<p>Igazából ezzel kellett volna kezdenem. Több mint hat évet eltöltök Genfben, és az autószalont meg sem említem? Az igazság az, hogy a hét lehetséges alkalomból, amikor megnézhettem volna, csak négyet használtam ki, abból kétszer kifejezetten a gyerekeim miatt látogattam el a kiállításra. Egymás után három évig viszont oda se toltam az orrom.</p>
Először, persze, nagy volt a lelkesedés, meg a csábítás. Igor, a misszió másodtitkára a Genfbe érkezésem utáni első munkamegbeszélésen azonnal előhozakodott az autószalonnal. Mindjárt fel is ajánlkozott, hogy elkísér oda. Igor, két másik akkori beosztottamhoz hasonlóan, azóta már nagykövet lett. Ő történetesen éppen Genfben. Egyébként szereti az autókat, síelni is szeret, és a gyerekei ott járnak iskolába. Úgyhogy szerencsés fickónak mondhatja magát.
A genfi autószalon hagyományai 1905-ig nyúlnak vissza. Egyértelműen az egyik legrégibb ilyenfajta esemény a világon. A háborúk meg a gazdasági válságok miatt nem minden évben sikerült megrendezni, de 1999 márciusában így is már a hatvankilencedik alkalomnál tartottak a szervezők. Abban az évben még három nap volt hátra az eseményből, amikor megérkeztünk Genfbe.
A zárás előtti utolsó napon, élve Igor segítő szándékával, csapatostul célba vettük tehát a Palexpót. Azt az óriási kiállítócsarnok-együttest, ahol a show-t rendezik (ugyanis így becézik az eseményt; angolul Motor Show-nak hívják). A Palexpo szó annyira fülbemászóan csengett, és olyan nemes természetességgel ejtette ki a száján mindenki, hogy csak hosszú idő elteltével tudatosítottam, hogy voltaképpen mozaikszó: a Palais d’Expositions (Kiállítási palota) kifejezés zanzásított változata. A főbejárat a missziótól tízpercnyi járásra volt, Grand Saconnex városrész központja és a genfi repülőtér között. Azt, hogy a Palexpo a kettő között terül el, szó szerint kell érteni. A hét, egymással összekötött óriási csarnokból álló együttes hossza ugyanis összesen másfél kilométert tesz ki, és az utolsó, hetedik csarnok valóban a repülőtér közvetlen közelében helyezkedik el. Akinek van kedve és ideje, a szalon megtekintése után még benézhet a gépkocsimúzeumba is, mely gyakorlatilag a nyolcadik kiállítási csarnoknak felel meg.
Rendkívül szerencsés egybeesése volt a véletleneknek, hogy a szalonra gyalogosan is el lehetett bandukolni a misszióról. Minden egyéb közlekedési eszközzel sokkal körülményesebb lett volna a megközelítés, tekintve az óriási érdeklődést, az eldugult útvonalakat és a zsúfolt tömegközlekedést. A szalont évente hat-hétszázezer ember tekinti meg, volt olyan év, hogy a látogatók száma megközelítette a milliót. Ha még hozzávesszük, hogy mindeközben Genfben rendesen zajlik tovább is az élet, a kiállításra tartó turistákon kívül küldöttek százai, ezrei érkeznek szerte a világból különféle tanácskozásokra, és persze a síidény is javában tart még, akkor világossá válik, hogy Svájc e nyugati csücskét március elején semmiféle egyéb célzattal nem ajánlatos megközelíteni.
A szalonra való kiruccanás egész napi elfoglaltságot jelent. Közel kétszáz autógyártó és -forgalmazó nevez be évente, a kiállítók három párhuzamos sorban kapnak helyet, hogy bemutassák a nagyközönségnek csodajárgányaikat. Ezért ha valaki mindent látni akar, akár hat-hét kilométert is gyalogolhat. Vannak olyan bemutatóhelyek, amelyek körül mindig nagy tömeg zsúfolódik össze – itt vannak az idény csúcsmodelljei. 1999-ben például a Bentley luxuslimuzin egy új változata és egy Bugatti sportkocsi keltette a legnagyobb figyelmet.
Minden gyártó igyekszik jóképű fiatalembereket meg csinos lányokat állítani az autók mellé vagy az egyes márkák bemutatópultjai mögé. Azért inkább a lányok dominálnak, elegáns egyenruhában, természetesen rövid szoknyában, magas sarkú cipőben igyekszenek felhívni az arra járók figyelmét a termékre. Mihelyt megáll az ember valamelyik kocsinál, készségesen ott teremnek, és hasznos információkkal szolgálnak. Ha bonyolultabb műszaki részletre kérdez rá valaki, persze elszaladnak az idősebb férfi kollégáért. Az autókba be lehet ülni, össze-vissza lehet mindent babrálni, mindent ki lehet próbálni.
A következő évben már a diplomáciai testület számára rendezett különbemutató keretében tekintettem meg a szalont, melyre a diplomatafeleségeket (vagy -férjeket) is meghívták a szervezők vagy Genf város vezetősége. Erre a szemlére a hivatalos megnyitó előtti napon került sor. Utána még egyszer elmentem az egész családdal, ám éreztem, hogy ezzel nagyjából be is teltem. Öreg Favoritomat végül egy középkategóriás Opelre váltottam, amelyet egy hagyományos genfi autókereskedésben vettem. Egyes kollégáim kétévenként cserélgették gépkocsijukat, én inkább gyerekeim taníttatására raktam el a megspórolt pénzt.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.