<p>Gáborka, volt tanítványom, ma már háromgyermekes apa, az államvizsga után kivett a szivarzsebéből, ami tudvalevőleg a szív felett van, már ha valakinek ott a szíve, már ha valakinek van szíve, szóval kivett onnan egy furcsa képet, és büszke szeretettel mutogatta.</p>
A születendő kisbabájuk volt rajta. Ember formájú foltok egy sötétszürke háttéren. Egy még meg nem született arcocska. Akkor láttam először magzatfotót. Nem volt időm tüzetesen szemügyre venni, mert az ifjú apa érthető módon, nehogy összetapogassuk, nem szívesen adta ki a kezéből, így a fő érzés, mi megmaradt bennem, az ő felhőtlen öröme volt. Most újra láttam egy ilyen fotót, sőt, egy 4D videót is. Most alaposan szemügyre vettem. Csodálatos a tudomány. De nem tudom, nem tiszteletlenség-e bepillantani abba a világba. Csukott szemek, ritmikus lebegés. Alszik. Fejlődik. Ujjait nyitogatja. Sarkát nyújtogatja. Tisztán látszik a bokája. Az izmok a lábszárán. Ebből egyszer nagy szőrös férfiláb lesz. Néha moccan a feje. Szája szorosan összezárva. Ne szólj szám, nem fáj fejem, de ha muszáj... Mit tud ő még erről. A lét ártatlansága. Elővillanó köldökzsinór. Az örök kapcsolat. Amíg éltek. Amíg az egyik él közületek. Az egész kép olyan sárgás, göcsörtös, olyan nem kész, néha elmosódott, folyamatban levő, még más lesz, minden más.
Nem tudom, be szabad-e tekinteni egy magzat intim magányába, csodálva nézni kicsit csipkés füleit, nem tudom, valahogy elfog az áhítat, amikor ezt a csodát nemcsak az eszemmel tudatosítom, hanem látom is.
A kíváncsiságunk persze érthető. Tudni akarjuk, mi az ott belül, és hogy néz ki. Tudjuk, hogy ott van, de ha látjuk, akkor már letagadhatatlan. Akkor már elhisszük, hogy az ott egy földi életre készülő ember, nemcsak sejtosztódásból származó biológiai termék. És ha valami baj van, közbe lehet avatkozni, hiszen ma már magzatokat is operálnak, életüket mentve.
És mégis. Nem tudom, ha én magzat volnék, örülnék-e neki, hogy még ide is bekukucskálnak. Kell a dokumentum, mert a pillanatfelvételek emlékeztetnek arra, hogy élünk is a nagy rohanás közben. De ő még nem rohan. Az ő egyedülléte még nem magány. Nem akarnám, hogy félkész állapotban lássatok. Mielőtt kimegyünk az utcára, megfésülködünk, szépen felöltözünk, felvesszük a kinti arcunkat. Mennyire tiltakozunk, amikor valaki fényképezni akar, és mi nem érezzük elég jó kinézetűnek magunkat! Rendőrért kiáltanánk, ha valakiről kiderülne, hogy a távcsővel, ami az erkélyén áll, nem a csillagokat fürkészi, hanem a mi hálószobánkat.
De a magzat nem tud tiltakozni. Nem mondhatja, hogy mit nevettek az én kicsi nemi szervemen. Ő csak van, és belénk helyezi a bizodalmát.
Hogy túl érzékeny vagyok?
Lehet.
De ez a magzat az én első unokám.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.