A norvég hódító

Minden jól áll neki. Az igazságért, a becsületért vívott küzdelem, a forradalmi hevület, a szerelmi láz ugyanúgy, mint a korabeli kosztüm vagy kezében a fegyver. Tartása van. Kiállása. Lovascsaták legyőzhetetlen hőse, hét tenger ifjú ura, jégmezők legendás lovagja lehetne. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy nemzetek, országok, népcsoportok élén álljon – a mozivásznon.

Daniel Dencik, a stockholmi születésű, Koppenhágában diplomázott rendező Karlovy Vary idei fesztiválján bemutatott Aranypart című filmjében övé a főszerep. 1836, Dán Guinea. Az ideálokkal érkező fiatal dán biológus gyorsan szembesül a kegyetlen valósággal. Honfitársai, miközben fürdenek az erkölcsi fertőben, a rabszolga-kereskedelmet sem ítélik el Afrika keleti partján. Wulff, a humánus értékeket valló biológus szerelmének egy évre búcsút intve azzal utazik a gyarmatokra, hogy a helybéliekkel kávéültetvényt létesítsen, amellyel kimozdítaná őket a szegénységből. Tervei megvalósításában nem támogatják a már régebben ott élő dán telepesek sem, akik sorozatosan megalázzák a leigázott bennszülötteket. Wulff senkiben sem talál köztük segítőtársra, s még a helybéli vad törzsek veszélyes támadásaival is számolnia kell. Nemes harcában a helytartó és egy fiatal tanítónő állna mellé, de mindkettőjükkel végez az Aranyparton pusztító halálos kór. Wulff ugyan hőssé válik, otthon várakozó szerelmének azonban már ez sem jelenthet örömet.

Kétórás történelmi kalandfilm Daniel Dencik alkotása, amelyet az első perctől az utolsóig Jakob Oftebro visz a vállán. Eredeti helyszíneken, Guineában forgott a film, több száz ottani statiszta bevonásával, festői környezetben. A látvány lenyűgöző, Angelo Badalamenti már-már hipnotikus erejű zenéje, Martin Munch mesteri operatőri munkája végig az események sűrűjében tartja a nézőt. A történet hitelessége azonban jobbnál jobb színészek kezében van, akik árnyalt karaktereket festve veszik közre az önfeláldozó, ideáljaihoz a végsőkig ragaszkodó főhőst megformáló Jakob Oftebrót.

Mintha nem is ugyanaz az ember ülne előttem, akit pár órával ezelőtt még a mozivásznon láttam. Dús körszakáll, plusz tíz kiló, mérhetetlen belső nyugalom. Ez nem Wulff, a rengeteg fizikai megpróbáltatásnak, megaláztatásnak, éhezésnek, kínzásnak, tömlöcbeli szenvedésnek kitett, eleinte vonzó külsővel hódító, később a leigázott helybéliek sorában sínylődő, csontsovány idealista. Megtévesztő és zavarba ejtő az alkati különbség.

* Hollywoodban Oscar-jelölést ér egy ilyen nagy ívű alakítás, amely ennyire látványos fizikai átalakulást kíván a színésztől.

Nagyon le kellett fogynom a filmhez – mondja Jakob Oftebro. – Az orvosi felügyeletet azonban nem hagyhattam ki. A rendező azt kérte tőlem, hogy az utolsó képsorokon a bordáimat is látni akarja. Látta is. Sajnos nekem is látnom kellett. Szörnyű élmény volt.

* Hogyan lehet csontsoványra fogyni anélkül, hogy ez mélyebb nyomot hagyjon az ember lelkén, habitusán?

Rengeteg videót néztem háborút megjárt katonákról. Tudni akartam, mit takar a poszttraumatikus stressz, hogyan hat az emberre, milyen következményekkel jár. De néztem második világháborús felvételeket is, például az auschwitzi haláltáborokból. Látnom kellett, hogyan jelent meg az elgyötörtség a foglyok arcán. A végén mégsem használtam fel semmit abból, amit ezekben a filmekben láttam. Lélekben nagyon megviseltek ezek a filmek, de rá kellett jönnöm, hogy a kegyetlenségre való hajlamot is magában hordozza az ember. Figyelje csak meg, milyen helyzetekbe keverednek a Németország felé tartó menekültek. Szívfájdító, amit meg kell élniük.

* Önöket, dánokat ez aligha érinti majd.

Nem vagyok dán. A film dán, amelyben játszom. Norvég vagyok, a színművészeti egyetemet Oslóban kezdtem el, de már kamaszként az volt minden vágyam, hogy külföldön tanulhassak. Így kerültem Koppenhágába, ahol elsajátítottam a dán nyelvet, és diplomát szereztem.

* Más hivatás szóba sem jöhetett, csak ez?

Kisgyerekként annyira szemérmes voltam, hogy a színpadot, a szereplési lehetőséget messziről kerültem. Amikor otthon, a szüleimnek bejelentettem, hogy ezt a pályát választom, valósággal sokkoltam őket. Elképedve hallgatták a terveimet. Én sem vettem biztosra, hogy jó színész lesz belőlem, de vonzott a dolog, nagyon. Különös kalandot, varázslatos érzést sejtettem benne.

* Mi volt az első lépés, amelyet a cél felé tett?

Tizenkét évesen bekerültem egy tévésorozatba. Kis szerep volt, mégis szerettem. Később már komolyabb felkérések jöttek, és már nem volt megállás. 2008-tól kedvemre válogathatok a lehetőségek közül. A híres norvég felfedezőről, Thor Heyerdahlról szóló Kon Tiki című filmben egy küzdelmes utazás fontos résztvevője voltam. Az Eltitkolt életek című svéd thrillerben egy sikeres írónő életében jelenek meg teljesen váratlanul. A Victoria tragikus kimenetelű love story Knut Hamsun világhírű regénye alapján. Abban a filmben 19. századi szegény molnárlegény vagyok, aki egy földbirtokos lányába szerelmes, de a fiatalok nem lehetnek egymáséi. Szeretem az ilyen nagy érzelmekre építő, romantikus történeteket.

* Nagy a különbség a dán és a norvég nyelv között?

Bár hasonlít a kettő, a norvég dallamosabb. Sokévi munkám van abban, hogy megtanultam dánul.

* S az Aranypartban játszott szerepéhez miből merített, ha a második világháborús filmekből nem?

Tizenkét könyvet olvastam a guineai dán telepesekről, és több bennszülöttel beszéltem, hogy tudjam, hogyan gondolkoztak azok a természettudósok, akik Afrikába mentek annak idején felfedezőútra, mert azt képzelték, ott majd kincsekre lelnek. Wulff, az én botanikusom reneszánsz ember, lapozgattam is hónapokig a herbáriumokat, hogy közelebb kerüljek Kelet-Afrika növényvilágához.

* Tavaly shooting star volt Berlinben. Lendített a pályáján ez az elismerés?

Rengeteget köszönhetek a Berlinalénak. Nagyon sok producernek, filmes ügynöknek és rendezőnek bemutattak. Ennek eredménye, hogy az elmúlt egy év alatt öt filmben játszottam.

* Egy év, öt film – büszke lehet magára!

Az elmúlt hónapokat nem is otthon, hanem Prágában töltöttem. Négy filmem forgott a cseh fővárosban, köztük az 1864, amelyet a magyar tévénézők is láthatnak majd. Az ilyen történelmi sorozatokban rendkívül jól érzem magam. Élvezem, ha katonai egyenruhában parádézhatok. Olyankor valahogy mindig többnek érzem magam, mint a civil életemben. Úgy látszik, szeretem a hősies kihívásokat, a helytállást vagy a becsületes bukást. Az Aranypartra is ezért vagyok olyan nagyon büszke. Pozitív hősnek lenni nagyszerű érzés. Melengeti az ember lelkét.