A Zoboralja kincseinek őrzője

<p>Módfelett ritka dolog, hogy a jubileumát ülő ünnepelt nem azt várja, hogy őt köszöntsék, hanem maga ad ajándékot. Fehér Sándor és felesége, Pindes Ivett ezt tette, ötvenedik születésnapjukon magángyűjteményükből létrehozott múzeumot nyitottak Alsóbodokon.</p>

Hogy az itt élők és idelátogatók is lássák és megismerjék a Zoboralja kincseit.

Fehér Sándor az interneten fellelhető szakmai életrajzok szerint agrármérnök, tájökológus, helytörténész, költő, egyetemi docens. A valóságban azonban ennél sokkal több: végtelenül szerény, szülőföldjét mindenekfelett szerető tudós ember. „Leginkább mindig a táj érdekelt, az első verseim is erről a vidékről, az itt élő emberekről szóltak, és mindig az ösztönzött, hogy jobban megismerjem őket. Ezért választottam a tájökológiát, amely a természeti erőforrások és az ember együttélésével foglalkozik, azt keresi, hogyan lehet ebben a kölcsönhatásban egyensúlyt teremteni. Hiszem, hogy az emberek mentalitását, kultúráját meghatározza a táj, ahol élnek, mint ahogy ők is alakítják, formálják környezetüket. Sem a történelmet, sem a természetrajzot, sem a népi hagyományokat nem lehet elkülönülten szemlélni és kutatni: csak úgy érthetjük meg bármelyiket, ha az összefüggéseket is látjuk” – mondja Fehér Sándor, aki minden kőben, régi iratban és fényképben értéket látott, ezért kezdte el gyűjteni őket.

 

Gazdag sokféleség

„Ahhoz, hogy itt, Nyitra környékén és benne a Zoboralján ilyen sokféle kultúra tudott kialakulni, nagyban hozzájárult, hogy ez a táj annyira gazdag természeti erőforrásokban. Mivel azonban ma már nem élünk ilyen szimbiózisban a tájjal, úgy érzem, tudatosan tennünk is kell azért, hogy az utódaink megismerjék, értékeljék ezt a gazdagságot, és ők is megmaradjanak zoboralji magyarnak. Ehhez próbáltam hozzájárulni a múzeum létrehozásával” – magyarázza Sándor. Ugyancsak kemény fába vágta a fejszéjét, mert a Zoboralja kicsisége ellenére sem mutatható be egységes egészként. Ahány falu, annyi népviselet és nyelvjárás, hogy a különböző népszokásokról ne is beszéljünk. 

„Ennek a sokrétűségnek is a vidék nyújtotta sokféle lehetőség a magyarázata. Gesztét halászok alapították, mert vizekben volt gazdag, Alsóbodokon fafaragók éltek, Zsérén meszet égettek, a gímesiek az uradalmi erdőkben dolgoztak. A helyi adottságok mind más mesterségbeli tudást kívántak, és így kezdtek a tizenhárom zoboralji falu lakói különbözni egymástól. Az interetnikus hatások is nagyon fontosak, Alsóbodokon például máig megkülönböztetik a magyar kontyot és a tótkontyot. A vízmegi falvakban, Egerszegen és Vicsápapátiban a Nagytapolcsány környéki szlovák viselet mintájára sokkal színesebb a nők öltözete. A leginkább elpolgáriasodott a központi fekvésű Pográny volt. A faluban malom, posta, közjegyző, a középkorban még bencés kolostor is működött. A törekvés, hogy különbözzenek a szomszédos falvak lakóitól, a helyiek beszédében is megmutatkozott, az a hangot máig sem palócosan, hanem nyíltan ejtik. Kevesen tudják, hogy a mai Szlovákia területén a szőlőtermesztésre vonatkozó legkorábbi írásos feljegyzés Pogrányt és Garamszőlőst említi 1075-ben, amikor I. Géza birtokokat adományozott a garamszentbenedeki apátságnak. Ez is csak azt bizonyítja, milyen jó hely a Zoboralja.”

 

Múzeum Alsóbodokon

Fehér Sándor minden zoboralji faluról és a tágabb környék sok magyarlakta településéről tudna ilyen érdekeseket mesélni. Azt mondja, szinte gyermeki kíváncsiság ösztönözte és ösztönzi máig is, hogy mindennek utánajárjon. Ebből a mindenre kiterjedő érdeklődésből fejlődött ki a mindenre kiterjedő gyűjtőszenvedély is. Fehérék pincéjében, padlásán és a ház minden zugában évek óta gyűltek régi szerszámok, berendezési tárgyak, fényképek, levelek, népviseletek, kövek és a környéken égetett téglák. „Nem azzal a céllal gyűjtöttük ezeket a tárgyakat, hogy egyszer majd kiállítjuk, de amikor betöltöttük az ötvenet, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy szeretnénk adni valamit szűkebb pátriánknak.” Amikor megjegyzem, milyen szép gondolat, hogy az ünnepelt adja az ajándékot, Fehér Sándor – mivel mással – zoboralji példával válaszol.

„A múlt század elején Pogrányban még a Mikulás sem hozta az ajándékot, hanem gyűjtötte az iskola számára. Először mi is azon gondolkoztunk, hogy egyszeri kiállítást rendezünk, de aztán úgy döntöttünk, hogy ha már vitrineket veszünk, és elrendezzük az egészet, kár lesz újra hazavinni és eltenni. Amikor az Alsóbodoki Magán-szakközépiskola alapítója, Paulisz Boldizsár felajánlotta, hogy az iskola épületében nyissunk állandó tárlatot, eldőlt a dolog. Úgy határoztunk, hogy a Zoboralját próbáljuk többféle szemszögből, a tájon, a népi kultúrán és a történelmi dokumentumokon keresztül bemutatni.”

 

A nemespanni posta rejtélye

A magángyűjteményből létrehozott múzeumot tavaly augusztusban nyitották meg, azóta több száz látogatója volt. Sokan a látottak hatására jöttek rá, hogy náluk is akadnak hasonló tárgyak, és a múzeumnak ajándékozták őket. „Örülünk, hogy a gyűjtemény már tőlünk függetlenül, ilyen módon is gyarapszik” – mondja az alapító, miközben végigvezet a tárlaton. A régió ásványainál és védett növényeinél kezdjük. Nemsokára ritka lepkék és rovarok is lesznek a vitrinekben – természetesen, minisztériumi engedéllyel, mert az alapítók arra is ügyeltek, hogy minden legális legyen.

A képeslapokhoz érve Sándor a legnagyobb kuriózumot mutatja, egy Nemespann községet ábrázoló, az ottani postán feladott képeslapot. „Kedves barátunk, Csuti Andris találta meg az egyik korabeli Nyitramegyei Közlönyben, hogy 1943-ban nyitották meg a nemespanni postahivatalt, és szólt az ottani polgármesternek, hogy a 75. évfordulót meg kellene ünnepelni. Amikor ezt megtudták a bélyeggyűjtők, kijelentették, hogy Nemespannon soha nem volt posta. Sehol sem maradt fenn olyan küldemény, amelyet ott adtak volna fel, biztosan nagyon rövid ideig működött. Mostanra az egykori postamester utódja is előkerült, de olyan levélből, amelyen a panni posta pecsétje látható, csak ez az egy ismert.”

 

Tudós orvosok, híres nemesek

A környéken működő vagy innen származó orvosokat és tudósokat bemutató vitrinben ott van Szondi Lipót Bázelben kiadott Sorsanalízisének egy eredeti példánya, a nyitrai kórház volt igazgatójának, Biringer Ferencnek a könyve, a néveri Spányik Glycér és a bédi Turcsek Ferenc tudományos munkái. A térképgyűjtemény legértékesebb darabja Mikoviny Sámuel 1739-ben készített Nyitra vármegye-térképe. De van itt eredeti oldal a Nürnbergi krónikából 1493-ból, épp az, amelyen Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót mutatja be a krónikás. Egy aláírt levél Mária Teréziától – melyben a pénzhamisításért elítélt, kegyelemért folyamodó alattvaló kérését utasítja el, és egy másik levél Ferenc Józseftől, amelyben az egyik Nyitra vármegyei képviselőt hívja meg az országgyűlés ülésére.

Nem maradhattak ki a gyűjteményből azok a korabeli folyóiratok sem, amelyek Apponyi Geraldine-nak az albán királlyal kötött házasságáról számolnak be, valamint a felsőelefánti Edelsheim Gyulai Ilona, a nyitraújlaki Esterházy János, Prohászka Ottokár és az utolsó monarchiabeli nyitrai püspök, a csehszlovák hatóságok által kiutasított Batthyány Vimos levelei. Egy könyvnél megállunk, a címe Életem Tildtől San Salvadorig; szerzője Tesák Pál. „Lövinger néven született Tilden, a háború alatt került ki Dél-Amerikába. Kiváló üzleti érzékkel felismerte, hogy az ostya hiányzik az ottani piacról, és nápolyit kezdett sütni. Naggyá az tette, hogy jövedelme egy részét jótékonyságra fordította. Az amerikai közgazdasági egyetemeken máig tanítják a módszerét, hogyan kell etikusan, az elesetteket támogatva vállalkozni” – mutatja a szóban forgó tankönyvet Fehér Sándor.

 

Lipitykék és vizitkék

A kiállítás másik része a népi kultúráé. „Drnovszky Ferenc pogrányi plébános 1837-ben a Regélő című lapba négyrészes cikket írt a Zoboraljáról, innen származik a legrégebbi népviselet-ábrázolásunk. Öltözeteink szintre minden faluból vannak, jól lehet látni a különbségeket a szabásban, díszítésben, elnevezésben” – mutatja a lenvászon pendelyeket, selyemszalagos lipitykéket és vizitkéket, azaz női kiskabátokat, gyöngyös főkötőket Sándor. A sarokban a nagycétényi templom régi harmóniuma várja, hogy újra megszólaltassák, a faragószéken, kendertilón akár ma is lehetne dolgozni, és a réz permetezőkanna is jól szolgálna a szőlőben.

A második világháború előtt szép számban éltek a vidéken zsidók, a kiállítás nekik is emléket állít. Neumann János nyitrai porcelánfestő műhelyében készült szédertál, imakönyvek, egy rabbi pecsétje, a sachsenhauseni koncentrációs táborban elhunyt Faith Fülöp verseskötete, egy porcelán kávésszerviz, amelyet a bábindáli szlovák–magyar határon átmenekített zsidó család ajándékozott segítőinek – ennyi maradt utánuk.

A nagy műgonddal összeállított, meglepően gazdag tárlatot végigjárva nekünk is eszünkbe jut, vajon mi marad itt hetven év múlva a zoboralji magyarokból. Ha a vidéken többen gondolkodnának, cselekednének úgy, mint a Fehér házaspár, nem volna ok aggodalomra.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!