Egy mézeskalácsházban

Hála a Facebook népszerűségének és népszerűsítő hatásának, Timi mézeskalácsok művészi díszítésével hívta fel magára egyelőre főleg a bodrogköziek és az Ung-vidékiek figyelmét.

Milyen indíttatással kezdtél időt szentelni erre a hobbira?

2015 karácsonyán mézeseket sütöttem a karácsonyfánkra. Egészen jól sikerültek, s ezen felbuzdulva az egyik ismerősöm arra kért, készítsek testvére esküvőjére köszönőajándékként. Ez az esemény hozta meg igazán a kedvem az alkotáshoz. Azután kezdtem el színes hígítókat vásárolni, meg zacskókat, amelyekbe az elkészült darabok csomagolhatók. Egyre több sütőformám, egyre több színem lett. Általában 15 színt vásárolok, a többi árnyalatot kikeverem. Készültek mézesek karácsonyra, Bálint-napra, keresztelőkre, esküvőkre, gyermeknapra, húsvétra… s az elkészült darabok fotóit általában a közösségi oldalon is megosztottam.

Úgy tudom, ezek nemcsak szépek, hanem finomak is!

Számomra az utóbbi szempont is fontos, ezért meglehetősen sok mézzel készítem őket: 1 kg liszthez 450 grammot teszek. Így érhető el a kellő puhaság is. Van egy méhész, akitől rendszeresen vásárolom nagyobb mennyiségben a mézet. Első nap begyúrom a tésztát, majd állni hagyom. Másnap kiszaggatom és megsütöm. Eddig nem túl izgalmas a munkafolyamat. De azután eljön a harmadik nap, amikor végre díszítem. No, ez már igazán kreatív munka! Terveztem magamnak alapokat, azok variációit szoktam kombinálni. Nem csinálok egyforma dolgokat, viszont fontos, hogy meglegyen a saját arculatom. Emlékszem, kezdő koromban azzal támadott meg egy »menő« mézeskalács-készítő, hogy elloptam a motívumát, ráadásul nem jelöltem be őt mint forrást. Azóta nagyon odafigyelek arra, hogy saját kútfőből dolgozzam. A mézesről talán még annyit mondanék: a megajándékozottak általában nem fogyasztják el. Pedig egy évig ehető marad, később azonban a fehér cukormáz megsárgul.

Először a csipkemintázatú mézesek keltették fel a figyelmem. Azok hogyan készülnek?

Nem olyan ördöngös munka, biztos kéz, jó vonalvezetés, megfelelő sűrűségű cukormáz kell hozzá. A YouTube-on mindenki saját szemével is megnézheti a folyamatát. Alapszinten – kitartó munkával – bárki megtanulhatja, de a továbblépéshez már nem árt képzőművészeti előképzettség. Én korábban is festettem, rajzoltam, a képzőművészethez való vonzódásom nem új keletű. Megfigyeltem például a színek kikeverésekor, hogy nem mindegy, mit milyen sorrendben teszek. Ha a világoslilához társítom a rózsaszínt, más árnyalatot kapok, mint ha a rózsaszínbe kerül a lila.

És már nemcsak egyszerű díszített mézeskalácsokat készítesz, ennél tovább léptél, vannak részekből összerakott dobozaid is.

Idén tavasszal, anyukám születésnapjára készült az első, kísérleti darab. Egészen jól sikerült; azóta már néhányszor kértek ilyeneket is, hogy szeretnék ajándékba adni ilyen-olyan alkalmakra.

Mennyi idő kell hozzá?

Erre a kérdésre nem tudnék érdemben válaszolni, hiszen nem egyszerre készül minden, s az egyes munkafolyamatoknál sokat kell várni. Itt fontos, hogy előre helyesen megtervezzünk mindent, hiszen az illesztéseknél, amelyeket a cukormáz tart össze, az egyes részeknek pontosan kell találkozniuk. Minden apró darab külön készül, végül összeállítom őket.

Ha valaki épp a történetedet olvasva kap kedvet ahhoz, hogy mindezt kipróbálja, mi a siker első számú záloga?

Először is sok időt kell a munkára szánnia, ami esetemben sokszor megy a család rovására. Viszonylag gyakran megtörténik, hogy a család már nyugovóra tért, én viszont még a tésztát sütöm, mert tudom, hogy másnap szükségem lesz az alapokra. Csend is kell a munkához, s a szem és a hát bizony gyorsan elfárad. A türelem mellett fontos a már említett kézügyesség; és ezt a tevékenységet csak azoknak ajánlom, akik szívesen foglalkoznak aprólékos munkát igénylő feladatokkal. Számomra a legnehezebb, hogy a színek keverésekor megtaláljam az általam elképzelt árnyalatot.

A munka tanulható, Magyarországon számtalan tanfolyamot tartanak a nagyok, találkozókon adják át tudásukat az érdeklődőknek; ezek elsősorban a Dunántúlon szerveződnek. Én egy Miskolc mellett élő hölgy, Sinkuné Nagy Emese tanítványa vagyok, ő volt az, akitől egyetlen délután folyamán sok ötletet, hasznosítható tanácsot kaptam. Tanfolyamokon nem vettem részt, mert a család mellett nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.

Vannak-e új trendek, amelyeket még szívesen elsajátítanál?

Természetesen, van még tanulnivalóm bőven. Nagyon tetszenek a 3 D technikával született alkotások: ezek olyan hatást keltenek, mint a féldomborművek. Újnak számít az a módszer is, amikor a mézesekre festmények kerülnek. Mézesmanna honlapján már találunk ilyeneket, én is hamarosan kipróbálom őket.

Mit mondanál összegzésképpen?

Talán hogy ez a munka a hobbim, amit elsősorban annak köszönhetek, hogy munkanélküli lettem. Ha ez nem történik meg, valószínűleg sohasem foglalkoztam volna mézesek dekorálásával. Minden rosszban van tehát valami jó, mert ha újra munkába állnék is, van egy olyan tudásom, amellyel soha többé nem kell fölöslegesnek éreznem magam.