Állunk rendelkezésére!

<p>Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!</p>

Ad Én és a zsidók

Emlékezés. Egy múlt század elején készült kimutatás szerint falunknak nem volt zsidó lakosa, viszont nagy számban éltek a szomszéd településen. Volt saját iskolájuk, templomuk, temetőjük, fontos részét képviselték a faluközösségnek. Felmenőink napi kapcsolatban voltak a nagymagyari zsidókkal. Nagyapáink, apáink életében fontos szerepet játszottak a zsidó üzletemberek, náluk beszerezhető volt minden, és akinek becsülete, annak egyben hitele is volt náluk. Ez nagyon fontos tétel, mert a zsidó üzletember messzemenően elébe ment a megegyezés létrejöttének. Elég volt meglátogatni a portékást, a szódást, a bőrkereskedőt, az üzlet nagy valószínűséggel megköttetett. Külön fejezetet képviseltek a házaló felvásárlók, falusi szóhasználattal kofák. Náluk elkelt a baromfi, de akár a hízott ökör is. Bármire, ha a gyereknek ruhára volt szüksége, vagy a gazdának tetőcserépre, a kofa beszerezte. Akkor bizony megbecsült érték volt az eladó és a vásárló közös megelégedettsége. Ebbe az évszázadok patinájával tartósított egyetértésbe kavartak bele a második világháború évei, a zsidóság számára katasztrofális végkifejlettel. Helyben létesített gettóba kényszerítették a nagymagyari zsidókat is, ott már nem volt kibúvó, élesre töltött fegyverekkel vigyázták őket. Az első halálos áldozat mégsem közülük került ki. A végső győzelembe vetett hitét sutba vágó, a Don-kanyartól magát „hazagyőző” kiskatona állt kivégzőosztag elé. Holtteste egy hétig hevert temetetlenül, megalázó szövegű, hitvány kartonlappal a nyakában a kavicsbánya aljára lökve, hiába rimánkodtak a szülei emberhez méltó temetésért esedezve. Mindenki láthatta, már nem babra megy a játék! Játék? Életveszélyes, tömény nyomorúságban tengődtek a gettóban a zsidók. Lehetőség szerint – ott már az életük kockáztatásával! – mégis segített a környék falvainak lakossága. Élelmiszerrel, takarókkal látták el ismerőseiket, pedig tűzparancs volt érvényben a szögesdróton áthajigáló együtt érzők távoltartására. Ennek ellenére is sokan vállalták a kockázatot. Segítettek emberségből, megbecsülésből, emberbaráti szeretetből, sohasem hangoztatott hősködés nélkül. Tetteik nagyrészt feledésbe merültek. Családjuk felkoncolását megkockáztatva is rejtegettek zsidó ismerősöket a környező falvakban. Ilyen emberek is voltak, igazak az embertelenségben.

Hogy számszerűleg hányan vesztek oda a nagymagyari zsidók közül a haláltáborokban? A zsidó temető helyén kialakított emlékpark oszlopain héber nyelven kőbe vésve valószínűleg megtalálható a számuk, a környező falvak lakosainak emlékezetében pedig máig intő példaként él szomorú sorsuk.

Gazdag József, Jányok

 

Kedves vállvonogató testvérem!

Mélyen tisztelt Vasárnap-szerkesztőség, mindenekelőtt azt kívánom, hogy levelem jó közérzetben, egészségben találja kedves mindnyájukat. Sokat töprengtem azon, hogy ilyen korú ember, mint én vagyok (87), mit törődik elkülönített, hányatott, másodrangú sorsunkkal. Végül mégis úgy döntöttem, hogy még egyszer megkísérlek lelket önteni a szunnyadó magyarokba, akik mit bánom én gondolattal, vállvonogatva cserbenhagyva magyar testvéreiket, veszni hagyják a nemzetet. Tiszta vizet a pohárba? Nem! A használtat, zavarosat! Egyszerű emberi szóval mondva, a tiszta vízben nem látszik semmi! De a használt vízben annál inkább. Nos, mi látszik benne? Látszik benne Trianon és annak következményei, már száz éven keresztül. Látszanak a beneši dekrétumok és annak tragikus, gátló, sorvasztó, pusztító hatásai. És látszik benne a legszomorúbb tény, a széthúzás, az önfeladás és a kegyetlen másodrangúságunk. Európa közepén van egy széttépett ország, mely nem szabad, nem rendelkezik teljes jogokkal. Mi, ma élő magyarok kinek mit vétettünk? Hiszen mi ezekbe az átkokba csak beleszülettünk. És születnek továbbra is az ártatlan magyar gyermekek, és abban a pillanatban kollektív bűnössé válnak. Egész életükön át hordani fogja a másodrangúság átkát. Kedves vállvonogatós magyar testvérem. Neked ez így jó? Neked ez kell? Neked ez a béke és nyugalom? A hű magyarok is békét és nyugalmat akarnak. De a lelkünket nem adjuk el. Tiszteljük, becsüljük a másságot, de mi is elvárjuk másoktól ugyanezt.

Aki nemzeti hitét veszti, vonogatja vállait, minden közömbös neki, beleegyezik mindenbe, hagyja magát terelgetni, annak nem lesz emberhez méltó jövője soha. Örökre másodrangú ember marad. Ezért fontos végérvényesen eldönteni, hová tartozunk! A testvéred mindig többet ér, mint a barátod. Nem szép őt cserbenhagyni. A felebarátod tiszteld, a testvéred szeresd. Kedves magyar testvérem, itt az ideje annak, hogy okosan döntsél. Hogy egy erős képviseletünk legyen a parlamentben, hogy teljesülhessen minden, amiről eddig csak szó volt. Fogjunk össze, szavazzunk egységesen az egyenjogúságért!

Kovács Mihály, Kosút

 

Most vagy soha!

Küszöbön a parlamenti választások. Mivel én személy szerint az idősebbek korosztályát képviselem, szerettem volna tudni, hogyan vélekednek az idősebb emberek a választásról. Készítettem magamnak egy aprócska kis felmérést, és hát szomorúan tapasztaltam, hogy sok idős embert már nem nagyon szólítanak meg a választások. A beszélgetések folyamán egyértelművé vált, hogy egyre kevesebben hisznek abban, hogy lényegesen megváltoznának a panaszos helyzetek. Elsősorban nyomaszt bennünket a kisnyugdíjas emberek sorsa. Lassan már nem tudnak belőle megélni. Továbbá a sorozatos hosszas és bonyodalmas ügyintézések, az orvosi ellátás... Nem sorom tovább, ezekkel a problémákkal sokan birkózunk, ismertek mindenki számára.

De azért a bizalmunkat sem szabad elveszítenünk, mondogattam, mert ha mi magunk sem próbálunk meg ezen változtatni, illetve nem megyünk el szavazni, akkor a kudarcot a saját hibánknak is könyvelhetünk el. Gondolom, azért vannak tisztességes emberek is a parlamentben, akik mernek felelősséget vállalni annak érdekében, hogy jobbra fordítsák az emberek sorsát. Hallgassuk meg most őket a választás előtt. Mik a terveik, hogyan szeretnének a vállalásuknak eleget tenni. Minden pártnak vannak konkrét terveik, nekünk azt ismerni kell, akár fiatalok vagyunk, akár idősek.

És most még szeretnék kitérni egy fontos dologra, ami égető probléma Szlovákia magyarlakta területein. A magyar ajkú lakosság apadása, a magyarság fennmaradása. Kassán lakom, és nagyon fájó, hogy ebben a szép városban, amelyik valamikor sok magyar embernek adott otthont, most ennyire megcsappant a magyar lakosság száma. Kassa épületein alig látható egy-egy magyar felirat más nyelvű feliratokkal ellentétben. Már csak azért is járuljunk az urnákhoz, hogy szavazatainkkal támogassunk olyan képviselőket, akik majd orvosolni fogják ezeket a problémákat. Csak ők és ott tehetnek értünk valamit.

Tegyük hát félre elkeseredésünket, járuljunk az urnákhoz, szavazzunk olyan pártra, olyan képviselőkre, akik arra méltóak lesznek, és igyekeznek vállalásaiknak eleget tenni. Most van itt az idő, amikor még talán lehet elérni valamit. Pár év elteltével talán még rosszabb lehet a helyzet, és még ennyit sem fogunk tudni tenni a magyarság fennmaradásáért.

Tóth Éva, Kassa

 

Védenek vagy szolgálnak?

Engedjék meg, hogy pár sorban írásommal reklamáljak. Mivelhogy hűséges olvasójuk vagyok. Nemrég olvastam az Új Szóban, hogy sokan nincsenek megelégedve a rendőrség munkájával. Mivel az egyik jó ismerősömről van szó, ezért én írom ezt a levelet. A rendőrségi felirat: Védünk és szolgálunk. De ez a valóságban sajnos csak szolgálnak. Ez a munkájuk, ha valakit agyoncsapnak, szolgálnak, és a fekete fóliával letakarják azt a halottat. Ezzel a szolgálat teljesítve. De amikor meg kellett volna előzni a tragédiát, félreálltak, és nem védtek. Hány idős embert leütnek, mint a kutyát, és hiába van a feljelentés a rendőrségen, semmit se csinálnak a szélhámossal, csak 30 eurós büntetést szabnak rá, azt kifizeti, és tovább megint csak leüti az idős nőket. Ezt már hat éve csinálja, hiába a feljelentés, egyszerűen a rendőrség nem védi az időseket. Ez történt Naszvadon is, az illetőt jól ismerik a faluban és a rendőrségen. Semmit sem tesznek ellene még időben. Nem akkor kell védeni, amikor valaki a földön halva fekszik, és nemcsak a 30 eurós bírságot kellene felszedni, hanem orvosi vagy pszichiátriai kezelésre lenne szüksége. De őt senki sem küldi el, pedig még időben el lehetne intézni. Az idős hölgyekre támad minden ok nélkül, úgyhogy ha valaki az üzletbe vagy a faluba megy, fel kell készülnie, hogy honnan és mikor támadja meg őt valaki. Mígnem beleununk a sok feljelentésbe, mert a rendőrségen szolgálnak, nem védenek. Nem marad más, mint hogy az idős nő, mielőtt elindul otthonról, doppingolja be magát nyugtatókkal. Tudjuk, hogy a rendőröknek is parancsolnak a minisztériumból. Tehát akkor kire szavazzunk ezek után. Inkább el sem megyünk.

Egy olvasó

 

Kampányolnak

Mostanában az időjáráson kívül a legnagyobb téma mindenhol Szlovákiában a parlamenti választás, valamint annak az előkészületei, a kampányok. Igaz, lesz miből választani, hisz pártok és képviselőjelöltek is vannak bőven. Ráérős, kíváncsi személy vagyok, így elmegyek a többi polgárral együtt ezekre a választási kampányokra, meghallgatom őket, aztán majd lehet jól (?) dönteni. Járási városunkban, Losoncon voltak a kormánypárt képviselői, a környező falvakból ingyenes autóbusz szállította be az érdeklődőket, reméljük, hogy a politikusok és a képviselőjelöltek nem felejtik el az ígéretüket, hogy erre mifelénk is kiépül rövidesen az autópálya, nagyobb lesz a munkalehetőség, stb. Falunkban, Nagydarócban a magyar–szlovák párt képviselői jártak már nem először, ígéretes programpontokkal. Nemrég Peter Pollák, a roma kormánybiztos járt a községünkben, nagyon nagy volt az érdeklődés iránta nemcsak a roma polgárok körében. Polgármester asszonyunk, Rubint Vierka és a képviselő tagok, az iskola és a helyi óvoda pedagógusai is elmondták a problémájukat, ígéretet is kaptak a támogatásra. Mi is már várjuk a parlamenti választásokat, reméljük, hogy a politikusjelöltek is ismerik azt a közmondást: az ígéret szép szó, ha megtartják – úgy jó! Kívánok mindenkinek jó szavazást, most van ismét lehetőségünk arra, hogy változtassunk.

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

 

Ismét összejöttünk...

A találkozónk azután jött létre, amikor a zselízi állami gazdaság kapui végleg bezártak. Privatizálták, s az az egység, amely ezt a gazdaságot jellemezte, egyszerűen elveszett, és vele együtt több száz ember munkanélküli lett.

A találkozót évekkel ezelőtt több kolléga fáradságot nem kímélő munkájával segítette, ma pedig már tradíció. Hagyományteremtően ez a közösség tesz arról, hogy a hajdanán virágzó állami gazdaság feledésbe ne merüljön, hogy megőrizzük szellemiségét.

Január utolsó péntekén vidám hangulatban huszonnégy egykori kolléga vacsora mellett emlékezett vissza a régi időkre. Egyperces néma csenddel kezdtük, szomorú, de erkölcsi kötelességünk volt gondolni azokra, akik már nem lehetnek közöttünk. A tavalyi évben is négyen eltávoztak. Szűnni nem akaró élménybeszámolók elevenítették fel a közösen eltöltött éveket, net segítségével előkerültek a régi felvételek, fotók. A múltba nézés, a kollégákkal való találkozás visszacsempészi a hajdanvolt és tovatűnt ifjúságot. Kevés olyan kollektíva van, mint a miénk, akik ennyi év után is úgy üdvözlik egymást, mintha ma hagytuk volna abba. Ezekkel az összejövetelekkel is bebizonyítjuk, hogy a szeretet és összetartozás hosszú távon is működhet, kíváncsiak vagyunk egymásra. Most is megfogadtuk, hogy jövőre ugyanitt és ugyanígy találkozunk.

Bitter Valéria, Zselíz

 

Egy hajléktalan emlékére…

A szlovák tévé híradása nemrég arról számolt be, hogy halálra fagyott egy középkorú hajléktalan férfi. A város peremén találtak rá, a szerencsétlen szó szerint csőlakó volt. Másnap sokan arról beszéltek, hogy: meghalt a Pedró – mindenki csak a becenevét tudta, aki ismerte őt. Mi is rájöttünk, kiről van szó, hiszen sokszor beszélgettünk vele. Elmondta, hogy több mint 10 éve jött Komáromba, a hajógyárba dolgozni Zsolnáról, de hamarosan elbocsátások voltak, nem tudta az albérletet fizetni, azóta az utcán tengődik. Miért nem tért haza a városába, kérdeztem tőle. Akkor azt mondta, hogy gyermekotthonban nevelkedett, és akiknél később lakott, már nem élnek. – Különben is szeretek itt, mert itt jó emberek vannak. Annak ellenére is, hogy nem tudok magyarul, nekem ezt még senki nem rótta fel – magyarázta. Pedró arról volt jellegzetes, hogy padokon ülve mindig újságokat olvasott. Barátságos volt, és szeretett beszélgetni, sosem kéregetett. Találkozni lehetett vele a város kulturális rendezvényein, koncerteken és a vásárban is. Mi édesanyámmal december elején találkoztunk vele utoljára, amikor kellemes ünnepeket és jó egészséget kívánt mint „régi ismerősöknek”. A hír hallatán meg is sirattuk őt, mert Ember volt, aki mindenkit tiszteletben tartott, és soha senkit nem bántott.

Hostina Irén, Komárom

 

Konfliktusaink

Normális dolog, hogy az emberek között vannak súrlódások, konfliktusok, hiszen nem ugyanabból a szemszögből látjuk a dolgokat. Amit én elfogadhatónak tartok, azon más már megbántódhat, és fordítva. A kérdés az, hogy a sebét akaratlanul okoztam, vagy szánt szándékkal. Az akaratlanul megbántottság is fájó lehet. Vajon túl tudunk-e lépni megbántottságunkon? Esetleg magunkat sajnálgatva, sebeinket nyalogatva még jobban felnagyítjuk? Valós vagy képzelt sérelmeinket dédelgetve mások céltáblájának érezzük magunkat? Ha a legtöbb emberben az ellenséget látjuk, nem a csetlő-botló gyarló embert, akkor magunkba kell nézni. Én tökéletes vagyok? Nem bántottam meg soha senkit? Mindig a helyzet magaslatán állok, mikor empátiáról van szó? Nem kell megrémülnöd a válaszodtól. Mindenki ezt válaszolná. Van ugyan, aki már előbbre tart, de sokan vannak mögötted is az egymásra figyelés útján. Mikor legközelebb felháborodnál valaki viselkedésén, jusson eszedbe, hogy mindenki csak a fejlettségi szintjéhez képest tud cselekedni. Ennyi telik tőle. Hiába nagyobb az elvárásod, ő most csak ezt tudja nyújtani. Megharagudhatnánk-e egy gyerekre azért, mert nem tudja elkészíteni a vasárnapi ebédet? Eszünkbe se jutna. Megértjük, hogy ő arra még nem képes. Hát akkor miért várunk el olyan viselkedést valakitől, amihez az még nem nőtt fel? Hiába néz ki felnőttnek testileg, ha lelkileg kissé éretlen. Lehet, hogy csak hozzánk képest. Máshoz képest ő is előrébb tarthat. Nem egyformán fejlődünk. Akár a gyümölcs. Ha ennek fényében vizsgáljuk meg konfliktusainkat, talán megértőbbek leszünk. Tán csak nem haragudnánk egy „gyerekre”?

Szabó Katilla, Deáki

 

VASÁRNAP

Nem tudok én VASÁRNAP nélkül élni

Nem tudok én hangszer nélkül zenélni

Nem tudok én versírás nélkül adni

De tudok én még örülve visszakapni,

A VASÁRNAPpal együtt mulatni és kacagni!

Bokros Gyula, Szilice szülötte, Vígtelke lakosa

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?