Archívum

A megújuló Harmónia

November 16-án nyolcadik alkalommal rendezték meg a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj átadóját, ezúttal a komáromi művelődési házban.
Mayer-Ázsoth Réka

2019. november 28. 11:51

hh
Kép: Harmónia – Asztalos Árpád

A szervezők évről évre meglepik valamilyen újítással nemcsak a szakmabelieket, hanem a közönséget is. Ahogy azt a díj kuratóriumának jelenlegi elnöke, Lakatos Róbert brácsaművész is mondta, szeretnék, ha erre az elismerésre büszkék lennének azok, akik megkapják. De számukra is fontos, hogy olyanoknak adják, akik a saját területükön kimagasló eredményt értek el. Ezért hogy a színvonal megmaradjon, úgy döntöttek, hogy – ezzel az évvel kezdődően – évente csak egy, legfeljebb két díjat osztanak ki. A másik újdonság, hogy mindig Komárom fog otthont adni az átadógálának. A távolabbi terveik között az is ott van, hogy az eseményről élő közvetítés legyen, a televízióban és a rádióban egyaránt.

Galéria
A megújuló Harmónia-1
A megújuló Harmónia-2
A megújuló Harmónia-3
A megújuló Harmónia-4
+5

A 2019-es Harmónia Életműdíjat a komáromi születésű Török Ferenc hegedűművész, zenepedagógus kapta. Munkássága kimagasló, több ezer hangversenyt adott a világ számos pontján. Neve összeforrott a zenével, egyebek mellett tagja a Moyzes vonósnégyesnek, évekig a komáromi Comorra kamarazenekar művészeti vezetője volt, a pozsonyi konzervatórium hegedű és kamarazene tanszékének oktatója. Az elismerést Szalay Szilvia, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke adta át.

A gálaestet Szvrcsek Anita és Jakubec László vezette. Fellépett a komáromi Concordia vegyes kar, az Arizóna együttes, Lakatos Róbert brácsaművész, a ZSEB formáció Zsapka Attilával és Benkó Ákossal, a Pósfa zenekar, majd Balázs Fecó koncertje következett.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 48. számában jelent meg!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
összefogás mkp híd

Közös pártba egyesülne a Híd, az MKP és az Összefogás

sertéspestis

Minden disznót leölnek Jánokon a sertéspestis miatt

Szőgyén és Kürt határában van Ciglédke

Mária jelenések nyomában és gyógyerejű forrásokból merítve

koronavírus
Frissítve

Koronavírus: 31-re nőtt az elhunytak száma Szlovákiában

koronavírus

Két idős beteg halt bele a koronavírus-fertőzésbe

kenyér

Az idei aratás után sem lesz olcsóbb a kenyér

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.