Állunk rendelkezésére!

Ad Mamaklub / Számíthatunk a férfiakra?

Terhességem alatt mindent el tudtam végezni, akkor még nem volt szükségem a férjem segítségére. Szülésem nehéz és komplikált volt, szövődményekkel, kis híján belehalt a kisfiam. Nem akartam protekciót, bérelt orvost vagy bábát, pedig kellett volna. Végül a kisfiamnak mégis az ismeretségi szálak mentették meg az életét – valaki szólt valakinek az érdekünkben.

A tejem a kórházban elapadt, így nem volt probléma a szoptatással, sem az etetéssel. Fiamat rászoktatták a műtejre, az éjjeli alvásra, ami nagy előnyt jelentett. A császármetszés után a hegem jól gyógyult. Huszonöt évvel ezelőtt nálunk még nem volt eldobható papírpelenka, viszont volt automata mosógép, ami igen nagy segítséget jelentett a mosásban. Elég volt a beáztatott pelenkát betenni és egy óra múlva kivenni a hófehér kimosottat. Akkor már csak a szárítással kellett bíbelődni. A férjem a teregetésben segített. A babatej elkészítését inkább magam végeztem el. A háztartási munkába soha nem kapcsolódott be. Kisfiammal pici baba korában azonban nem volt problémám – amíg ő aludt, én elvégeztem mindent. Ha fáradt voltam, igyekeztem könnyen elkészíthető, finom egytálételeket főzni. Néha én is aludtam, amikor ő aludt – ezt a luxust megengedtem magamnak. Egyszer hallottam viszont egy apukát csodálkozva kritizálni feleségét azért, hogy mindig, amikor hazatelefonál, felesége azt mondja, most alszanak mindketten. Én ezt értem, a férfiak nem.

Mikor gyermekem úgy egyéves lett, többször megkértem a férjemet, hogy vigyázzon rá, vagy játsszon vele, amíg én ablakot mosok, porszívózok, befőzök stb., ezt vállalta is. Így legalább nyugodtabban dolgozhattam. Viszont soha nem ajánlotta fel, hogy ő elvégzi.

Több gyermeket nem vállaltam a nehéz szülés miatt, no meg a korban is benne voltunk már. Számomra az volt a legnehezebb, hogy ha egyszer egy fél évben el szerettem volna utazni két napra a barátnőmhöz, nem tehettem meg. A férjem nem vállalta a gyermekfelügyeletet. Így aztán csak úgy mehettem el valahová, ha magammal vittem a kicsit is. Anyósom korán meghalt, anyukám az ágyon fekvő apámat gondozta. Soha nem tudtam kire hagyni a fiamat. Ez volt számomra a legnehezebb. Nem tudom elképzelni, hogy két-három gyermekes anyukák ezt hogyan oldják meg.

Jelige: Krisztina

A mi világunk

Több mint egy év is eltelt azóta, hogy utoljára írtam a Kopertába, de most mégis elhatároztam, hogy fogom a ceruzámat. Az apropót a magyarkérdés adta, itt Szlovákiában. Gondolhatják, hogy már megint ez a téma, ez a megunt, elcsépelt szövegelés. Igen, már megint, és nem elégszer. Ha az ember nap mint nap találkozik azzal, hogy felszólítják: „Na Slovensku po slovensky”, hát persze, hogy foglalkozik a témával. Nem hagyják elfelejteni. Megalázó, ahogy egyesek a magyarokkal bánnak ebben az országban, a magyar szó irritáló, idegesítő egyes szlovák emberek számára. Lehet, hogy erős kifejezést használtam, de most úgy érzem, ez a megfelelő. Úgy gondolom, ha magyarnak születtem, természetes, hogy az anyanyelvemen beszélek. Meddig fogják még az ezeréves sérelmeiket generációról generációra ápolgatni? És mi meddig fogjuk még ezt eltűrni?

Bartoš Erzsike, Tiszacsernyő

Miféle kisebbség?

Emberek vagyunk mindannyian, vagy nem? Ahol a vezérek olyanok, mint a robotok, emberi formájuk van, de úgy gondolkodnak, és sajnos nem úgy éreznek, ahogyan kellene, ezért vagyunk mi a jónapban. A családomnak sokszor elmondtam, ne azt nézzétek a másikban, hogy az más nemzetiségű vagy más vallású, azt nézzétek, hogy viselkedik, milyen életet él, aszerint ítéljetek. Hová fejlődik ez a zűrzavaros, szélhámos világ, ha ezek a robotok uralkodnak még mindig?

Megyaszainé, Rimaszombat

Na Slovensku po slovensky

A Nádor utcán sétáltam, amikor találkoztam egy régi jó barátom lányával. Már régebben nem beszéltem a szüleivel, őt is régóta nem láttam. Két fiatal fiú társaságában volt. Később tudtam meg, hogy ők is főiskolások. Megkérdeztem, hogy vannak a szülei, hogy megy neki a tanulás. Magyarul beszélgettünk. Úgy látszik, az egyik legénykének ez nem tetszett, felém fordult, s így szólt:

– Ujo, na Slovensku po slovensky (Bácsi, Szlovákiában szlovákul)!

Végigmértem, egy nagyképű, beképzelt fiú volt. Én sem vagyok ijedős, még szenilis sem, szép nyugodtan, szlovákul, érthetően tudomására adtam a következőt:

– Becsületszavamat adom, hogy soha többé Szlovákiában nem szólalok meg magyarul ha: a szlovák parlament kétharmados többséggel megszavazza azt a törvényt, hogy Szlovákiában csak szlovákul lehet beszélni, ha a szlovák iskolákban betiltják az idegen nyelvek tanítását, ha minden határátkelőnél világnyelveken nagy betűkkel ki lesz írva, hogy Szlovákiában csak szlovákul szabad beszélni, aki nem tud szlovákul, annak tilos az országba belépni.

Meglepődött, nem várt ilyen választ, szólni sem tudott, elvörösödött az arca, megfordult és odébbállt. Beszélgetőtársamtól megtudtam, hogy a fiú jövendőbeli jogász.

Bízom benne, ha a szülei és a jogi karon nem magyarázták el neki, hogy Szlovákiában a szlovákon kívül máshogy is szabad beszélni, megértette, tudomásul vette, hogy butaság, nem illik olyan primitív megjegyzéseket tenni, hogy na Slovensku po slovensky.

Dr. Pecena György, Szentpéter

Tisztelt magyar nemzetiségű polgártársaim!

Miért van az minálunk, hogy főképpen a fiatalabb nemzedéket szinte egyáltalán nem érdekli a népzenénk és a nemzeti kultúránk? Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy minden nemzet a saját zenéjéből és a népi kultúrájából táplálkozik. És ebben mi, magyarok sem lehetünk kivételek. Nincs bennünk elég nemzeti öntudat. Népzenei rendezvényekről szinte teljesen hiányzik a fiatal nemzedék. A nézők között csak idősebb embereket látni. Hogyan létezik, hogy a világban szétszórtan élő magyarok szinte élnek-halnak őseik kultúrájáért? Ha ellátogat Amerikába egy folklórcsoport, az ottaniak között még egy gyufaszálat sem lehetne leejteni. Az előadás végén felállva tapsolnak. Nálunk ez mikor lesz így? Kedves fiatalok, nemcsak az angol és egyéb idegen dalokért kell rajongani. No nem mondom, hogy egyáltalán ne. De mindazok ellenére a magyar zene, a magyar nemzeti kultúra legyen az első. És csak utána a többi.

Vass Tibor, Köbölkút

Séta Kassán 2013-ban

Év végén mindenki megtalálható, mond valamit, minek nyoma marad az elkövetkező évben. A jó gazda megcsinálja az év végi számadást. Az utazó ember gondolatban ott jár, ahol az év folyamán valami különlegeset tapasztalt, látott, vagy emlékezik egy-egy jó könyv tartalmára. Én is most az év utolsó napjaiban emlékezem, hol, merre jártam a nyáron. Jártam Európa kulturális fővárosában, Kassán.

A kora reggeli órákban érkeztem meg. Az állomásról sétálva, meg-megállva nézegettem a régi szép történelmi épületeket, melyek emlékeztetnek Kassa múltjára. Itt tartotta Nagy Lajos király országgyűlését. Itt verte meg Jan Jiskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét. Ebben a városban szólította fel a nemességet Bocskai István az alkotmány és a vallásszabadság védelmére. Bethlen Gábor itt tartotta esküvőjét Brandenburgi Katalinnal. Itt kiáltották ki a rendek I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. Itt jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum.

1945-ben itt hirdette meg Beneš elnök a kassai kormányprogramot. Itt van a székhelye a katolikus érseknek, az evangélikus püspökségnek. Így sétálgatva, elmélkedve az idő múlik, a Dómhoz érve megszólalnak a kassai templomok harangjai. Mindez vasárnap történt. Megállok, s hallgatom. E harangok hívó hangja: a hősök emléke és a múltból jelent s jövőt építő reménység. Hálával párosulva Isten iránt. Egyre több ember jelenik meg a téren. Figyelgetem, milyen nyelven beszélnek. Magyarul, szlovákul, németül, csehül, de vannak itt lengyelek, angolok. Fényképezkednek, és egyikük sem bántja a másikat.

Mindannyian betérünk a Dómba, melynek csodálatos falai közt jól megférünk, ahogy a múlt és a jelen. Lenn a félhomályos kriptában Rákóczi Ferenc, az egyik legnagyobb hazafi örök álmát alussza. S fenn a Dómban a jövő betlehemje csilingel. Délután a szökőkutak körül minden ülőhely foglalt. S ahogy nézelődöm, megszólít egy idős hölgy. Tessék ide jönni, van még itt egy hely. Megköszönve az ajánlatot, örömmel fogadtam a nagy nyári hőségben.

Ismerkedve, beszélgetve figyeltük, hogyan szökik fel zenére a vízsugár, ragyogva, mint a kristály az ég magasságába. Beszélgetés közben Márai Sándor és Löffler Béla neve is elhangzott. Az egyik idős hölgy megjegyezte, Márai, ha élne, most büszke lenne szülővárosára. Barátságot kötve, címet cserélve búcsúztam el tiszteletre méltó társalgóimtól, akik még maradtak. De az utasnak mennie kell. Hisz az embernek küldetése van a világban. Szükségünk van a békés együttélésre, az erre való törekvésre.

Czuczorné Kis Irén, Andód

Panasz

Egy ismerősömmel kapcsolatban írok. Elvitte őt a gyorsmentő, végre sikerült. Mert mire kijönnek a beteghez, kérdeznek mindent, addigra az meg is halhat. Az ismerősöm elesett, szerintük az semmi, a baj viszont, hogy a cukorszintje mutatott 20-ast. Emiatt hát, „sikeresen” elvitték, a röntgen kimutatta, hogy pár bordája elrepedt. Vasárnaptól szerdáig a kórházban tartották, mi szerdán mentünk őt látogatni, addigra hazaküldték. Egy nagydarab, nem oda való orvosnő közölte velünk, hogy hiába van meg nekik a telefonszámom, nem érdekli őket, és hogy nekem kellett volna hívni. Kérdezem, ez milyen megoldás? Nincs kulcs nála, nem tudja, hova kell hazamenni, kinek szóljon a beteg, és most kirakják a bejárat elé? Akkor minek kérték el az én telefonszámom, csak parádéból? Úgy látom, úgy veszik a kórházban a beteget, mint egy bohócot, ide-oda tologatják. Az engem nem érdekel, mennyi a fizetésük, én is tüntethetnék, de minek, nem jutok vele semmire. Én egy munkásnő vagyok, kevés pénzzel, mégis megélek. Legalább a betegekkel törődjenek tisztességes módon! Szégyen a kórház ilyen orvosaira.

P. L., Érsekújvár

Tankoncertek Dunaszerdahelyen

Január 24-én a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa 45 perces tankoncerteket adott a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola felső tagozatos tanulóinak, majd a Vámbéry Ármin Gimnázium, valamint a Szabó Gyula 21. Szakközépiskola és a Magángimnázium diákjainak. Közel 1370 tanuló 45 percig tartó koncerteken mélyülhetett el a kórus színvonalas zenei előadásában, melyet dr. Józsa Mónika és dr. Tóth Árpád karnagyok vezényeltek. Tóth Árpád magyarországi vendégkarnagy sajátos, varázslatos stílusával felejthetetlenné tette a napot, közelebb vitte a komolyzenét, a megértését az ifjúsághoz. Magyar tanítók magyar iskolásoknak énekeltek, a magyar kultúra, zene megszerettetése, ápolása volt a cél alapiskolások és középiskolások bevonásával. De a varázslat ne csak 45 percig tartson! Hiszen valami elindult: a magyar iskolák találkozása az 50 éves múlttal rendelkező magyar tanítók kórusával, ami példaértékű és követnivaló. Reméljük, nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem országszerte lesz erre igény, és lesz folytatásuk a tankoncerteknek.

Molnár Ilona művészetpártoló iskolaigazgató

Kedves Vasárnap!

Nagyon köszönjük a szép ajándékot, tisztelettel:

Márta és Viktória

*

Szeretném megköszönni az ajándékot, amit a karácsonyi alkotások pályázatra küldtek! Nagyon örülök neki!

Nagy Adrianna

*

Ezúton mondok köszönetet Önöknek a sok-sok értékes, tanulságos cikk megjelentetéséért. Így közelebbről megismerkedhetünk az itt élő emberekkel, a falvainkban történő eseményekkel. Köszönöm a 2014-es naptárt. Kívánok jó egészséget, erőt, összetartást e felelősségteljes munkájukhoz. Tisztelettel:

Czuczorné Kis Irén

*

A napokban egy nagyon kedves élményben volt részem, a kedvenc rádióadóm, a Pátria riportot készített a Vasárnap főszerkesztő asszonyával, a kedves Cs. Liszka Györgyivel. Sajnos, nem ismerjük még egymást (ami késik, nem múlik), de így is nagyon örültem, hogy legalább hallom őt. Mint egy egyszerű asszony elmondhatom, hogy nagyon tisztelem és csodálom, valamint a szerkesztőség minden dolgozóját, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben is jól megszerkesztik a Vasárnapot. Újévi jókívánságaimat még azzal is kiegészítettem, hogy azt is kívánjuk, minden kedden a Vasárnap megjelenjen. Mert ha véletlenül késik, már nagyon hiányzik az egész családnak és a többi olvasónak is. Nagyon sokan szeretünk olvasni vagy kis tudósításokat küldeni. A Valentin-nap a szerelmesek napja, de a szerelem idővel szeretetté alakul át. Nálunk ez 45 év házasság után a szeretet, a figyelmesség napja, de akik ezt a napot megtartják-ünneplik, kívánok nekik tiszta szívből jó egészséget, sok szerencsét, boldogságot. A közelgő választásokhoz pedig sok sikert, hogy végre mindannyiunknak jobb helyzete, élete legyen. Nagyon sok szeretettel és tisztelettel hűséges olvasójuk:

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

*

A 2013-as évben nyertem Önöktől egy könyvet, ezen kívül 2 db Ennivaló-okos naptárt, az egyik a Vasárnapban, a másik az Új Szóban volt. Az egyiket megtartom, a másikat elküldtem a lányomnak Angliába, ott is hasznát veszi. A férjem nyert a karácsonyi játékban egy Fotolab-ajándékutalványt, amit már megrendeltünk a család humoros fotóival. Köszönjük!

P. Zita, Ógyalla