A sötétség ura, Julian Sands

Makulátlan úriember. Ráadásul angol. Kellemes megjelenés, elegáns stílus, kifinomult modor. A James Ivory regénye nyomán készült Szoba kilátással című filmben maga a tökély. A vágy leplezetlen tárgya. Ugyanezt az érzést kelti Az ártatlanság elvesztésében. Vagy A szerelem tiltott ösvényeiben. Sötétebb színekben a Gyilkos mezőkben, a Las Vegas, végállomásban vagy a Dobozba zárt szerelemben. Václav Marhoul fekete-fehér opusában, a Jerzy Kosiński regénye nyomán forgatott Festett madárban ő a leggonoszabb lélek. A leggonoszabb, akivel a történet gyermek hőse találkozik, a zsidóüldözés elől vidékre menekített városi kisfiú, aki szüleit és nevelőanyját is elveszítette. 1939 őszén, a második világháború első heteiben indul útnak a barna képű, sötét hajú, éjfekete szemű gyerek, s a következő négy év során valahol a lengyel–ukrán határövezetben faluról falura vándorolva az emberi megaláztatás és az állati kegyetlenség számtalan formájának lesz szenvedő alanya vagy éppen szemtanúja. Kóborlásai során bestiális borzalmakba, a sötétség legmélyebb bugyraiba keveredik. „Úgy éreztem magam, mint az eltaposott hernyó, ahogy folyik szét a porban, egy teremtmény, aki ugyan nem árthat senkinek, mégis viszolygást és utálatot ébreszt” – fogalmazza meg az érzéseit az alig tízéves fiú. Mélyen megmártózva az emberiség bűzös mocsarában egyszer csak Garbos, az egyedül élő, elvadult parasztember karmai közé kerül.

Kegyetlen, szadista állat a férfi. Kéjes élvezet számára, ha árthat vagy fájdalmat okozhat valakinek. Az árván maradt fiút a pap bízza rá, oltalom és biztonság helyett azonban a poklok pokla vár a gyerekre. Garbos egyedül él a viskójában, fiai és felesége fiatalon meghaltak, senki sem látja elfajult vágyait. Üti-veri, csépeli a fiút, kapanyelet döfköd a bordái közé, újabb és újabb kínzásoknak veti alá, kampóra akasztva lógatja a plafonról. És többször megerőszakolja.

„Emberpróbáló feladat egy ilyen jellem megformálása – vélekedik Julian Sands, majd hozzáteszi: – De egy gyerekszínésznek nagyon nehéz sértetlen lélekkel megúszni egy ilyen forgatást. Petr Kotlárral, aki a kisfiút játssza, könnyű volt a munka. Sem a rendezőnek, sem nekem, a közvetlen partnerének nem nehezítette a dolgát. Nem tudom, mi járhatott a fejében, amikor ezeket a szörnyűséges jeleneteket végigcsinálta velem. Én csak azt láttam az arcán, hogy minden rezzenése igaz és őszinte. Mindent elviselt, amit a történet szerint meg kellett élnie. A rendező mellett egy pszichológus is felkészítette a jelenetekre, de a brutalitást végül mégiscsak neki kellett elviselnie. Nem vonakodott, nem kellett könyörögni neki, hogy már csak ezt vagy azt engedd meg, aztán vége, profi színészeket megszégyenítő odaadással és önfegyelemmel vett részt a munkában. Én hatévesen kezdtem el a színészi pályát, de nem filmben, hanem színpadon, és soha nem állítottak ilyen kemény drámai helyzetek elé, mint őt ebben a filmben. Minden elismerésem és tiszteletem Petr Kotláré, hogy vállalta ezt a nehéz szerepet. A forgatás végén elnézést kértem tőle, hogy a helyszínen nem barátkoztam vele. Ezzel akartam segíteni őt abban, hogy tiszta szívből gyűlölhessen a kamera előtt.”

Julian Sands tudta, hogy Garbos szerepét eredetileg John Malkovichnak kínálta fel a rendező, és az igent is mondott az ajánlatra, de mivel csúszott a forgatás, már nem vehetett részt benne, akkor már egy másik produkcióhoz kötötte a szerződése. Így esett Václav Marhoul választása az akkor hatvanéves angol színészre. De mert Sands vonásai finomabbak, mint Malkovichéi, igazítani kellett a figurán. Ezért „írta hozzá” a rendező, hogy Garbos pedofil. Vágyai beteljesítéséért kéri el a gyereket a Harvey Keitel által megformált falusi paptól. Arról azonban Marhoul sem tudott, hogy Malkovich és Sands jó barátok, így a szereposztásbeli változás miatt egyikük sem neheztelt a rendezőre.

„Egy ilyen lehetőséget egyébként sem szabad veszni hagyni – állítja Julian Sands. – Minden emberben ott van a rosszra való hajlam, a kérdés csak az, hogy el tudja-e, el akarja-e fojtani magában. Garbos megátalkodottan gonosz. Kosiński nem írja meg, hogy mi ennek az oka, mitől lett ilyen kegyetlen, nekem viszont igenis foglalkoznom kellett ezzel. Rá kellett jönnöm, hogy mitől ilyen, hiszen ez volt a kiindulópont a figura megformálásához. Nagyon intenzív munkába csöppentem Václav mellett. Ők már javában forgattak, amikor beléptem a történetbe. Szerencsére úgy alakultak a dolgaim, hogy pár nappal korábban érkeztem a forgatás helyszínére. Nekem ez mindig nagyon fontos. Olyan színész vagyok, akinek be kell laknia a teret, tüzetesen meg kell ismernie a közeget, ahol a szerepe szerint mozog. A hitelességhez vezető úton ez az első lépcsőfok. Különleges helyszíneken zajlottak a felvételek. Az én jeleneteimet valahol Csehországban, egy erdő széli, eldugott birtokon vettük fel. Gyorsan eggyé váltam a környezettel. Mintha oda születtem volna.”

Kosiński regényét alapműnek és ma is időszerűnek tartja, hiszen pontosan rámutat, milyen irányba sodorja az embereket az egyoldalú nemzeti elfogultság, a félelem és az idegengyűlölet, amelynek a világ vezető politikusai közül is többen szószólói.

„Garbos a regény legsötétebb alakja, ez kétségtelen. Született szadista. Igyekeztem őt mindenfajta szentimentalizmus nélkül, hitelesen és pontosan megformálni. A csaknem háromórás filmben kilencpercnyi szöveg hangzik el. Minden szereplő fiktív nyelven beszél. Nevezhetjük szláv eszperantónak vagy akár egy újszláv nyelvnek, amelyen a szláv nemzetek megértik egymást. A cseh, az orosz, a szlovák, a lengyel nyelv különös keveréke ez, amelyet nem volt könnyű megtanulnom, de megbirkóztam vele. Végig az én hangomat hallja a néző. Nem akartam, hogy szinkronizáljanak, ezért is magoltam naphosszat a szöveget.”

Sokkal megterhelőbb volt számára a brutalitás széles skálájának ábrázolása. Vagy éppen elszenvedése. Mert csúnyán végzi ő is. Egy éhes patkányokkal teli gödörben, ahová nem figyelmetlenségből zuhan bele.

„Fegyverrel gyilkoltam már filmben, de az nem viselt meg annyira, mint Garbos emberi elfajzottsága. Ráadásul nem egy felnőtt emberen kellett elkövetnem mindazt a rosszat, amit a történet megkívánt tőlem, hanem egy gyereken. Ezt jó előre meg kellett emésztenem. Lélekben is fel kellett rá készülnöm. Egy olyan alak bőrébe kellett bújnom, aki mindent és mindenkit képes tönkretenni maga körül. John Malkovichból – bocsáss meg, barátom – talán hamarabb kinézi az ember a galád gyilkost, a szadistát, a pedofilt, mint belőlem. Nekem mégiscsak szelídebb az arcom, bár tudjuk, a világban nagyon sok angyalarcú gyilkos futkos. Csak a belső motivációt kellett megtalálnom Garbos bűnös cselekedeteihez, utána már ment minden a maga útján. Végül is egy magányos fenevadról beszélünk. Hieronymus Bosch képein vannak ilyen pofák, csak nézze meg!”

A rendező és Vladimír Smutný operatőr döntése, hogy 35 mm-es nyersanyagon és fekete-fehérben forgatták le a filmet. Julian Sandset meg is lepte, ugyanakkor lelkesítette is ez az ötlet, hiszen ő is, akárcsak a film másik két nyugat-európai sztárja, a svéd Stellan Skarsgård és a német Udo Kier, a hetvenes-nyolcvanas évek európai filmjein nőttek fel, amelyek zöme ugyancsak fekete-fehér volt.

„Más a hatása egy színes és más egy fekete-fehér filmnek, de egészen más egy videoklipnek – hangsúlyozza Sands. – A Festett madár egyfajta meditáció. Egy óriási, epikus vizuális élmény. Sejtem, hogy elsőre sokan képtelenek végignézni a sok borzalom miatt, én mégis azt mondom, próbálják meg, maradjanak bent a moziban, ameddig csak bírnak, mert ennek az alkotásnak nagyon komoly közölnivalója, sőt üzenete van. Elhiteti velünk, hogy az ember minden rosszat legyőzve, emelt fővel képes továbbmenni az útján, és a jóba, a humánumba vetett hitét sem veszítheti el.”

Hogy miből kell a legtöbb egy ilyen figura megformálásához?

„Ehhez sem kell más, mint intelligencia, képzelőerő és ösztön. De az arányt nem tudnám pontosan meghatározni.”

Maradjon is ez Julian Sands titka. Alakításában szemmel láthatóan ott van emberábrázoló képességének kivételes esszenciája.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/9. számában jelent meg!