A másságról másképpen

Azt gondolom, hogy az átlag a felszín alatt éppen olyan különleges és gyakran hibákkal tele, mint az, ami kisebb vagy nagyobb mértékben, de eltér ettől. Aki ezt fel meri vállalni, azt elítéljük, aki titokban csinálja, azt szeretjük? Miért is? Mert elhisszük, hogy amit mutat, az igaz? Mégis ki vagy kik határozzák meg azt, hogy mi vagy ki tartozik az átlaghoz, és mi az, ami már félelmet kelt, esetleg megbotránkoztat? A vallás, a társadalom, a családi vagy nemzeti hagyományok? Vagy az emberek stigmaszerű ítélkezése, mert tudják, hogy valahol ők is azok, vagy olykor szívesen lennének ők is körön kívüliek? Túl sok a kérdés, és kevés az igazán jó, szeretetteljes válasz.

Szexuális identitásunk, vágyunk, fétisünk akár másságunk vállalása, szabad megélése egyik alapköve az önismeretnek, s nagyban hozzájárul a helyes és sikeres önfejlesztéshez. Hummel Zsolt intimitásgourmet-val, szexuális fejlesztéssel foglalkozó szakemberrel beszélgettem a témáról.

Mit tapasztal a munkája során? Mit értenek az emberek azon, hogy szexuális másság?

Mikor a szexuális másság kerül szóba, mindenki rögtön a nemi vonzódásra gondol. Melegek, leszbikusok vagy az LBTQIA közösség (az átlagtól eltérő szexualitásúak közössége – a szerk. megj.) más tagja. Ezzel általában tisztában vagyunk. Lépjünk egyet hátra, és nézzük meg azt, mire vágyunk. A szexualitásunkat a legtöbb esetben úgy látjuk, vagy épp a világ úgy láttatja, hogy az egy intim aktus, legfeljebb előtte van egy kis előjáték.

Közben mindenkiben ott szunnyad az egyéni vágyának a lenyomata, intenzitása. De a média, a társadalom nyomása miatt nem meri vállalni, de szembenézni se vele. Mert akkor ő lehet nem normális, sőt beteges hajlamú. Beszorítja önmagát is egy biztonságos komfortzónába, csupán amiatt, hogy picit különbözik az »átlagtól«.

Ez a másságunk nem úgy ébred fel, mint nemi vonzódás, ennek inkább folyamata van, ahogy nyílik a szexualitásunk, hatnak ránk élmények, érzések, netán traumák. De amikor kinyílt a szexuális életünk, érezni kezdjük, hogy valahogy kevés az egész. Nem unalmas, csak nincs mélysége. Ilyenkor a legtöbben már párkapcsolatban élnek, már nem mernek ezzel előhozakodni, hiszen nem tudni, hogyan reagálna a másik erre a másra.

A másságot gyakran tévesztik össze a perverzióval?

Sajnos igen. Beszélni erről még mindig nehéz, aki megpróbálja, könnyen a másság megbélyegzésen túl a perverz kategóriában találja magát. Így sokan inkább elfojtják, nem tudnak megbirkózni ennek felvállalásával még egy intim környezetben sem, nyomja őket a megítélés. A szexualitásunk négy fal közé való, de a környezet felől folyamatosan érkező ítélkezés a hálószobába is bekúszik, és ott sem hagyja szabadon az egyén megélését.

Mi okoz még bizonytalanságot?

Szexuális fejlesztéssel foglalkozom, az ügyfeleim közül sokan csak amiatt bizonytalanok, mennyire lehetnének vadak. Nem akarnak fura pózokat, pluszpartnert, de még segédeszközt sem, csak ösztönösebben tombolni egy kicsit. Jó példa egy lakóközösségben a zajok megítélésére. Babasírás: oké, falfúrás: dühítő, szexsikoly: perverz. Több nő csak annyit szeretne, hogy a párja fogja le a kezét, legyen vadabb, beszéljen mocskosabban. Lépjenek ki végre a hagyományos intimitásból. Volt olyan ügyfelem, aki nem merte elmesélni otthon, hogy szeretné, ha kikötözné a párja. Volt, aki a domináns énjét akarta volna megélni, de nem tudta meglépni a párja felé.

Ön szerint mi kelti a legtöbb félelmet az emberekben a mássággal kapcsolatban?

A szégyen és a félelem miatt sok az elfojtás. Nagyon félünk attól, hogy mások mit fognak gondolni rólunk. Pontosabban attól félünk, hogy amit gondolnak, az csak rossz lehet, és az emberek maguk felé is szeretnének mindig a lehető legjobb színben feltűnni. A másik félelem, hogy ismeretlen nekem az, ami más, de félek megismerni, mert akkor engem is elítélnek.

És itt jön a szégyen érzése, amely a legerősebb hátráltató tényező, amikor arról beszélünk, hogy miért nem merik többen felvállalni azt, hogy ők máshogyan élik meg a szexualitást, mint az átlag.

Összefoglalva elmondható, hogy a fel nem vállalt másság, különösen a szexualitás területén, igen nagy károkat tud okozni a személyiség fejlődésében. Az első mindig az önismeret, hogy tudom, ki vagyok, hogy jól ismerem magam, nemcsak felszínesen és a jó tulajdonságaimat megmutatva. Fontos tudni, hogy mi az, amit szeretnék, mi az a minőség, amelyhez szabadon tudok kapcsolódni. És mi az, amihez nem tudok jó érzésekkel viszonyulni, arra a külső elvárások miatt ne mondjak igent.

Aki nem ismeri önmagát, a másságát sem tudja majd felvállalni. A szégyen és a harag érzésén kívül mást nem fog érezni, és egyetlen rossz hangsúlyból is az ítélkezést fogja meghallani. A vágyak tiszta megfogalmazása, felvállalása majd megélése nélkül nem tud létrejönni egyetlen olyan kapcsolódás sem, amelyben az egyén hosszú távon jól érezné magát. Mert ha csak úgy tudja valaki megélni a vágyait, hogy el kell titkolnia a környezete elől magából egy részt, akkor idővel torzulhat a személyisége, akkor is, ha a szokásai mentén ezt már nem veszi észre.

Nagyon nagy teher állandó titoktartásban élni. Egy ilyen súly alatt megrokkanhat a lélek, és nem lesz képes érzelmileg mélyen és hosszú távon kötődni senkihez. Mindig csalódott marad. Végül elidegenedik. Először a környezetétől, a munkájától, az emberektől, majd saját magától is. Mielőtt másokat durván megítélünk, gondoljunk arra, milyen visszafordíthatatlan károkat okozhatunk. És forduljunk magunk felé: hány olyan területe van az életünknek, ahol mások számára mi is ítélkezés tárgyai lehetnénk? Mi az, amiben mi mások vagyunk? Mert nem vagyunk egyformák, és ez így rendben van. Mi, szülők, sokat tehetünk azért, hogy a gyerekeink életében az ítélkezés legyen ciki, nem pedig az, ha valaki különbözik attól, amit a nagy átlag képvisel.

Montorffy Letti író, coach, tréner