Eszter álma: a nagy négyek

Az új esztendő jól kezdődött, boldogság érződött Eszter hangján. Vidáman újságolta, hogy pár nap múlva repülőre ül, s indul Ausztráliába. Ez volt az egyik nagy álma. Egészen másképp csengett a hangja, mint tavaly novemberben, amikor Japánból hazatérve arról mesélt, hogy nem tudta megszokni a ritmust, fáradt volt, nem igazán sikerült koncentrálnia a pályán. Előtte fél évig salakon játszott, két hete volt a keményborítás megszokására, ezért nem úgy alakult a torna, ahogy szerette volna. Pár napja érkezett haza, sok ideje még nem volt, hogy az akkori mesterével, František Horváthtal értékeljék, hol rontotta el, de a fiatal lány már maga is jól lát sok mindent: okosan, jó érzékkel veszi észre, hol hibázott. A jövője szempontjából mindez aranyat ér (akár érem formájában is), értékes tapasztalat, amelyből sokat tud majd meríteni. Egyébként is először járt ilyen messze, először volt két-három hétig távol a szülőktől.

Nemzetközi sikerek

Budapesten, 14 évesen nyerte élete első nemzetközi tornáját; később Szerbiában az első nagyobb jelentőségű rendezvényt, és győztesként írták be a nevét a korosztályos szlovákiai bajnokság nagykönyvébe. Tavalyelőtt Budapesten salakon a Junior Fed Cup világbajnokságon a szlovák válogatottal harmadik helyet szerzett. Jól sikerült a felkészülése, és a salakos idény, az ITF világranglistáján bekerült az első kétszázba. A folytatás sem maradt el: „Az ausztriai Villachban, ahol utolsóként jutottam be a 2. kategóriás versenybe, második lettem. Ez mindenkinek nagy meglepetés volt” – sorolja. Lehet, hogy azért is ment olyan jól neki a játék, mert az esélyesség terhe nem nyomta a vállát. Szavai is ezt látszanak igazolni: „Mindig izgulós voltam, de ott valahogy el tudtam ezt engedni: jól éreztem magam a pályán, élveztem a teniszt. Nyertem egy négyes ITF-tornát Budapesten, a következő tavaszon is jól ment. A nyár kicsit hullámzó lett, volt, ami sikerült, más meg nem, de tapasztalatszerzésnek minden jól jött. Szeptemberben Prágában nyertem tornát, kettes kategóriájút.”

Mitől függ, hogy a játékos egyik helyen élvezi a játékot, másutt meg nem? Rossz napot fogott ki? „Olyan típusú játékos vagyok, hogy ha nem megy, befelé fordulok, mert mindig a maximumot szeretném – Eszter is tudja, hogy ez egyrészt jó, de nem mindig hasznos. – Ha egy mérkőzésen kezdem érezni a labdát, nagyon tudok magamban bízni, élvezem a játékot, s ennek meg is van az eredménye.”

A szülők is beszálltak

Kicsi kora óta arra vágyik, hogy Grand Slam-tornát nyerjen. Ha megkérdezték, mit szeretne, mindig Melbourne volt a válasz. Nem titkolta, hogy az idén szeretne ott lenni a juniorok között, de akkor még aggódott, hogy nem sikerült bekerülnie az első százba, ami biztossá tette volna a részvételt. „Ha a jó tavaszi szezon után jobban sikerül a nyár, a berlini és a lengyelországi viadal, nem esik ki egy fél hónap, valósággá válhatott volna az álom” – sóhajt. „Nincs veszve semmi, majd legközelebb” – biztatom előhúzva azt a klisét, hogy a sportban sokszor sikertelenségek árán jutunk el a sikerhez. Eszter bólint, hogy ez világos.

Eszter négyévesen Somorján kezdett teniszezni, tíz évig Varga Péter foglalkozott vele. A szülei úgy döntöttek, hasznos lesz, ha az aprócska kislány sportol, s mivel épp akkor láttak egy felhívást, hogy tenisztanfolyam kezdődik gyerekeknek, a fehér sporthoz került. Utána meg sem fordult a fejében, hogy valami mást válasszon, kitartott mellette. Bármennyire hihetetlen, soha nem lázadozott, hogy megint edzésre kell mennie, sohasem unta. Hamar kiderült, hogy van hozzá tehetsége, s 11–12 évesen már részt vett gyermektornákon. Annak idején teniszszakíróként volt alkalmam belelátni ezek légkörébe, s mi tagadás, nagyon elszomorított, amit láttam, tapasztaltam. A szülők sokszor ölre mentek, éles vitákról nem is szólva, ha a csemetéjük meccse nem úgy alakult, ahogy elképzelték. Eszter sem mert kinézni a szülőkre, mert ő lett mindjárt ideges tőle, de az ő anyukája, apukája szerencsére nem hisztizett, hazatérve nyugodtan megvitatták a történteket. A mérkőzéseket ma is megbeszéli nemcsak az edzőjével, hanem a szüleivel is, akik vele egyszerre kezdtek érdeklődni a tenisz iránt. Eszter szerint az apuka már egész jártas ebben a világban. Tavalyelőtt még a szülők kísérték minden tornára, tavaly az anyuka és az edző váltakozva utaztak vele. A világ másik végére azonban nem mehet az egész család, ez már jóval költségesebb, mint a közeli országok.

Semmi sem tántorította el

„A szüleim soha nem kényszerítettek: azt mondták, hogy ha nem érdekel, szóljak, de ilyen soha nem volt, mindig vitt előre valami. A vereségek sem tántorítottak el a folytatástól. Még az sem, hogy mindig nagyon pici voltam, s kezdetben nemigen vettek figyelembe. Bár az edzőmtől nagyon jó alapokat kaptam, elég jó volt a technikám és a lábmozgásom, az első meccseimen nem nagyon tudtam nyerni. Kiskoromban nem voltam a legjobbak között.” Ebben nemcsak a magassága volt a ludas, az erő is hiányzott.

Tizenhárom éves koráig csak délután járt edzésekre, délelőtt az iskolapadban ült. „Sokaktól hallottam, hogy szegény lánykának nincs gyerekkora, de én nem így éreztem: szerettem teniszezni és iskolába járni is, mert ott sok barátom volt. Össze tudtam hangolni a kettőt, tiszta egyes voltam. Szerettem a biológiát, az angolt, s most láttam Japánban, hogy a teniszben mindenki angolul beszél, most még jobban nekiláttam tanulni – Eszter egy ideje egyéni tanrend szerint készül, mint az összes teniszező. – A mérkőzések között, este az edzések után annyira fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok leülni a könyvek mellé. Fél kilenckor, kilenckor elalszom. A barátaim piszkálnak is, mert ők olyankor szórakozni, diszkóba járnak.”

Élete első nemzetközi meccsét még 12 évesen játszotta. „Szlovákiában már elértem valamit, de hirtelen kikerültem a világba, és senki sem tudott rólam. Az első két mérkőzésem olyan is volt, aztán Csehországban harmadik lettem. Lassacskán meg kellett szoknom a közeget. Ez nagy gond volt még most Japánban is; bizony eleinte jócskán meg voltam illetődve.”

Nekivág Ausztráliának

Eszter életében az elmúlt két hónapban sok minden történt. Bekerült a Nemzeti Teniszközpontba, ahol Ján Sabovčík lett a trénere (kondiedzője Olasz László). Január 9-én utazott Ausztráliába, előbb Traralgonba, 1-es kategóriájú ITF-tornára, s ha minden jól megy, az ausztrál nyílt színi bajnokságon, a Melbourne Parkban is selejtezőt játszhat. Óriási lehetőség áll előtte, hogy az első nagy álma beteljesedjen.

A sportban, így a teniszben is nagy szerepet játszik a sikerben az önbizalom. Nélküle nem lehet győzni. Most, hogy Eszter nekiindul a nagyvilágnak, ezt is megtanulhatja, bár némi idő kell hozzá. A siker azonban az önbizalmat is meghozza.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/4. számában jelent meg!