Berlin, a kontrasztos város

Nem vezetett egyszerű út ide. A repülőtéren felfegyverzett rendőrök fogadták gépünket. No nem utazott velünk bűnöző – vagy legalábbis nem azért voltak ott a rend őrei, hogy lekapcsolják –, de fő az elővigyázatosság. Soha nem veszem őket szemügyre, számomra láthatatlanul beolvadnak a környezetbe. Most azonban mégiscsak dolgunk akadt velük.

Utazótársam zsebesek áldozata lett. A hatalmas tömegben valaki belenyúlt a válltáskájába, és már vitte is a pénztárcát. A felismerés után rendőrvadászatba kezdtünk, mert bár volt belőlük jó pár, a helyszínen egy se. A terminál előtt állók útba igazítottak, kihez fordulhatunk segítségért. Ha találnak valamit, értesítenek. Nem értesítettek.

Kevesebb pénzzel és új tapasztalattal vettük nyakunkba a várost, hiszen a történteken változtatni nem tudtunk, és nem azért mentünk, hogy szomorkodjunk.

Kelet és Nyugat keresztmetszete

„Kellemes idő, helyenként napsütés” – írta az előrejelzés ahelyett, hogy köd és szél várható, a napsütést pedig felejtsük el. Igaz, régen tudjuk, hogy az előrejelzés lutri. Melegen bebugyolálva indultunk neki harminc kilométeres túránknak, melynek állomásai között a legnevezetesebb látnivalók voltak.

Ha eltévednénk is, majd a tévétorony segítségével megtaláljuk a helyes irányt, azt majdnem egész Berlinben látni. Kivéve, ha köd van. A lábánál állva se láttuk a tetejét. Aztán továbbmentünk a Múzeum-szigetre. A múzeumok mellett áll a 19. és a 20. század fordulóján épült berlini evangélikus székesegyház. Az evangélikusságát meghazudtoló hatalmas dóm gyönyörű, barokk és reneszánsz jegyeivel nem emlékeztet a protestáns egyszerűségre.

Az Unter den Linden sugárúton sétáltunk nyugat felé, hársfák és építkezéshez használt kordonok között. Az útba eső tereken karácsonyi vásárok, a díszvilágítás is a helyére került már. Turistát eddig alig láttunk, de a Brandenburgi kapu mintha gyűjtőhelyük volna. A Kelet és Nyugat közötti egykori határon álló kapunak, Németország jelképének a környékét utazók lepik el. Készülnek a fotók, páran még Niké, Mars és Minerva szobrát is megnézik, de a többség nem mélyed el az építészeti alkotás tanulmányozásában, a domborműveket sokan talán észre se veszik.

A Brandenburgi kapu sok mindennek a jelképes bejárata, ténylegesen egy hatalmas parknak, a Tiergartennek. Napokat lehetne itt eltölteni, de szaporáztuk a lépteinket, hiszen úgy nem fáztunk. A monumentális Reichstagot, a német parlamentet sehogy se tudtuk volna kihagyni. Tömeg sodródott felé, mi meg vele. Aztán jólesett elvonulni a parkba, hogy megkeressük a porosz hadsereg győzelmi emlékművét. Nem kellene keresni, hiszen messziről kitűnik – elméletileg. Gyakorlatilag az orrunkig is alig láttunk. „A kilátójából csodás kilátás nyílik a városra.” Ezt a mondatot egy útikönyvben olvastam, nekünk az élmény kimaradt. Inkább megcsodáltuk az Arany Elzát, és sétáltunk is tovább, hiszen egy helyben állni fagyasztó érzés.

A második világháború bombázásai miatt rengeteg berlini épület megsérült. A legtöbbet helyreállították, és nyoma sincs rajtuk a világégésnek. A Vilmos császár emléktemplomot se kímélte a bombázás, ez azonban nem épült újjá. Vasbeton torony és kápolna áll a helyén, amely nem is üthetne el jobban az eredeti templom romos tornyától. A Vilmos császár emléktemplom ma már nemcsak az első német császárra emlékeztet, hanem a második világháború emléktemploma is.

Bár a múlt század nem kímélte a várost, mára felfedezték a benne rejlő üzleti lehetőségeket. A Checkpoint Charlie-nál például, amely az amerikaiak által létrehozott ellenőrzőpont volt, szovjet katonai egyenruhákat és bóvlit árulnak, hatalmas sikerrel.

A berlini fal leghosszabb egybefüggő részén van az East Side Gallery. Az egy kilométer hosszú falat huszonhét éve díszítik graffitivel, az alkotók főleg a társadalom hibáit domborítják ki. Brezsnyev és Honecker csókját is megörökítették rajta, mindenki ezt akarja lefotózni, én meg az embereket, akik bőszen küzdenek egy-egy jó képért. Míg fal a keleti oldala csupa filozofikus, színes műalkotás, addig a nyugati hófehérre van meszelve. A két oldal kontrasztja megmaradt.

A fogkrémes karácsonyfadísz

Berlin a múltat nem felejti, számos kiállítással emlékezik rá, ugyanakkor dinamikusan fejlődő város is. Rengeteg multinacionális cég irodaháza tornyosul mind a nyugati, mind a keleti részen. A hét épületből álló Sony Center, amely hatalmas szórakoztató- és bevásárlóközpont, az egykori fal helyére épült; a fal nyomvonalát a földön húzódó csík jelzi. A komplexum a modern építészet csodája, bár a fényjáték és -kompozíció már-már giccses. Világító madár meg mongol vonású Mikulás is van itt, az emberek odavannak értük.

Karácsony előtt a szokásos díszkivilágítás a triplájára nő. Minden bokron fényforrás, a kirakatokban Mikulás, a tereken vásárok. Nagyon sok van belőlük, a legkisebb platzon is fabódék állnak. A Vilmos császár emléktemplomnál akkora volt a tömeg, hogy alig tudtam körülnézni. Előző rossz tapasztalataink miatt inkább átvergődtünk az embereken, és az Alexanderplatzon lévő vásárt választottuk. Berlinben ez az egyik legnagyobb. De Európában messze nem a legszebb. A külcsínnel nem volt gond, arra nagyon adnak a németek. A hangulatos fabódék és -házak girlandokkal, fényekkel és műhóval díszítve, még a szemeteskukán is hóember. Ami miatt mégse szép, az a giccs- és bóvliárusok, a hangszórókból szóló popzene, körhinták, buliház meg pénznyelő játékok. Itt-ott néhány gyertya- meg mézeskalácsárus, akiktől egy picit azért karácsonyi lesz ez a vidéki búcsúra emlékeztető parádé. Leginkább az egyedi karácsonyfadíszek döbbentettek meg. Igaz, a DNCE is dalcímnek választotta már a fogkefét, de hogy van, aki megveszi és a fára akasztja az ilyen üvegdíszt, az számomra hihetetlen. Ezek után már a hajszárítóformán, a félbevágott körtén, a kukoricán és traktoron meg se lepődtem. A szalonnás tükörtojáson azonban igen. Azt sajnos nem sikerült lefényképezni, mivel rám szóltak, hogy hagyjam abba a fotózást.

A berliniek – többsége – kedves, a látnivalók – többsége – csodás, de a vásárban csalódtam, idilli hangulatot vártam. Olyan, akárcsak a társadalmunk. Szép külső silány, rothadó belsővel. De legalább a forralt bor finom volt.