Archívum

Ami mindenkit foglalkoztat: A menekültek

Menekültek, bevándorlók. Már a szóválasztás is meghatározza, mi a véleményünk róluk. Mert véleményünk, az van. Mindnyájunknak. Míg az előző pozitív, addig az utóbbi inkább negatív érzelmekkel társul. Hetek óta ezzel foglalkozik mindenki.
author
Vasárnap

2015. október 2. 00:23

A média, a szakértők, az orvosi rendelőkben várakozók. Naponta hallunk Európa iszlamizációjáról, a Keleti pályaudvarról, Röszkéről. Percről percre kapjuk az új információkat, most épp egy család fekszik a síneken, majd operatőr gáncsol, a határátkelőket újra ellenőrzik. Fokozatosan szakértőkké válunk, legalábbis azt hisszük. Azonban az információáradatban egyvalami elveszik. Az ember. A menekültek és mi is.

Abban mindenki egyetért, hogy az utóbbi években ez a legmegosztóbb jelenség. Családok, baráti társaságok esnek egymásnak, érvelnek és veszekednek légből kapott állításokra hivatkozva, hogy az interneten fröcsögő kommentelőkről már ne is beszéljünk. Mert az internet az, ami a legveszélyesebb. Szűrő nélkül áramlik a téves és az igaz állítás egyaránt, az emberek pedig nem tudják, melyik lehet igaz, és melyik nem. Így aztán az érdekes, bár valótlan hírek miatt könnyen válunk alkalmi szakértőkké, vagyis inkább csak értőkké és meg nem értőkké. Elfelejtjük, hogy az öltönyös kerekasztal-beszélgetők, miután megmondták, mit kellene tennünk, hazamennek, megvacsoráznak, és jót alszanak, majd másnap újra szakértenek. Azokról, akiknek most az a fontos, hogy túléljenek. Mert menekülnek.

 

Vannak jó szándékú emberek

Könnyű empatikusnak, emberségesnek és megértőnek lenni a jólétben. Könnyű azt mondani, mi mindent kellene tenni, ha baj van. Segíteni, tenni, amikor szükség van rá, már nehezebb. Szerencsére még vannak jó szándékú emberek és szervezetek, akik/amelyek a kényelmet félretéve és akár a megvető pillantásokat tűrve próbálnak könnyíteni a rászorulók helyzetén. „Mikor visszamentünk a Keleti pályaudvarra, volt, aki azt kiabálta utánunk, hogy hazaáruló” – meséli Szoták Orsolya, aki kétszer vett részt önkéntes kezdeményezésen az utóbbi napokban. Törékeny és fiatal lány, akinek hatalmas ereje megmutatkozik abban, hogy vágyott a segítésre. És nemcsak ő. „Megható volt, ahogy az első fél órában, míg szerveződtünk, többen is odajöttek hozzánk, és megkérdezték, beállhatnak-e segíteni, vagy odaadhatják-e nekünk az adományaikat. Meleg takaró, esőkabát, az otthon feleslegessé vált, itt pedig akár életet mentő dolgok. Egy pár pedig ott maradt velünk. Örvendetes, hogy sokan gyerekekkel jöttek. Nem tartják őket burokban, hanem megmutatják nekik, hogy ilyen is van.” Jó, ha a segítség nem laikus módra történik. Néhány dologra érdemes odafigyelni, mert egy apró gesztus ebben a rászorult helyzetben igazán sokat jelent. „Először vizet, nagy kalóriatartalmú müzliszeleteket, tisztálkodási szereket, pelenkákat osztottunk szét, a következő alkalommal pedig szendvicseket is. Azt tapasztaltuk, ezekért már rendezett sorban, türelmesebben is tudnak várakozni. Ügyelnünk kellett arra, s ez talán sokaknak eszükbe se jut, hogy a vallásuk miatt nem esznek disznóhúst. Így csirkepárizsiból készült szendvicseket kaptak, s erre az ő figyelmüket is felhívtuk. Igaz, így is akadt olyan, aki nem merte megenni a párizsit. Sokatmondó, hogy még ilyen extrém körülmények között is hisznek, tartják a vallási előírásokat.”

 

Kinek ártottak a gyerekek?

A gyerekek fizikai állóképessége nem olyan, mint a felnőttekké, lelkileg is nagy trauma számukra az éjjelezés, a bizonytalanság. „Nagyon megható és szívszorító ez a tapasztalat. Főleg az, hogy láttam, mi történik a gyerekekkel. Az egy dolog, hogy a szülők hoznak egy döntést, hogy elindulnak, de a gyerek csak jön velük, követi őket, és ugyanúgy szenved, ha nem jobban. Amikor gyalog elindultak Ausztria felé, és harminc kilométer után beesteledett, láttuk, ahogyan az árokban alszanak, vagy éppen a sötétben menetelnek. Egy gyereket szinte húzott maga után az édesanyja, egy másik az apja nyakába kapaszkodva aludt. Volt egy pont, ahol babakocsikat osztottak az út szélén. Jó, hogy a segítségnyújtás már nem csőlátással folyik, a segítők megnézik, mire van igazán szükség, és azt adják a rászorulóknak. Szintén megrázó tapasztalat volt, amikor a Keletiben osztottunk ételt, vizet, és odagurult hozzám egy pici lány a kis kétkerekűjén, annyit tudott csak magyarul, hogy víz, ezt kiabálta szüntelen, mintha az életéért küzdene. A gyerekek semmiről nem tehetnek, ők csak elszenvedői az egésznek. Mégis annyira tiszta és őszinte a tekintetük! A férfiakra mondják, hogy erőszakosabbak. Én azt tapasztaltam, hogy hálásak voltak minden apró segítségért. Lehet, hogy nem állnak rendezetten sorba, de gondoljunk bele: ha mi volnánk hasonló helyzetben, ha mi mennénk át ennyi mindenen, talán mi is levetnénk az európainak titulált »civilizált« magatartásunkat” – vélekedik Szoták Orsolya.

 

Más a tévében, és más élőben

Manapság mindenki megmondja, mit gondoljunk. Sokan nyilvánítanak véleményt, az ésszerű érveknek tűnő állításokat pedig könnyű elfogadni. Így aztán mások szócsövévé válunk ahelyett, hogy a saját gondolatainkat hallanánk meg. Ez a történet se fekete-fehér, annál sokkal színesebb, árnyaltabb. Nem lehet sztereotípiákat ragasztani a bevándorlókra, hisz az ő jellemük is sokféle, mint bármelyik más nemzet tagjaié. „Sokkal empatikusabb lettem én is. Azt azonban be kell látnunk, hogy itt szabályok vannak, és az illegális határátkelők ezeket nem tartják meg. Így aztán az aluljárókba szorulnak, szörnyű körülmények közé. De kialakulóban van egy civil ellátórendszer, amely a tőle telhető módon segíti őket. Közben elfelejtjük, hogy mégiscsak határsértőkről van szó. Ez az egész, most felvázolt tudatos elmélet összedőlt, mikor kimentem hozzájuk, és a szemükbe néztem. Akkor nem a menekültet láttam, nem a szírt, az afgánt, a gazdasági bevándorlót, az állítólagos élősködőt. Hanem az egyszerű embert, akit Isten a saját képmására teremtett. Szükségük van kedvességre, empátiára. Teljesen más élőben látni, részt venni benne, mint a televízióban figyelni az eseményeket. Életszerűbb. A tévhitekkel ellentétben nem pazarolnak, nem szemtelenek mindig. Hogyan is tudnák cipelni a nehéz vizes palackokat és szemetet, mikor órákat menetelnek a saját dolgaikkal megpakolva? Azt is többször láttuk, hogy maguk után összesepernek a Keleti pályaudvaron. Ami pedig a legfontosabb, nem önzőek. Mikor a vizet osztottuk, és kérdeztük, kérnek-e, sokan mutatták, köszönik, de nemrég kaptak” – avat be a részletekbe Orsolya.

 

Ők sem tudják, mi vár rájuk

Nem tudott lelkileg felkészülni arra, ami a Keleti pályaudvar aluljárójában fogadta. Minden egyszerre zuhant rá, a sok ingert, amely órák alatt érte, pedig napokig tartott, míg feldolgozta. „Mielőtt elindultam, csak azt tudtam, hogy segíteni szeretnék. Tudtam, hogy sokan lesznek, de amikor megláttam őket, megdöbbentem. Az aluljáróban ameddig csak a szem ellát, fekszenek egymás mellett, felett az emberek. Mikor órák múlva hazajöttem, sokszor eszembe jutottak. Hogy milyen jó nekem itt benn a melegben, míg ők ott, esőben, hidegben, zajban és embertelenségben szenvednek. Sokan pár hetes csecsemőkkel. Ha lesz még rá alkalmam, szeretnék visszamenni segíteni. Annak ellenére, hogy lelkileg megviselt. A nyomor, a gyerekek és az, hogy csak várnak. Egész nap mást sem tesznek, mint arra várnak, hogy megtudjanak valami hírmorzsát.”

Tévedésben élünk mi is, de ők is. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk, mit hoz ez a hullám, ahogyan ők se tudják, mire számítsanak. És ebből a tudatlanságból alakulhat ki a tömeghisztéria, a félelem. Orsolya szerint az egyik legnagyobb probléma a nem megfelelő információáramlás. „Azt hiszik, Németországban a mennyország várja őket, csak valahogy el kell oda jutniuk. Nem látják át az európai rendszert, tévhitben élnek. Ezért kellene a szülőföldjükön olyan körülményeket teremteni, hogy ne akarják elhagyni. Egyébként ez szerintem az összes országra érvényes, Magyarországra, Szlovákiára is. Ausztriába érve menekültszállókra viszik őket, ahol ágyat, élelmet kapnak. Nem szabad elfelejteni, hogy bár nálunk is szállókra kellett volna menniük, nem akartak, így az aluljáróban nem is kaptak megfelelő ellátást. Ahhoz képest tényleg azt érezhetik Ausztriában, hogy megérkeztek Európába, a mennyországba.”

Felelősséggel tartozunk egymásért, s ha csak a saját igazunkat fújjuk, és nem hallgatjuk meg a másikat, mi se vagyunk különbek azoknál, akikre kígyót-békát kiáltunk. „Lehet, nem magyar honfitársaim, de embertársaim. Ugyanakkor szerintem meg kell említeni a közalkalmazottakat is. A rendőröket, katonákat, orvosokat. Mert a média csak néhány szélsőséges és negatív esetet kap fel. Ők is extrém helyzetnek vannak kitéve, ennek ellenére sokuk igazán emberséges. Csak ez nem olyan érdekes, így nem beszélnek róla” – figyelmeztet.

A következő hónapok, évek nagy változásokat hoznak. A mi döntésünk és felelősségünk, hogy képesek vagyunk-e emberként viselkedni az ellentmondásos körülmények között.

 

Az egyházak véleménye

Ferenc pápa szeptember elején megkérte a plébániákat, hogy fogadjanak be egy-egy menekült családot. Felebaráti kötelességünk ez, s példát mutatva két vatikáni plébánia is így tesz majd. Hogy a katolikus egyházfő szavainak mekkora lesz az erejük, nemsokára kiderül, biztosan lesznek, akik eleget tesznek kérésének, míg mások nem. „Nem elég, ha csak türelemre és bátorságra biztatjuk őket. Legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyatottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt.” A Szlovák Püspöki Konferencia és a szlovák evangélikus egyház júliusban közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejtik, hogy a menekülteket és a bevándorlókat segíteni kell, szolidaritást és keresztény szeretetet nyújtani számukra. A katolikus plébániákon menekültekkel kapcsolatos információkat tartalmazó szórólapokat osztottak ki. Olyan hiedelmeket cáfoltak, miszerint terroristák volnának, fertőző betegségeket terjesztenek, és hogy elveszik a munkánkat.

A magyar református egyház is összefogásra és segítségre buzdít. Sajnálja, hogy a kialakult helyzetet politikai célokra használják fel, és hogy ilyen nagy mértékű az információhiány. Békére és türelemre int. Talán nemcsak a keresztényeknek kellene megfogadniuk ezeket a tanácsokat.

 

 

 

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
matovič k

Kiderül, Matovič marad-e a pénzügyminiszter

matovič k

Matovič: Bármelyik nő alkalmasabb lenne az elnöki posztra, mint Čaputová

Orbán Viktor k

Keményebb szankciókat követelnek Magyarországgal szemben a szlovák EP-képviselők

c

Lekapcsolt lámpák és kemencék – Európa készülődik a téli energiaválságra

csehország tüntetés k

Tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban

új szó

Miről ír a csütörtöki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.