Mindezt majd megírom még pontosabban is.
Van egy álmom. Már úgy értve, egy nagy-nagy, mert kicsiből több is van, sőt a kicsik jól felismerhető tulajdonsága, hogy hajlamosak valóra válni, beteljesedni. Ennek a nagy-nagynak azonban, melyről még soha senkinek nem beszéltem, oly kevés az esélye, hogy szabadon színezhető, részletezhető, meddő órán vagy kutyát sétáltatva az elejétől vagy bármely szakaszában továbbgondolható minden különösebb aggály vagy igyekezet nélkül. Ez ugyanis nagyságánál fogva egy felszabadító álom, sőt, maga a szabad, független, demokrata, nyitott álom. És mint ilyen, egyebek közt, gyógyhatású.
Úgy kezdődik, hogy létrehozok egy erdőt. Persze, van előzménye, mely egy szabad földterületből áll, szántóföldről lehetne szó, gondolom. Ez a föld tehát adva van, örököltem, az ölembe hullott, rám bízták, stb., ezen nem gondolkodom, ez ugyanis még nem az álom. Hanem ami ezen a földterületen létrejön, ebből a földből nő ki: az erdő. Valahol itt, a közelben, mondjuk, a Csallóközben, ott elég kevés az erdő. Az adott földet fával beültetem, és addig gondozom, amíg erdő nem lesz belőle, kicsit még azután is. És használom, másokkal egyetemben. Sehol egy kerítés, a terület keresztül-kasul szépen bejárható, lehet benne nagyokat sétálni és mélyeket lélegezni, cipőheggyel az avart rugdosni. Fát nem szabadna benne kivágni, de a száraz gallyak és ágak kis kétkerekűn vagy batyuban hazavihetők. Jóféle erdei föld is szedhető volna, muskátlik alá, cserépbe.
Gondolom, a facsemeték beszerzése lesz nehéz, s nyilván sok pénzbe kerül, de talán kaphatók valahol nagykereskedelmi áron, ez a része nincs még végiggondolva. Mint ahogy az sem, hogy miként lesz a sok fából erdő, de úgy képzelem, ahogy a szavakból és mondatokból egyszer csak szöveg lesz, úgy áll össze az erdő is: bizonyos szavakat visszanyesünk vagy kivágunk, másokat gondozunk és védelmezünk. Lénárd Sándornak Dél-Amerikában sokkal nehezebb dolga volt, mert folyamatosan óriáspáfrányokat kellett eltávolítania erdőgondozás címén, de a Csallóközben nem nő fák fölé a páfrány.
Ismeretlen okokból tölgyesre gondolok, foltokban néhány vörösfenyővel, de semmilyen egyéb fa ötletétől nem zárkózom el. Lehetne benne akár cseresznye is, ha ez nem ellentmondás, mert akkor a gyerekeknek eleve érdekesebb volna éppen ebbe az erdőbe kirándulni. Valószínűleg eleinte lesz vele sok munka, hogy ne bozótos, hanem erdő legyen, öntözni is biztos kell a fiatal fákat, s majd menet közben kiderül, mi mindenre van még szükség. Egyedül aligha bírok vele, társak fognak kelleni, legjobb volna a barátaimmal összefogni. De kik a barátaim? Nyilván a szeretteim, meg akikkel levelezek, azok a kedves ismerősök, akik ilyen-olyan ügyben megszólítanak, vagy akiknek én írok. Baráti alapon épülne tehát az álom is, meg az erdő is. Így legalább gyakran volnánk együtt, barátok. Megszólítanám a gimnáziumi osztálytársaimat is. Na és elsősorban Karcsi nevű rokonomat, aki erdőmérnök vagy valami hasonló, igen, ő gyakran felbukkan ebben az álomban, vissza-visszatérő alakja, olykor ketten járjuk a már cseperedő erdőt, kitaposott ösvényeken lesem minden szavát.
Alighanem közben is akad majd munka elég, rémlik, hogy birkák legeltetése tesz jót az erdőnek, ezek olyanok, mint a mintaolvasók: otthonosan járnak-kelnek a sűrűjében, s pusztán azzal járulnak hozzá az eredményhez, hogy válogatva táplálkoznak. Vannak-e a Csallóközben birkanyájak? – ennek utánanézni. Közben eszembe jut, hogy Karcsi nagybeteg, részleteket nem tudok. De ha az a kérdés, hogy gyógyuljon-e meg, vagy teljesüljön-e a nagy álmom, akkor természetesen gyógyuljon meg. Egy másik nagy álmom bármikor lehet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.