Egy vajdasági magyar

<p>A <strong>Rizsányi Attilával</strong> folytatott beszélgetés legnagyobb tanulsága számomra az, milyen kevéssé ismerjük a vajdasági magyarokat. Ennek legfőbb oka, hogy keveset hallunk róluk, a tudatunkban sem fonódik össze Szabadka Kosztolányival és Csáth Gézával, Újvidék a soknemzetiségű polgári kultúrával.</p>

Oda nem járunk sem családi, sem tanulmányi kirándulásokra, mert nem is tudjuk, mit kellene keresnünk. Pedig magunkat látnánk, kicsit lazább, ráérősebb, a karrierépítésnek még nem annyira behódolt változatban.

Ha valamilyen szerencsés véletlen folytán mégis megismerünk valakit arról a vidékről, meglepődünk, mennyire hasonlítunk egymásra. Jobban, mint a magyarországi és a szintén szláv többség közt élő kárpátaljai magyarokkal, hogy az egészen más mentalitású erdélyiekről ne is beszéljünk. Nagy kár, hogy nincsenek élénkebb kapcsolatok köztünk, mert sokat tanulhatnánk egymás sikereiből és kudarcaiból is. Ám egyelőre még a diákcserék is nagyon ritkák a két magyar közösség oktatási intézményei között.

 

Az újvidéki cserediák

A rokonszenves szabadkai fiatalember évek óta az első és egyetlen ösztöndíjasként egy ilyen cserediákprogram keretében került az Újvidéki Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékéről a pozsonyi Komenský magyar tanszékére. „Egy éve pályáztam meg a Nyelv és irodalom közép-európai kontextusban elnevezésű CEEPUS-ösztöndíjat. Mindig érdekelt a vajdasági magyar irodalom balkanizálódása, ezért is akartam tudni, hogyan van ez tőlünk északabbra, hogyan befolyásolja az itteni magyar írókat a szlovák közeg. Ezt írtam a kérvényemben is, és a döntéshozóknak nyilván tetszett, mert márciustól itt tölthettem három hónapot” – mondja Attila, aki egy barátnál talált szállást Pozsonyban. „Szervezési gubancok miatt lemaradtam a kollégiumról, és először nagyon kétségbeestem, de jobb nem is történhetett volna velem, mint hogy egy családhoz kerültem. Nemcsak azért, mert beleláthatok a mindennapjaikba, hanem azért is, mert sokat tudunk beszélgetni, és a témák maguktól adódnak. Én is náluk ébredtem rá, hogy a vajdasági és a szlovákiai magyarok sokkal inkább hasonlítanak egymásra, mint bármelyikünk a többi országban élő magyarra.”

Attila azt mondja, a tanárokat, a diáktársakat és a tananyagot illetően az egyetemen sem érték meglepetések, inkább csak a szervezettség komolyabb, mint náluk. „A kreditrendszer itt sokkal jobban működik. Nálunk is bevezették, de talán a balkáni mentalitásból eredően senki sem veszi túl komolyan. Van választható tárgy, de csak kettő közül, és mindegyik ugyanannyi pontot ér – igazán nem nehezítjük meg a dolgunkat. Nálunk második szak sincs, azt is érdeklődve figyelem, mennyi mindent tanulnak még a csoporttársaim. Felvettem néhány olyan kurzust is, amit otthon már végighallgattam, például a komparatisztikát, és azt tapasztalom, mennyire meghatározza a tantárgyat a tanár személyisége. Ugyanazt adják elő, de másból indulnak ki, más az összehasonlítási alap. Ami közös bennünk, az az, hogy valamennyien országoktól független egységes magyar irodalomban gondolkozunk” – mondja, hozzátéve, hogy a specifikus ízek, témák, megközelítési módok elkerülhetetlenek.

 

Itt beolvadunk, onnan elvándorolnak

A vajdasági magyarok számára ilyen a délszláv háború és az ennek következményeként kezdődött, máig tartó elvándorlás. Míg nálunk a magyarok helyben maradva asszimilálódnak és adják fel a nyelvüket, kultúrájukat, a Vajdaságból el is költöznek, iskola, munka, jobb megélhetés után. „A szórvány asszimilálódik is, de a tömbben nagyobb gond az, hogy a fiatalok szinte mind Magyarországra mennek tanulni, mert nem tudnak annyira szerbül, hogy otthon elvégezzék az egyetemet. Egy-egy középiskolai osztályból az érettségi után jó, ha ketten otthon maradnak. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács most szervez szerb felzárkóztató képzéseket, mert ettől is reméli, hogy megállítja az elvándorlást” – magyarázza Attila.

Amikor arról kérdezzük, miért mennek el a fiatalok a Vajdaságból, annyira nehéz-e ott az élet, azt mondja, persze, nehéz, de már tömegjelenség is ez. „Amikor szinte az egész osztály elmegy Szegedre, az utolsó, aki maradna, szintén megy utánuk, mert otthon nincsenek barátai. Ami nem volna gond, ha a diploma megszerzése után hazatérnének, de az esetek többségében nem így van. Nagyon bonyolult magyarországi diplomát honosítani, nem ismerik a szerb terminológiát, jó állást szerezni szinte lehetetlen. Amikor Pozsonyban körülnézek, azt látom, hogy bár valamikor egy pontról indultunk mint posztszocialista országok, sőt Jugoszlávia talán egy lépéssel előrébb is volt, a háború mérföldekkel vetett bennünket vissza. Hiába telt el azóta tizenhét év, még mindig ebben élünk. Furcsa hatalmak váltakoznak, a közszférában létszámstop van, a nyugdíjakat csökkentették arra hivatkozva, hogy egyszer majd nagyon jó lesz nekünk, de nem látjuk, mikor. Kétévente parlamenti választásokat tartunk, mert ugyanazok a kormányok folyamatosan lemondanak a népszerűségük csúcsán, hogy nyerjenek még néhány évet… Úgy érzem, az államra még annyira sem szabad hagyatkozni, mint itt” – mondja korához képest meglepő bölcsességgel a mindössze 23 éves fiatalember. Persze, más körülmények között érett, a gondoskodj magadról, mert másra nemigen számíthatsz életérzés a Vajdaságban nyilván sokkal erősebb, mint nálunk. A nacionalizmus is, de még ebben is hasonlítunk: a múltban szélsőséges nézeteket hirdető politikusok most ott is európai demokratáknak vallják magukat.

 

Állami állásról álmodnak

Ugyanakkor a magyarellenesség nem igazán téma, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs tétje. „Nemrég még az volt a jelszó, hogy a magyarok kapjanak szendvicseket az útra, és menjenek Magyarországra, de lényegében ugyanazok, akik ezt mondogatták, ma kormányon vannak, és koalícióra léptek a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Még a politikában is ugyanazt az utat járjuk.” Attila szerint kifejezetten magyarellenes intézkedéseket már nem hoz a szerb kormány, de a többségi intézményeket is érintő megszorítások az amúgy is elszegényedett magyar iskoláknak, színházaknak duplán fájnak. „Tudják, hogy már nem kell velünk különösebben foglalkozni, amúgy is egyre kevesebben vagyunk. A családok csak egy-két gyereket vállalnak, mert nagyon nagy a munkanélküliség. Mindenki állami állásba vágyik, viszont ezekbe nehéz bejutni, a külföldi tulajdonban lévő gyárakban pedig szinte éhbérért kell rengeteget dolgozni. Erre mondják azt a fiatalok, hogy akkor inkább külföldön dolgoznak sokat, sok pénzért. Az otthon maradottak közül sokan kereskednek: a szabadkai ócskapiacon látható, hogy az emberek hogyan ügyeskednek. Még akkor is pénzzé tudnak tenni valamit, amikor már szinte semmijük sincs. De ez nem az az élet, amely bármiféle perspektívával kecsegtetne, úgyhogy ebből a szempontból érthető, hogy aki tud, az továbbáll egy országgal.”

Attila második hónapja tartózkodik Pozsonyban, amikor találkozunk. Azt mondja, ha valaki megkérdezné tőle, itt tudna-e inkább élni, vagy Magyarországon, Szlovákiát választaná. „Még a különbségek sem zavarók, csak a pékségek hiányoznak, amelyekből nálunk minden sarkon van egy. Az is meglepett, hogy itt nincs meg az a fajta közösségi élet, mint a Vajdaságban. Nálunk szinte elképzelhetetlen, hogy május elsején ne menjünk ki Palicsra vagy a közeli erdőbe piknikezni a barátokkal. A szerbiai városokban a nap minden órájában tele a kávéházak, az ember nem is érti, miből telik rá, de ez biztosan prioritások kérdése is. Az emberek szeretnek együtt lenni, beszélgetni, vagy akár csak hallgatni, mert mindenkinek van olyan gondja, bánata, amelyet nem tud vagy nem akar szavakba önteni. Itt ezt a közösségi összetartozást nem tapasztalom, ebben az értelemben Szlovákia nyugatiasabb.”

 

Számon tartjuk, ki kicsoda

Magukról a szlovákokról Attila nem tud véleményt nyilvánítani, nemigen került velük kapcsolatba. Eleinte a szerbtudása sem segítette abban, hogy értse a szlovák nyelvet, később azonban felfedezte a hasonlóságokat. Meglep, amikor arról számol be, hogy Újvidéken bizonyos köztéri feliratok újabban cirill betűsek. „A szerbnek van latin betűs írása is, de egyes esetekben a helyi önkormányzat dönti el, melyiket használják. Újvidéken most úgy haladunk Európa felé, hogy a buszokon is visszatértünk a cirill betűhöz. Meg sajnos úgy is, hogy lebontjuk a régi épületeket, és lakótömböket meg bevásárlóközpontokat építünk helyettük. Gyakran történelmi városközpontok felújításában sem műemlékvédelmi megfontolások döntenek, hanem a korrupció. Az emberek úgy látom, apatikusak ezzel kapcsolatban, mert a háború elvette a hitüket. Ez még mindig viszonyítási alap: bármi negatív dolog történik, arra gondolnak, hogy akkor is így kezdődött. A nemzetiségek közötti viszonyok is sokkal hűvösebbek, közösségi szinten most már számon tartjuk, ki kicsoda, pedig azelőtt nem volt fontos. Vallási eredetű konfliktusok nincsenek, az emberek megszokták, hogy egymás mellett élnek, de a betelepültekkel szemben érezhető az idegenkedés, mert a helybeliek a munkahelyeket féltik tőlük. Néhány emberöltőnek el kell telnie, amíg a Vajdaság ugyanolyan polgári és nyitott lesz, mint régen volt – ha ez egyáltalán lehetséges még.”

Azt, hogy mihez kezd a tanulmányai befejezése után, Attila még nem tudja. Most negyedéves, Újvidéken a mesterképzés vár rá szeptembertől. Közben a VajdaságMa hírportál munkatársaként is dolgozik, és ezt valószínűleg folytatni fogja, de azt mondja, tanítani is szeretne. „Nem tudom, meddig, mert egy idő után mindig új impulzusra vágyom. Ebből a szempontból is nagyon jó volt ez a pozsonyi tartózkodás, ha visszamegyek, biztosan másként fogom látni az otthoni dolgokat. Azt hiszem, kell ez a látószögváltás, hogy az ember megbecsülje, de ugyanakkor kritikus szemmel is nézze, ami az övé.”

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?