...és a fák is elalszanak

Wolfgang vagy magyarul Farkas napján, október 31-én elalszanak a fák is. A falu népe ilyenkor vén fát döntött, merthogy az alvó fa sem fájdalmat nem érez, sem vért nem hullajt. Addigra a fának le kellett csupaszodnia, meg kellett szabadulnia minden cicomától és külsőségtől. El kellett tudni engedni a múlékony dolgokat, a hiábavalóságokat, hogy megélhesse az átváltozást, a halált, hogy majd átadja magát a természet törvényének, az entrópiának, a felbomlásnak, hogy elemeire hullva újfent beépüljön a körforgásba, csatlakozva az egészhez. ĺgy is meghalhat a fa. Az akkori ember pontosan tudatában volt annak, hogy a halál nem az utolsó stáció, csak az élet része, a születéskor felvállalt életút egyik állomása, az átváltozás helye. E folytonosságot a régiek úgy fejezték ki, hogy még aznap új fát ültettek. Mert a lényeg a folyamat, amely nem más, mint az élet, az pedig örök, halhatatlan és végtelen.
Jó ezt tudni akkor, amikor a sírkertek díszbe öltöznek, s a gyertyák imbolygó fényei mint apró csillagok sziporkáznak a sötétben, fénymagokként megidézve az eltávozottakat. Ilyentájt mindnyájan kimegyünk a temetőbe, hiszen minden családból eltávozott már valaki, búcsúszóval vagy inkább a nélkül átköltözött a túlsó partra. Innen – azt hisszük – nincs visszatérés. Azt gondoljuk, hogy ez a terület egy kitöltetlen űr, hatalmas mélység, áthághatatlan szakadék, tehát járhatatlan. Ekkor fölmerül a kérdés, hogy végül is kinek a számára járhatatlan? Vajon miért terítettek ez idő tájt este a nemrég elhunytnak az asztalnál a régiek? Mit tudtak ők, amit mi már nem? És vajon miért gyújtunk gyertyát a sírokon? Talán csak nem azért, hogy fényével hidat feszítsünk a két világ közé? Mi fizikai testünkkel valóban nem léphetjük át a kaput, de az eltávozottak, a szellemvilágba költözöttek a lehúzó fizikai test által nem akadályozva könnyedén megtehetik, ahogy megtehetjük mi is gondolataink, az ima, meditáció, rejtekezés, lelki utazás révén. Az eltávozottak bizony odaülnek a nekik készített terítékhez, s ilyenkor kiegészül a család. Újra kerek lesz, egész és hiánytalan. Mindenki itt van, aki számít, mindenki itt van, aki fontos. ĺgy összekapcsolódva újra működhet a bennünk rejlő teremtő erő, amellyel birodalmakat dönthetünk le, és világokat építhetünk fel újra. De ehhez tudni kell még valamit: a birodalom fogalma nem az e világi politikai, társadalmi berendezkedést jelenti, hanem a magunk által bensőnkben felépített „birodalmat”, ahol az egyedüli uralkodó az ego. Ennek a legyőzésével hozhatjuk létre az új világot, amelyben a fogalmak, szavak, szimbólumok más értelmet nyernek, s így a „járhatatlan” utak számunkra is járhatókká válnak, és újra egésszé kerekíthetjük, ami mostanság a részeire szakadt. Amikor világot teremtünk, csodálatos magyar anyanyelvünk tanúsága szerint világosságot gyújtunk, fényt hozunk oda, ahol eddig a sötétség erői uralkodtak, melyek gátakat, akadályokat, kilátástalanság falait építették fel a félelmeinkből. A sötétség nem más, mint a fény hiánya. Ezért is égnek gyertyák ilyentájt a sírokon. Hogy távozzon az, aminek távoznia kell, mert világunkban nincs helye a félelemnek. Mert nem halálra születtünk, hanem életre. Oda, ahol a fák is elalszanak…
vasarnap@vasarnap.com