A legelésző kutya

Na, ez a világ se bolondul már meg jobban – gondoltam, amikor megláttam a legelő kutyát. A ház előtti fasor mentén csipegette a füvet, igaz, meglehetősen ügyetlenül harapdálva a fűszálakat, de ez a lényegen mit sem változtatott. Legelt. Kérdem a gazdáját: mit akar ez jelenteni? „Ó – mondta, – csöppet se csodálkozzon, eszik ez mindent. Répát, karalábét, ami jön. Azt ugyan nem tudjuk, hol szokott rá a vegetariánus étrendre, talán kicsi korában, amikor otthagyták egy kertben, ahol felszedtük szegénykét. Megverten, elhagyottan, reszketve állt, lehet, hogy nem volt mit ennie, így kapott rá a zöldre. A húst nem is szereti, válogatós a szentem.“

Elköszöntem, de még este is azon méláztam, hogy az állat talán okosabb nálunk. Valószínű, hogy vitaminra van szüksége, vagy egyszerűen átállt a szervezete. Végül is nincs ebben semmi különös. Mindenképp normálisabban viselkedik, mint az okosnak tartott, felnőtt férfiemberek, akik azon vitatkoznak a parlamentben, eldönthetik-e a nők, hogy szülnek, vagy nem szülnek. Eszükbe sem jut, hogy talán társadalmi vitát érdemelne a téma, ha másért nem, azért, mert az ország lakosainak a fele nő. Vagy mert a legjobb akarattal sem állítható, hogy Szlovákia lakosainak száz százaléka katolikus hívő volna. Mint ahogy afölött is megáll az ész, hogy Lexa meg Majský megint szabadon sétafikálhat, hogy szakembereket, közgazdászokat megkerülve, pártállami módszerekkel fogja eldönteni néhány ember, merre kígyózzon a nyugat–keleti autópálya végig az országon. Persze az se kutya, ami a nyugdíjak körül zajlik. Mindenki tisztában van vele, hogy az ország csaknem egyharmada nyugdíjas, és nincs az a kormány, amely ne akarná megszerezni az idősek kegyeit. Természetesen nem tiszteletből vagy emberbaráti szeretetből, hanem egyszerűen a szavazataik okán. Az sem titok, hogy a szociális biztosítót nem veti fel a pénz, és a legkönnyebb más zsebére ígérgetni. Csak hab a tortán, hogy Schuster elnök, akiben túlteng a szociális érzékenység, visszadobja, de hát legfeljebb újratárgyaljuk, és újra jóváhagyjuk. Ha bűnbak kell, majd rá mutogatunk. Ha aláírja a törvényt, azért, ha nem írja alá, akkor azért. Akárcsak az elvarázsolt uniós téma esetében, ahol Csáky Pálnak hívják a Fekete Pétert. Mintha egy ember nyakába lehetne sózni a felelősséget azért, felkészült-e az egész ország a tagságra.

Kezdem azt hinni, hogy Szlovákiában minden témára előbb ki kell szemelni egy bűnbakot, hogy legyen kit elővenni, ha nem megy a szekér. Márpedig az ország szekerét ennek a heterogén kormánynak minden pártja huzigálni szeretné valamerre, olykor mindegyik másfelé. Talán csak a polgárok megnyuvasztásának processzusában honol testvéri egyetértés – erről árulkodik például a 19 százalékos áfa, amely magasabb, mint az oroszországi, ahol 18 százalék lesz. Nem kellene megkérdezni Putyinékat, nekik honnan telik erre a luxusra? Kutya legyek, ha értem, mi tartja egyben ezt az egész társaságot. Talán a fű, amely akaratuk ellenére is növöget, míg a kutya le nem legeli.