Csodabogarak a parlamentben

Matovič Kollár

Az új kormány még csak alakul, de azt már tudjuk, kik jutottak be a parlamentbe, és azt is sejthetjük, kik gondoskodnak a következő választási időszakban a szórakoztatásunkról. Unatkozni biztosan nem fogunk: ilyen sokszínű és ennyi botrányhősből verbuválódott képviselőgárdája még soha nem volt ennek az országnak. Belőle szemezgettünk, hogy tudják, mire számítsanak. 

Boris Kollár (Sme rodina) 

Ha a parlament elnöke lesz – márpedig nagy valószínűséggel az lesz –, nem fog bennünket sokkhatás érni amiatt, hogy Andrej Danko után hirtelen emelkedne a színvonal. Boris Kollár elődjéhez hasonlóan igencsak érdekes módon jutott diplomához, a Peter Kmotrík nagyvállalkozó által alapított szakolcai Közép-európai Főiskolán ötvenévesen szerzett magiszteri titulust a kiszucai régió bioklímájáról írt szakdolgozatával. Ifjabb korában nem volt ideje művelődni, a pozsonyi alvilág egyik főnökével, Peter Steinhübellel vállalkozott, valutaüzér volt, majd kiselejtezett számítógépekkel kereskedett. Az alvilághoz fűződő kapcsolatait ma azzal magyarázza, hogy gyerekkori barátairól volt szó, de még 2016-ból is előkerültek olyan Kubában készült fényképek, melyeken Juraj Ondrejčákkal és Tomáš Rajeckývel feszít, akik ugyancsak hírhedt alvilági alakok. A felvételeket Boris Kollár a szokásos kitérő válasszal kommentálta: hogy csak véletlenül találkoztak. Ma az övé a Fun rádió, a Donovaly síközpont, számos ingatlan, és egy autókölcsönzőt, valamint villát is birtokol Floridában. Kilenc nőtől tíz gyermeke van, de ez nem akadályozza abban, hogy a hagyományos keresztény családok és a konzervatív értékek védelmezőjének tartsa magát. Jó kapcsolatokat ápol a francia szélsőjobboldal vezetőjével, Marine Le Pennel és Matteo Salvinivel, az olasz Északi Liga vezetőjével. A választásokon több mint 171 ezer preferenciaszavazatot kapott, ezzel a negyedik a legnépszerűbb politikusok sorában. Presztízsén az sem rontott, hogy a galántai Čistý deň reszocializációs központ egyik kiskorú lakójával erotikus tartalmú üzeneteket váltott, vagy hogy Alena Zsuzsovát támogatta anyagilag.  

Petra Krištúfková (Sme rodina) 

Boris Kollár egyik szeretője és 14 éves Ester lányának anyja mindig a pozsonyi alvilágban mozgott. Élt Róbert Diničcsel, a pozsonyi maffia vezérével, majd Peter Havašival, Martin Ráccal és Juraj Ondrejčákkal. Valamennyi partnerét felrobbantották, lelőtték, vagy börtönbüntetését tölti, ezért nevezték őt alvilági körökben fekete özvegynek. Marián Kočnerrel is kapcsolatban állt, hozzá járt segítséget kérni, amikor az aktuális partnere megvonta tőle az apanázst, vagy elvette az autót. Krtištúfková mottója az volt, hogy inkább lesz egy Mercedesben bánatos, mint egy autóbuszban vidám. A parlamentben szociális témákkal, főleg az egyedülálló anyákkal foglalkozott.  

Martin Borguľa (Sme rodina) 

Évekig a Smer tagja volt, ma Boris Kollár pártja, a Sme rodina képviselője. pozsonyi városi és megyei képviselő, ismertté akkor vált, amikor az Óváros polgármesteri posztjáért indult, hírhedtté pedig akkor, amikor cége, a Slovclean megnyerte a védelmi minisztérium takarítására kiírt közbeszerzési eljárást. A korrupciógyanús pályázat miatt lemondott az akkori védelmi miniszter, František Kašický, később a Viera Tomanová vezette szociális és családügyi minisztérium szerződött a cégével. Borguľa 2018-ban kilépett a Smerből, az idei választások előtt a Sme rodina kampányát szervezte.  

Ľuboš Kabát (Sme rodina) 

A mozgalom listáján a 19. helyen indult, de miután az őt megelőzők kormányzati és más pozíciókat kapnak, nagy valószínűséggel bejut a parlamentbe. A mozgalom nagyszombati kerületi elnöke, de senki sem ismerné a nevét, ha a közösségi oldalán nem támadta volna meg Andrej Kiska volt köztársasági elnököt, a Za ľudí párt elnökét azzal, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolását. „Kiska és társai tudják, miért kellett Kuciaknak meghalnia, nekik volt erre szükségük, nem a Smernek” – áll a bejegyzésben. A Sme rodina elhatárolódott Miloš Kabát véleményétől, elnézést kért, és leváltotta őt a kerületi elnök posztjáról.  

Jozef Pročko (OĽaNO) 

A színész, komikus a Markíza televízióban vezetett szórakoztató műsorokat, amelyekben furcsábbnál furcsább feladatok teljesítéséért kínált pénzt az embereknek. Ma szülőfalujában, Gácson pizzériát és kulturális központot működtet.  

Erik Ňarjaš (OĽaNO) 

Ugyancsak a Markíza képernyőjéről ismert, a Let's dance című show-műsorban Daniela Hantuchová teniszezővel, Mariana Ďurianová műsorvezetővel és Simona Krainová cseh topmodellel táncolt. Civilben bankár, az online banking területén vállalkozó nemzetközi céget vezet. 

Karol Kučera, Ján Krošlák, Romana Tabak (OĽaNO) 

Mindhárman teniszezők. Kučera 6. is volt a világranglistán, Krošlák pedig 53. Romana Tabak junior kategóriában a wimbledoni torna elődöntőjéig jutott, sportkarrierjének borreliózis, majd bulimia vetett véget. Amerikában és az angliai Durhamben végzett felsőfokú tanulmányokat, a parlamentben a hátrányos helyzetű gyermekek sportolását szeretné elősegíteni. 

 Marián Kotleba (ĽSNS)  

A Mi Szlovákiánk Néppártban szinte mindenki vádlott vagy elítélt. Marián Kotleba ellen az 1488 eurós csekkek osztogatása miatt folyik bírósági eljárás az alapvető emberi és szabadságjogok elnyomását célzó mozgalmak alapítása, támogatása és propagálása miatt. A fasiszta párt elnöke rászoruló családoknak osztogatott ilyen csekkeket, most pedig azt állítja, az összeg véletlen. Az 1488-as szám ismert neonáci jelkép: a 14-es David Lane amerikai rasszista tizennégy szavas angol nyelvű kijelentésére utal, amely szabadon úgy fordítható, hogy „védenünk kell népünket és fehér gyermekeink jövőjét”. A 88 az ábécé nyolcadik betűjére, a H-ra utal, és a Heil Hitler! köszönés jelképe. Kotlebát négytől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.  

 Andrej Medvecký (ĽSNS)  

A párt alelnöke 2014-ben egy námesztói diszkóban egy dominikai állampolgárt vert meg, és harminc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki. Nem sokkal később ittasan vezetett, ezért feltételes, fél év két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Később rasszista indítékú támadásért is elítélték, feltételesen, de a két büntetést összegezték, és mindkettő letelt 2018 márciusában. Ezért a neve nincs benne a bűnügyi nyilvántartásban, és bemasírozhat a parlamentbe. 

 Milan Mazurek (ĽSNS)  

Képviselő lesz a rasszista kijelentésekért elítélt Milan Mazurek is, akit 66 ezren karikáztak a ĽSNS listáján. Mazurek 2016-ban Pozsonyban megtámadott és kövekkel dobált egy, a fiú diplomaosztójára érkezett muszlim családot. Több alkalommal is úgy nyilatkozott a holokausztról, hogy az egész csak „hazugság és mese”, majd a szélsőjobboldali zsolnai Frontinus rádióban a romákról mint a szociális rendszeren élősködő csoportról beszélt, „akik a nemzetért és kultúráért nem tettek semmit”. 10 ezer eurós bírságot szabott ki rá a bíróság, és elveszítette képviselői mandátumát, de most győztesként tért vissza, Kotleba után ő kapta a Mi Szlovákiánk Néppártban a legtöbb preferenciaszavazatot.  

Štefan Kuffa és Filip Kuffa (ĽSNS)  

Az ultrakonzervatív, abortusz- és genderellenes katolikus pap, Marián Kuffa fivére, Štefan Kuffa a fiával, Filippel együtt került a parlamentbe a fasiszták listáján. Štefan Kuffa az előző választási időszakban az OĽaNO képviselői frakciójában politizált, ott állt elő azzal a javaslattal, hogy azokat az a nőket, akik művi megtermékenyítésnek vetik alá magukat, öttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtsák. A 36.-ról a 7. helyre karikázták a választók, tehát várhatjuk a további javaslatait.  

Jöttek, és máris mentek 

A 2020-as választások legnagyobb botránya ahhoz a fasiszta jelölthöz fűződik, aki még át sem vette a megválasztásáról szóló igazolást, máris lemondott. Danica Mikovčáková (ĽSNS) nem is tehetett mást, miután kiderült, hogy néhány évvel ezelőtt a férjével hirdetésekben nőket és férfiakat keresett csoportos szexre. A pornográf fényképekkel illusztrált hirdetésekben azt írták magukról, hogy mindketten biszexuálisak, mindenre és mindenkire vevők, de ez nem akadályozta őket abban, hogy közösségi oldalukon támadják a homoszexuálisokat. Miután fény derült a múltjukra, azzal védekeztek, hogy önvizsgálatot tartottak, és épp a megélt tapasztalat segítette őket megszabadulni a „homoszexuális átoktól”. Mikovčáková lemondott a mandátumáról, helyette Miroslav Suja jut be a parlamentbe, aki a múltban Mikuláš Černák besztercebányai maffiavezér kisinasa volt.   

Képviselői mandátumáról lemondott két SaS-es képviselő is, akik láthatóan csak azért kerültek a listára, mert húzónévnek számítanak. Lucia Ďuriš Nicholsonová marad az Európai Parlamentben, ahol fontos bizottsági posztja van, Juraj Droba pedig Pozsony megye elnökeként nem veszi át parlamenti mandátumát.  

Ilyen az, amikor a biztos befutók helyett váratlan meglepetések tarkítják a következő parlamenti ciklust. Meglepőnek meglepő, meglátjuk, mennyire lesz mulatságos.  

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/12. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?