Egy élet munkája után

Füst Milánnal szólva, ez mind te voltál egykor. Minek tartod magad?

Már alapiskolás koromban jártam szavalóversenyekre. Kilencedikes voltam a pozsonyi Duna utcai alapiskolában, amikor második évét kezdte Kulcsár Tibor vezetésével a Forrás irodalmi színpad. Az ember tragédiáját dolgozták fel, a következő műsor pedig Az özvegy Karnyóné volt. Oda kellett egy Tündérfi. Tibor megállított a folyosón, és közölte: »Játszani fogsz a darabban.« Kis szerepecske volt, de ott kezdődött az előadóművészet és a színház iránti szerelem. Attól fogva minden produkcióban benne voltam, a Forrás lett az életem.

Sok sikert arattatok.

A Forrás vezető együttes volt, a Jókai Napokról a nagydíjakat és a legszebb színpadi beszéd díját vittük el többször. Fantasztikus társulat volt. 1969/70-ben egy kis szünet következett, megalakult a Szőttes, és azonnal elvitt az első Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyt konferálni. Utána két év katonaság, majd a Szőttes szervezőtitkára voltam egy ideig. Ezt a munkát nem nekem találták ki, nem vagyok menedzser. Érdekes tapasztalat. Szolgálati kocsit a legritkább esetben adtak, hogy menjek előadásokat lekötni. Ha gépkocsival álltam meg egy szövetkezetben, megvették az előadást. Ha busszal, kofferral, kabátban, akkor nem. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy házaló. Annyira bennem volt a színház, hogy többször jelentkeztem a színművészetire rendezői szakra, de sikertelenül.

Ezután következett a Csemadok.

Felszabadult a színházi referensi állás, így lettem 1978-ban színházi szakelőadó. Akkor vette át a Csemadok a Jókai Napok és a Duna Menti Tavasz szervezését. De a katonaság után ismét képbe jött a Forrás. Kulcsár belefáradt, s akkor már az Ifjú Szivek igazgatója volt, így átvettem tőle a rendezést. Befejeztem egy összeállítást Jajszó nélkül címmel, és belekomponáltam a Képzelt riport zenéjéből néhány passzust. A zenés irodalmi összeállítás a Jókai Napokon nagy sikert aratott, mert újszerű volt.

Ki ne hagyjuk: a legjobb férfialakítás díját is megnyerted a Forrással.

Akkor Juhász Ferenctől A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában-t adtuk elő. Több darabra emlékszem szívesen. A Karnyóné után jött A debreceni lunátikus, A néma levente, majd a Huncut kísértet. Szinte minden produkciónk díjat nyert. Aztán megrendeztem a Liliomfit. Ez borzasztó nehéz szülés volt, pont kilenc hónapig készült. Megnyertük vele a legjobb rendezés díját. 1976-ban, hogy valami profi formát kapjon az egész, jelentkeztem a Slovkoncertnél meghallgatásra.

A fiatalabbak kedvéért mondjuk el, hogy a pártállami időkben hivatalos előadóművész csak az lehetett, akinek a Slovkoncert megengedte, magyarán, papírja volt róla.

Ha hivatalosan honoráriumot akartál, akkor a Slovkoncertnél vizsgát kellett tenned. A zenészeknek is, minden évben. A felvételin felfigyelt rám valaki. Akkoriban a Slovkoncert kínálatában nem volt magyar humorista. Elkezdtünk ketten hülyülni, és vittek bennünket olyan helyekre, ahol magyar műsor is kellett. Közben megismerkedtem Miskovics Lacival, aki akkor a pozsonyi Nová scéna erős és foglalkoztatott szólistája volt. Vele írtunk egy kabarét, és egy öttagú zenekarral, énekesnővel jártuk az országot. Ennek köszönhetően volt még egy szép és kellemes kalandom. Kevesen tudják, hogy játszottam a Nová scéna egyik eredeti szlovák musicaljében is (Opera maffiozo), tehát belekóstoltam a profi színházba. Ez 1979-80 tájékán volt. Elképesztő, de a mai napig rám köszönnek zenészek meg kóristák abból az időből. Aztán tovább bővült a pályakép, Németh Imrével is csináltunk egy produkciót; ő népdalokat adott elő, én klasszikus költők verseit.

Eddig a színházról beszéltünk. Hogyan lettél lapszerkesztő?

1989 körül járunk, ekkorra tele lett a hócipőm a Csemadok akkori vezetésével. Felszabadult a Družstevné noviny (Szövetkezeti Újság) szerkesztői helye, és felvettek. Mindenes voltam, megtanultam a tördelést is. Néhány éven belül a Jednota felszámolta a lapot, Kulcsár Lajos átvette, onnantól jelent meg a Boltos havilap. Ez is pár évig tartott, 1995-ben jött a felkérés a rádiótól. Akkor indult a Duna Televízió, elment Ciprusz Éva, és az ő helyére kerestek bemondót.

De már előtte is rádióztál.

Tulajdonképpen tizenkét éves koromtól. Akkoriban még voltak gyermekhangjátékok, melyekben a szerkesztők gyerekei szerepeltek. Közéjük kerültem én is. Eleinte kisebb epizódszerepeket, majd főszerepeket kaptam, később a Pionírhíradó főhangja voltam. De a katonaság után is rádióztam, többek közt Mikola Anikónak dolgoztam az egyházi műsorokban. Aztán készítettem szilveszteri paródiákat is. 1995-től főállásban lettem bemondó és rendező. Papp Sanyival kitaláltuk, hogy legyen kabaré. Z. Németh Pista volt a szerzőnk, fantasztikus, tömör humora van. Miskovics László, Dráfi Mátyás, Galán Géza, Bárdos Ágnes, Kuczman Eta, Gál Tamás, Kiss Szilvia alkotta a csapatot. Hangjátékokat rendeztem, vagy tucatnyit. 2003 körül megszűnt a Boltos; attól kezdve csak rádióztam.

Aztán jöttek a változások a rádióban is.

Igen, Papp Sanyi távozott, jött az új struktúra. 2005-2006 körül még volt egy szilveszteri hattyúdalunk, Nagyfödémesen vettük fel. Majd ismét vezetőváltozás, az új főszerkesztő talán annyit tudott a rádióról, hogy a nagymamája szekrényén van egy készülék. Ezzel ő is tisztában volt, ránk is hagyott mindent. A baj ott kezdődött, amikor érteni kezdett hozzá. Mindenkiből univerzális embert akart faragni, és mindenkinek azt kellett csinálnia, amihez nem értett. Lacza Tihamér például útinformot és híreket olvasott. Én riportokat készítettem. Életemben nem voltam riporter, és nem is akartam az lenni. Túl kulturáltak voltunk állítólag.

Akkoriban elterjedt egy szállóige rólad: azért rúgtak ki a rádióból, mert »kommunista hangod« van.

Nem tudom, kitől hallottam vissza, de valahogy így hangzott el. Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy annyi év után rám is sor kerülhet. Akkor került lapátra Molnár Judit, Tóth Erika, Neszméri Róza, Horváth Katika, a zenei szerkesztő, Lacza Éva meg szerénységem. Az én felmondásom alapja az volt, hogy nincs szükség rendezőre, s a szerződésemben az áll. Ez természetesen ürügy volt. Jöttek a beszédhibás, tapasztalat nélküli rádiósok. Ami évek során kiépült, az mind megszűnt.

Ötvennyolc éves voltál, négy évvel nyugdíj előtt.

Szinte egyik napról a másikra. A dolog pikantériája, hogy felajánlottak egy helyet: legyek Besztercebányán hírszerkesztő. Munkanélküli lettem, gondnok a Csemadokban; a nagytermet felügyeltem, jártam a postáért, afféle házmester. Országjáró haknizás közben ismerkedtem meg František Tankóval, aki a Roma Unió Pártjának volt valamiféle vezetője. Neki volt egy mentőszolgálata, ott dolgoztam egy ideig mentősként. Rozzant, papírok nélküli Felíciával szállítottam a vért meg a betegeket egyik kórházból a másikba, százhúsz kilós, féllábú embert cipeltem dialízisre, meg hasonlók. Aztán jött a fizetés, az ígért ötszáz helyett kétszáz euró, azt hittem, viccelnek. Igaz, szerződésem se volt. 2010-ben hál’ istennek ez a nóta is megszűnt.

Most pedig itt ülünk, az MKP székházának portáján, ez a munkahelyed.

Akadtak rendes emberek, akik megkérdeztek, lennék-e portás. Miért ne? Egyébként is, amikor teli volt a hócipőm mindennel, mondogattam, hogy ha egyszer nagy leszek, portás vagy házmester szeretnék lenni. S lőn. Portás vagyok, házmester, karbantartó.

Örkény tollára való történet ez így. Nem keseredtél meg? Gyerekkorod óta negyvenhat évet rádióztál.

Egy élet munkája volt ebben. Kénytelen voltam beletörődni, de sokat segített a párom, Jolánka. Van egy aranyos lányom és egy tündéri unokám, aki most már ötéves. Éppen akkor született, amikor május végén kirúgtak. Ez is segített. Németországban élnek, elég ritkán látjuk egymást. Persze vannak zavaró dolgok. Amikor a Jókai Színház 50 éves volt, felhívtak, hogy írjak a készülő évfordulós kiadványba valamit. Megírtam, elküldtem. De az akkor tartott kerekasztal-beszélgetésre nem hívtak meg, pedig 1978-tól 1989-ig csináltam a Jókai Napokat, ráadásul úgy, hogy megreformáltam. Élővé tettük a fesztivált. Annyi mindenki volt hatvanéves, én is. Jólesett volna, ha megkérdeznek a múltamról.

Azért teljesen nem tűntél el, közösségi rendezvényeken szoktál szerepelni.

Hatvanévesen kértem a korkedvezményes nyugdíjazást, így azóta nyugdíjas házmester vagyok. Törődöm a házzal, az udvarban van két macska, vagy nyolcvan muskátli, amit az utcáról is bejönnek megbámulni az emberek. De hívnak sokfelé felolvasni, hozzátartozót búcsúztatni, könyvbemutatókra. Ha megkérnek, szívesen megyek.