Aki gyermeket bánt, egy életet dönthet romba

 A gyermekek elleni erőszakot, legyen szó verésről, megfélemlítésről vagy ami a legszörnyűbb, szexuális zaklatásról, szerencsére már mindenki elítéli.  Már ha kiderül, mert a pokol sokszor rejtve marad a család szentsége mögött.

Az erőszaktevő mindig közeli személy

A világ népességének egyharmada kiskorú, és közülük 56 millióan vannak kitéve családon belüli erőszaknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint a gyermekek 16 százalékát rendszeresen verik otthon. Megdöbbentő, hogy a fizikai erőszak Európában gyakoribb: itt a gyermekek 22 százalékát bántalmazzák.  A szexuális bántalmazás a lányok 13,4, a fiúk 5,7 százalékát érinti, az elkövetők elsöprő többsége férfi, és többnyire nem pedofil. Szlovákiában hivatalos felmérés a gyermekek elleni erőszakról nem készült, de a családi erőszaknak kitett anyák és gyermekeik megsegítésére létrejött Slonad alapítvány által végzett felmérés szerint a gyermekek negyedét folyamatosan szidalmazzák, megfélemlítik, fenyegetik, verik vagy más módon kínozzák a szüleik. Nem ritka a rugdalás, cigarettával való égetés, bezárás, sőt az étel megtagadása vagy ellenkezőleg, az elfogyasztására való kényszerítés, hidegre való kizárás, éjszakai felébresztés.

A megkérdezett gyermekek 12 százaléka számolt be arról, hogy a szülő vagy közeli családtag szexuálisan zaklatta őket. Szakemberek szerint az áldozatok kétharmada háromévesnél fiatalabb. Az átélteket sokszor nem is képesek egzakt módon megfogalmazni, mert nem tudják, mi történik velük, csak érzik, hogy valami nincs rendjén. Általában vagy túlságosan visszahúzódóak, vagy épp ellenkezőleg: túlontúl agresszívan viselkednek. Az erőszaktevő az esetek 90 százalékban rokon vagy a családhoz közel álló személy, minden második esetben a szülő – sőt a másik szülő sejti, mi történik, csak nem akarja tudomásul venni. Ha figyelmeztetik, tagad, mert őt magát is terrorizálja a házastársa, vagy mert nem volt ereje megakadályozni a gyermek bántalmazását. Ezért olyan nehéz leleplezni az ilyen eseteket; de léteznek intő jelek, amelyekre felfigyelhetnek a családdal kapcsolatban lévők, és kötelességük közbelépni.

Kitörölhetetlen nyomok a lélekben

Az angolszász szakirodalom CAN-szindrómának (Child Abuse and Neglect) nevezi a gyermekek ellen elkövetett aktív és passzív erőszak megnyilvánulási formáit. A definíció szerint ide tartozik minden olyan, gyermekek ellen elkövetett cselekmény, amely árt a gyermek testi és lelki fejlődésének, társadalmi státusának, s egészségkárosodást vagy akár halált okoz.

A családon belüli erőszaknak kitett gyermekek arról számolnak be, hogy nem tudják, melyik mondatuk vagy cselekedetük milyen reakciót vált ki szüleikből. Az átélt szenvedéseken kívül ez a kiszámíthatatlanság okozza, hogy egész életükre bizalmatlanná válnak mások iránt, nem képesek őszinte kapcsolatokat kialakítani, gondjaik vannak a szexuális életben, sőt felnőttként maguk is agresszorok lehetnek: hiszen ilyen volt számukra a minta. Ezért mondják a szakemberek, hogy a gyermekbántalmazások esetében az egyetlen megoldás a megelőzés, mert az átéltek minden esetben egész életre nyomot hagynak az áldozat lelkében.

A Szlovákiában is működő segélyvonalakat bárki névtelenül hívhatja, az ott dolgozók minden bejelentést kivizsgálnak, de nekik is a hivatalos szervekhez (rendőrség, szociális és családügyi hivatal) kell fordulniuk. Ezeknél pedig gyakran megreked a dolog, vagyis az illetékesek csak akkor kezdenek vizsgálódni, amikor már megtörtént a baj. Ilyen volt a pozsonyi Lucia Luknárová esete is, akit a szülei halálra kínoztak, majd évekig rejtegették a holttestét a lakásban és kapták rá a családi pótlékot. A szomszédok bejelentései nyomán a családnál többször jártak a szociális és családügyi hivatal munkatársai, de miután a szülők nem nyitottak nekik ajtót, nem foglalkoztak tovább az üggyel. A kislány holttestét egy rendőrségi razzia során találták meg; a szülőket azóta elítélték, a felelős családügyi referens pere még folyik. Első fokon öt évre felfüggesztett kétéves börtönbüntetést kapott kötelességmulasztásért, de fellebbezett.

A gyermek magát hibáztatja

A gyermekek bántalmazása nemcsak szélsőségesen deviáns családokban fordul elő: sok elkövető köztiszteletben álló személyiség, aki jól tudja leplezni ferde hajlamait. Az áldozatokon sem könnyű észrevenni, hogy van egy rejtett, borzalommal teli életük, mert maguk sem értik, mi történik velük, csak szégyellik, ezért titkolják. Sokszor azonosulnak az agresszorral, és elfogadják azt, amit tesz velük. Azt gondolják: biztosan megérdemlik a bántalmazást, mert rosszak, ügyetlenek, csalódást, keserűséget okoztak a szüleiknek, vagy hogy ez más családokban is így megy. Utóbbi főleg a szexuális zaklatásra érvényes: a gyermek csak a nemileg érett kora küszöbén tudatosítja, hogy amit tettek vele, nem volt helyénvaló. Felnőttként pedig sokan mélyen magukba temetik a történteket, s abban a tudatban élnek, hogy boldog gyerekkoruk és tökéletes szüleik voltak. A gyermekek a saját védelmükben hibáztatják önmagukat, mert még nehezebb volna azt elfogadniuk, hogy szüleik nem szeretik, hanem bántalmazzák őket – mondja Mariana Kováčová, a családi erőszaknak kitett nőket és gyermekeket segítő nyitrai Napocska krízisközpont vezetője. „Elfogadhatóbb számukra a gondolat, hogy mást, jobbat nem is érdemelnek. Sokan közülük fantáziavilágba menekülnek. Mindenképp tapintatos és megfontolt külső segítségre van szükségük, mert egyedül védtelenek és tehetetlenek” – magyarázza Kováčová. Szerinte nagyon fontos, hogy ha bárki arra gyanakszik, hogy a környezetében élő gyermeket bántalmazzák, elsősorban a gyermek biztonságát, ne pedig a tettesek megbüntetését tartsa szem előtt. „Először a szociális hivatal munkatársainak, a rendőröknek vagy a gyermekvédelmi szervezeteknek szóljon, ne a szülőknek, akik eltüntethetik a nyomokat, megfélemlíthetik a gyermeket. Az elkövetőkkel ráérünk akkor foglalkozni, amikor már nem tudnak ártani” – figyelmeztet a krízisközpont vezetője.

A CAN-szindróma fő ismertetőjelei

Aktív fizikai kínzás: sebesülések, véraláfutások, törések, ütés-, szúrás- vagy égésnyomok, vérzés, nemi szervek sérülései

Passzív fizikai kínzás: alultápláltság, éhezés, elhanyagoltság, mosdatlanság, kialvatlanság, megfélemlítés

Aktív pszichikai kínzás: szidalmazás, megalázás, fenyegetés, ijesztgetés, stressz, zaklatás, verbális agresszió

Passzív pszichikai kínzás: ingerszegény környezet, érzelmi és lelki elhanyagolás, közömbösség

Aktív szexuális erőszak: szexuális játékok, fogdosás, az erogén zónák simogatása, érintése, megerőszakolás, orális szex

Passzív szexuális erőszak: magamutogatás, szexuális témájú beszédek, erotikus és pornográf fotók és videók készítése és nézése a gyermekkel

Miről lehet felismerni a szexuális zaklatásnak kitett gyermekeket?

5 éves korig

– hiányzik a biztonságérzetük; ha nem az adott szülő az erőszaktevő, akkor szinte csüngenek rajta

– rettegnek az erőszaktevő közelében

– visszamaradnak a mentális fejlődésben

– nemi szerveik környékén sérülések észlelhetők

– nem a koruknak megfelelő a szexuális viselkedésük, nem kíváncsiak, inkább elutasítók, szinte megbotránkoznak egyes megnyilvánulásokon

– rossz étvágy, figyelmetlenség, éjszakai bevizelés, álmatlanság, rémálmok gyötrik őket

– játék közben túlságosan hitelesen utánozzák a szexuális viselkedést 

– nemi szerveket rajzolnak, szexuális töltetű kifejezéseket használnak

– nem akarnak más gyerekekkel játszani

– rossznak, semmirekellőnek tartják magukat

5–12 éves korban

– arra utalnak, hogy van egy nagy titkuk, amelyet senkivel sem oszthatnak meg

– egy állítólagos barátjuk problémájáról beszélnek

– hazudnak, lopnak, fel akarják hívni magukra a figyelmet

– rémálmaik vannak, időnként bevizelnek

– nem lelik örömüket az addigi kedvelt időtöltésekben

– megmagyarázhatatlan okból kerülni kezdik az addig kedvelt felnőtt személyt

– nem akarnak levetkőzni a társaik előtt sem – pl. tornaórán

– koruknak nem megfelelő a szexuális aktivitásuk, kényszeresen maszturbálnak, gyakran és túl beavatottan beszélnek a szexről

– depressziós, öncsonkító hajlamaik vannak, rossz a véleményük saját magukról, nincs önbizalmuk

– mindenfélét kitalálnak, hogy tanítás után ne kelljen hazamenniük

– gyakran húgyúti fertőzésben szenvednek, sérülések észlelhetők a nemi szerveik környékén

13 év felett

– krónikus depresszió, öngyilkossági hajlam

– emlékezetkiesések

– drog-és alkoholfogyasztás

– gyakran átveszik a szülők szerepét, otthon mindennel és mindenkivel törődnek, csak magukkal nem

– olyan ismerősükről beszélnek, akiket valaha valaki megerőszakolt

– dühkitöréseik vannak

– nem barátkoznak velük egykorúakkal

– nem képesek összpontosítani

– önértékelési zavaraik vannak, önvád marcangolja őket

A gyermekkori bántalmazás megváltoztatja az agy szerkezetét

A nehéz gyermekkor, a kiskorban elszenvedett érzelmi-fizikai elhanyagolás, a verés és a szexuális visszaélés nemcsak mentális és viselkedésbeli zavarokhoz vezet, hanem a fizikumban is nyomot hagy. A gyermekkori súlyos bántalmazást követően vizsgált személyeknél a kutatók csökkent szürkeállomány-térfogatot találtak a prefrontális kéregben (ez a felelős a memóriáért, a végrehajtó funkciókért és a szociális képességekért). Elhanyagolás vagy bántalmazás hatására a corpus callosum, a két agyfélteke közötti kommunikációt lebonyolító, idegrostokból álló pálya is kisebbedik. Mivel a jobb agyfélteke tárolja és dolgozza fel a negatív érzelmeket, a bal pedig verbálisan tudatosítja őket, ha a kapcsolat nem optimális a két félteke között, elmarad az érzelmek tudatosítása, kiértékelése, azonosítása. Stressz hatására a mellékvese kortizolt termel, amely rövid távon segíti a szervezet normál működésmódba való visszatérését, hosszú távon azonban memória- és koncentrációzavarokhoz vezethet. Ha a gyermek folyamatos stressznek van kitéve, ezek a folyamatok nem szűnnek meg a fenyegetés elmúltával, hanem állandósulnak, s ez kihat az agy strukturális és funkcionális működésére. Az illető állandó fenyegetettségre rendezkedik be, vagyis torzítva érzékeli a valóságot, ott is veszélyt feltételez, ahol nincs. Ha például a pedagógus azt látja, hogy tanítványa védekezően felemeli a kezét, miközben ő csak közelebb akart hajolni hozzá, biztos lehet benne, hogy bántalmazott gyermekkel van dolga.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy van remény. Nemcsak gyógyszeres kezeléssel, hanem pszichoterápia alkalmazásával is el lehet érni pozitív neurobiológiai változásokat, vagyis még a kisgyermekkori agyi elváltozás sem visszafordíthatatlan folyamat. Andrejkovics Mónika pszichológus, a téma magyarországi kutatója szerint a legfontosabb, hogy átéljük: gyermekként tiszták és értékesek voltunk, ártatlanul kellett elszenvednünk a felnőttek bántalmazását. „Ha empatikusan viszonyulunk saját, bántalmazott gyerekkori önmagunk iránt, képesek leszünk elfogadni felnőtt énünket, és ami a legfontosabb: nem adjuk át a hibás mintát gyermekeinknek” – teszi hozzá.