Ez már nem autószalon volt…

Fehér személyautó kiállítva egy beltéri helyszínen, több autóval a háttérben.

<p>Jelentem: eljutottunk odáig, hogy ezt a nyitrai autós akármicsodát kábé annyira lehet autószalonnak nevezni, mint a párkányi Simon-Júdát árumintavásárnak. Legalábbis ami a kínálat újdonságértékét illeti itt is, ott is. Mert ami október 16&ndash;19-én zajlott az Agrokomplex szebb napokat látott kiállítási komplexumában, az &ndash; hogyan is fogalmazzam &ndash; szóval egy rendezvény volt, ahol jobbára autókat lehetett nézegetni.</p>

Ezen kívül még erős emberek cipekedését a rönkökkel, de szinkronszínészek is osztogattak autogramot, sőt koncertek is voltak, mint otthon a falunapon. Viszont aki azért ment oda, hogy legalább hozzávetőleges képet kapjon az autóipar újdonságaiból, az – „Szlovákiai premier” cédulával felpántlikázva – jobbára olyan modelleket láthatott, amelyek már idehaza is hónapok óta koptatják az aszfaltot (Citroën C4 Cactus/DS3/C1, Renault Twingo/Captur HH/Trafic/Master, Kia Sportage, Peugeot 108, Ford Tourneo Courier). Megszámolhatta, hogy a Szlovákiában forgalmazott 38 személygépkocsi-márka közül csak 20 jött el. Néhány azok közül, amelyek nem: Audi, BMW, Porsche, Hyundai, Toyota, Lexus. Szomorúan konstatálhatta továbbá, hogy sem alap-, sem kombi változatban nincs itt az új Škoda Fabia, pedig a hazánkban legnépszerűbb, legkeresettebb modellcsaládról van szó. Az igen, az tényleg bravúr lett volna: a párizsi világpremier után szűk 2 héttel Szlovákiában kiállítani, másodikként a világon!

Viszont már említettük volt, hogy a nyitrai rendezvény ezúttal sem az autóipar újdonságairól szólt. Még akkor sem, ha azért volt néhány szabályt erősítő kivétel: a Mercedes-Benz CLS és C kombi, valamint az új Peugeot 508. Ezek valóban egyenesen Párizsból gurultak ide, és a szlovákiai nagyközönség láthatta őket másodszor. Ami rajtuk kívül még említést érdemel, az a kiállítás néhány valóban attraktív darabja: a Jaguar F-Type (550 LE, 127 640 €), a Subaru WRX STI (300 LE, 47 000 €), a Range Rover SDV8 Vouge Black Pack, a tengerkék Volvo V40 CC Ocean Race vagy a híres-nevezetes Tesla villanyautó. Utóbbi 421 lóerejével 4,4 másodperc alatt van százon, és 480 kilométert tesz meg egy töltéssel. Hát nagyjából ennyi; az erős emberek versenyét már nem vártam meg, és röstellem, de a szinkronszínész-autogramiádát is kihagytam…

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?