezni ahhoz, hogy az ember megállapítsa, mekkora sokkot jelent a szervezet számára a harmincöt fokos forróságból belépni egy tizenöt fokkal hűvösebb helyre, és ott vagy húsz percet izzadt, felhevült, javarészt fedetlen testtel járni-kelni. Aki még nem jött rá erre, ízületi gyulladását, akut nátháját kúrálgatva lesz alkalma elgondolkodni róla.

Hm, úgy beszélek, mintha százéves lennék?

Nem nyugdíjaztam hát a szvetteremet a nyárra, és a furcsálló tekintetekkel dacolva, a cipzárt állig felhúzva, egy büszke forradalmár önérzetével szlalomoztam a bevásárlókocsival.

De ne reménykedjünk. Most, hogy jön a tél (ha ugyan), jön a kinti fagyos hideg (ha ugyan), minden marad, ahogy volt, csak fordítva. Kabátban, béléses csizmában, kucsmával a fejünkön a trópusi hőség vág orrba odabent. És e benti forróságból léphetünk most ki, a mínuszos valóságba.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Balról jobbra: Gyimesi György (OĽaNO), parlamenti képviselő, Forró Kisztián, az MKP elnöke, Berényi József, az MKP alelnöke. Fotó: Somogyi Tibor

MKP és Gyimesi: Klus kérjen bocsánatot a kaukázusi párhuzamért

Zuzana Čaputová

Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

caputova

Čaputová reméli, hogy a kormány önreflexiót fog gyakorolni

Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

VIDEÓ + GALÉRIA: Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

érsekújvár

Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.