És itt van ő, a figyelő

 A függönyök mögül leselkedő, ajtókukucskálókon keresztül figyelő, pohárral a fülén a falon át hallgatózó kedves szomszéd, aki minden történésnek a tudója kíván lenni, mert ha nem lehetne, az élete értelme veszne el. Aztán, hogy hang nélkül a kép, kép nélkül a hang nem biztos, hogy százszázalékos információt ad, az őt már nem érdekli, ennek a fajtának az a lényeg, hogy ő lehessen az első, aki valamilyen zaftos információval szolgál. Vagyis pletykál. Ő a legnagyobb bajkeverő, ismerősöket, barátokat összeveszejtő, félreértéseket generáló mágus. Saját névvel, profilképpel van jelen a hálón, de soha semmit nem lájkol, nem oszt meg sem magáról, sem mástól, nem tudni, mi tetszik neki, s mi az, ami elrettenti, nem tudni azt sem, hogy ott van, hiszen láthatatlan. Ő csak pásztáz. Végignézi ismerősei oldalát, aztán jön személyesen, és mondja: Tudtad, a Kovácsné elvált, persze, nem vallotta be, de már nincs az ismerősei közt a férje. Meg egyedül volt a tengernél. Jaj, szegény, úgy néz ki, mint a partra vetett bálna, és az a fürdőruha, amiben pózol, minden idomát látni. Mit idomát, hurkákat és hájat, meg töpörtyűt is, úgy agyonégette magát a napon. És még így is fel tudott szedni valami szerencsétlen pasit. És hogy ezt, mindezt honnan lehet tudni, ha Kovácsné nem mondja, csak az kérdezi, akinek nincsen a hálón profilja, vagy legalábbis nem erre használja, mert a válasz azonnal, minden kétséget eloszlatóan lesújt: Hát fent van a fészbúkon. Aztán ha Kovácsné férje csak éppen a közösségi oldalt hagyta el, nem a feleségét, s a fotókat is ő készítette róla ott a tengerparton, a pasi meg a képen egy véletlen szállóvendég, az már nem érdekel senkit, korunk mediális szakzsargonjával élve, nincs hírértéke. Jaj, és a Pajszer Mici! No, hát az meg mindig kirak magáról valami új képet, pedig szegény oly csúnya, mint a bányász női ruhát öltve, aztán kapja a sok lájkot, meg a de szép vagy, Mici hozzászólást, ő meg mindegyiket külön meg is köszöni. Ez a szegény Mici elhiszi, hogy tényleg szép? Hogy honnan tudja, milyen a képeken a Mici? Hát rá kell menni az oldalára, menj csak rá, majd meglátod! Menjen ám a radai rosseb, édes jó Istenem, azt sem tudom, hogy osszam be az időmet, mások meg honnan veszik, hogy még a Pajszer Micik és Kovácsnék magánéletét is tanulmányozni tudják? És mire jó ez nekik?

Azt hiszem, rájöttem. Engem az Úristen megáldott azzal, hogy nagyjából tisztában legyek az értékeimmel és hiányosságaimmal. Meg a korlátaimmal. Így aztán megköszönve és elfogadva, ami van, viszonylag nyugodtan végezhetem a dolgomat, összpontosíthatom erőm s lelkem oda, ahol szükség van rá. Ám akinek ebből az áldásból nem jutott, az talán ily módon keres magának önigazolást. Vagy kirakja magát, hogy ím, milyen szép és sikeres vagyok, vagy ha még ehhez sincs mersze, lesi és teli pofával röhögi, mintegy erkölcsi magaslatról ezeket a dicséretre szomjazó szerencsétleneket. Pedig a legszerencsétlenebb lehet, hogy éppen ő, a néma figyelgető.

De hogy ne gondolják, ellene vagyok mindennek, amit ez a rafinált találmány kínál, elárulom, hogy van még ott egy legeslegutolsó fajta, annyira egyedi, hogy talán egyedüli. Úgy hívják, hogy Hegyi Zsuzsa. Fogalmam nincs, ki ő, de annyi okos dolgot, irodalmi, zenei élményt senki által nem kaptam, mint éppen őáltala. Amit ő ajánl, az a minőség maga. Hej, ha egyetemi tanárom lehetett volna! Mondjuk, nem is kap annyi lájkot, mint a fürdőruhás bálnákok, meg még beszélni sem beszélnek róla, de mondom, ez a háló. Akár a bulvár, a széles utca.

Vége!

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Megvártam, amíg kirajzolódnak körvonalai a körút fagyos fényében, mint múlt VASÁRNAP az Angol sétányon.

Patrick Modiano: Augusztusi vasárnapok