Ajándékozz élményt karácsonyra!

mama

Lassan közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Manapság gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy az ünnep elveszíti varázsát, minden az ajándékozás körül forog.

Mint sok más helyzetben, sajnos itt is megmutatkozik, hogy a tárgyak birtoklásának vágya képes átvenni az uralmat az emberek felett. A gyerekek hosszú listákat írnak, mit szeretnének a Jézuskától, szüleik pedig akár erő felett is igyekszenek teljesíteni még a legvakmerőbb kéréseket is. Szükség van erre? Köteles a szülő gyermeke minden kérését kielégíteni, megvenni az összes játékot? Nehéz ellentmondani a gyermekeknek, hiszen az ő boldogságuk a szülő boldogsága is. Mégis azt javasolnám, hogy próbáljuk őket az igazi értékek felé terelni. Hiszen az együtt töltött idő, a családi körben megélt pillanatok semmivel sem pótolhatók. Ezek az igazi kincsek, melyekre felnőttként visszaemlékezve az ember azt érzi, igazi gyermekkora volt.

Tárgyak helyett

Semmit nem ér a sok játék, az okostelefon vagy más technikai dolgok, ha nincs kivel megosztani, együtt játszani. A virtuális világ, a virtuális játékok kicsik és nagyok körében egyaránt közkedveltek, de ez a tér sosem tudja pótolni a személyes kapcsolatokat, a testvérekkel, barátokkal töltött időt. Úgy gondolom, az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség: meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy a tárgyi világon kívül más is létezik. Hogy sokkal fontosabb egy őszinte beszélgetés, egy ölelés vagy egy közös családi társasjátékozás, mint a drága holmi, mely ugyan ott van a polcon, bármikor kézbe vehetjük, de tárgy marad, és a megszerzéséből adódó öröm múlékony. Tudjuk jól mi, felnőttek is, hogy sokszor miután megvettük a hőn áhított tárgyat, valahogy elveszíti a jelentőségét, más után kezdünk vágyódni, és ennek sosem lesz vége.

Felnőttként

Aki gyermekkorában bármit megkap, amit csak épp kigondol, felnőttként nem lesz türelmes, mert mindent azonnal szeretne. Ezért nem mindegy, hogy mennyi ajándékkal halmozzuk el a gyerekeket, mert a felnőttkor magával hozza a kihívásokat, a kudarcokat, és aki mindig mindent megkapott, nem lesz képes feldogozni azt, hogy a gyermekkor véget ért, és a való életben másként működnek a dolgok.

Gyermekeknek nagyon nehéz ellentmondani. Ám ha a szülők jó példával járnak elöl, és a kicsi azt látja, hogy ők is lemondanak valami olyan dologról, amire régóta vágytak, s előtérbe helyezik a közös családi pillanatokat, akkor neki is természetes lesz, hogy ne az anyagi dolgokban lássa az élet értelmét, és rövidebb lesz a kívánságlistája.

Idén karácsonykor próbáljunk élményt ajándékozni egymásnak, és ne csak anyagi, hanem lelki síkon is igyekezzünk ajándékozni.

Molnár Kantner Éva

A szerző a MinorityKids.sk projekt munkatársa

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?