Életünk során megannyi ember életútja keresztezi a miénket. Találkozunk, együtt haladunk, majd külön utakon megyünk tovább. Kevés olyan ember van körülöttünk, aki életünk nagyobb részében mellettünk marad. Az elválás legalább olyan szükségszerű velejárója sorsunknak, mint a találkozások. Ennek ellenére sokan bosszúsan, hibáztatva tekintenek a másikra, ha az eltávolodik.
Találkozásaink mindig valamilyen célt teljesítenek be. Amikor két ember útjai közös irányt vesznek, egy tanulási időszak kezdődik. Megajándékozzák egymást kellemes élményekkel, és akaratlanul rámutatnak egymás hibáira is. A lelki fejlődésünk útja ugyanis nem mindig örömteli. Hasonlóan rögös lehet az elválás időszaka is.
Amikor már sorsuk szerint két embernek nincs dolga egymással, egyre távolabb kerülnek egymástól. Más feladataik lesznek, más emberek életében kell szerepet vállalniuk, ezért a régi kapcsolataik lassan elhalnak. Ilyen helyzetben elkezdhetjük hibáztatni a másikat, amiért cserben hagyott. Ha hasonló rosszallás jelenik meg egy kapcsolatban, az az elmúlás egyik nagy tanítása. A harag ugyanis a beteljesítetlen önös érdekek hangos szava. Ha sorsunk szerint már nincs közös feladatunk, kevés haszna van az elégedetlenségnek. Gazdagabbak lettünk a mögöttünk hagyott közös élményekkel, s ha keserű is az elválás, érdemes felismerni, hogyan válhatunk általa jobb emberré. Amikor ez megtörténik, a harag helyét átveszi a másik iránt tanúsított hála érzése.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.