A politikusok felelőssége

<p><em>Mekkora jelentősége lesz ennek a dolognak a Te életedben egy, három vagy öt év múlva?</em> &ndash; teszem fel a kérdést ismerősömnek, amikor úgy érzem, nem a saját problémájáról elmélkedik. <em>Tulajdonképpen nem sok</em> &ndash; hangzik hosszas gondolkodás után a válasz. Amikor huzamosabb ideig foglalkoztat, felháborít, bosszant, idegesít egy téma, olyankor magamtól is megkérdezem ugyanezt. Nemrég egy ismerősömmel beszélgettem, aki a nyugati világból költözött ide.</p>

Még mindig nem érti, miért nem lehet itt békésen beszélgetve saját véleményt mondani. Miért merül fel már a második mondatnál a kérdés: Velem vagy, vagy ellenem? Miért gyilkolják, bántják egymást a vitatkozók. Miért jelentik ki azonnal az ellenkező véleményű emberről, hogy hazaáruló, egy nulla, gazember.

Az ismerőseim között akadt olyan személy is, akivel nem találtuk meg a közös hangot. Ma már nem foglalkozom ezzel, nem számít. Az energiámat, időmet, szeretetemet nem használom olyan emberek megnyerésére, akik ezt nem szeretnék. Így békében éldegélek. Néha azért érnek meglepetések, de ez is beletartozik a mindennapokba. Megtanultam kezelni, élni vele.

Más az, amikor a saját problémánkról van szó. Minden egyes tettünknek, cselekedetünknek következménye van. Fontos, hogyan rendezzük a belső lelki életünket. Milyen példát mutatunk a gyerekeinknek, mi az, amit majd általunk továbbvisznek? A gyerekek példákból tanulnak, azokat követik. Sokszor vakon. Felnőttkorukban nem is tudják megmagyarázni, miért előítéletesek, gyűlölködők, nem elfogadók. Otthonról hozzák. Mutatunk nekik vitakultúrát? Elmondhatják otthon a véleményüket? Lehet véleményük? Mi, szülők, felnőttek, pedagógusok, főnökök, beosztottak, mindenki – elmondjuk a véleményünket? Képesek vagyunk komolyan venni azokat, akik kiállnak az elveik, a saját – nem átvett – véleményük mellett? Engedjük a másikat beszélni? Tudunk figyelni is rá, nemcsak rákontrázni, elítélni, beskatulyázni és a végtelenségig bántani?

A közösségi oldalakon, különösen az egyiken, amelyik nálunk nagyon népszerű, időnként kialakul egy-egy háborúnak nevezhető véleménycsere. Ott olvastam a következő idézetet: „Egy vita lényege nem az, hogy porig alázd a másikat, hanem hogy közösen hozzátok létre a megoldást.” De mi van akkor, ha senki nem keresi a megoldást? Nem egy színjáték részesei vagyunk mindnyájan? Honnan is indult ez a probléma? Miért lett ilyen? Családok, baráti körök, kollektívák válnak ketté. Kiket védünk a vitákban? Kinek a véleményét hangoztatjuk? Kikért küzdünk? Biztosan magunkért?

Az is eszembe jut, hogy a politikusoknak mekkora a felelősségük. Ők tudják-e ezt? És érdekli-e őket? Lehet, hogy csupán jó játéknak veszik az egészet.

Már soha nem tudjuk meg, hogy mi lenne a véleménye annak az ezer éve élt két politikusnak, akik annak idején döntéseket hoztak valaminek (a saját hatalmuknak?) az érdekében. Gondolták volna, hogy 2013 nyarán róluk vitatkozik majd egy egész ország, hogy ezer év elmúltával is meg tudják osztani a népet?

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?