<p>Az utóbbi évtizedekben furcsa fordulat állt be az emberek és a kutyák kapcsolatában. Míg az emberiség ismert történetében a kutyák általában szolgáltak – védték a portát, a gazdát, a jószágot, segítették a vadászat eredményességét –, mostanra státusszimbólummá léptek elő, a tehetősek divatmajmaivá.</p>
Kutyaszerű képződmény
Kutyaszalonokban kutyafodrászok, kutyapedikűrösök, kutyadivatszabók ugrálják körül a génmanipulált, minden másra, csak kutyára nem hasonlító lényeket. S egy-egy jobb pedigréjű szörnyecskéért annyi pénzt adnak, amennyiből egy hétköznapi kelet-közép-európai család születésétől élete végéig nyugodtan megélne. Ez a divathóbort mint üzletág begyűrűzött hozzánk is, a városok lakótelepein reggelenként több kutyuli végzi kis- és nagydolgát, mint amennyi gyerek iskolába indul.
A másik, globális üzletlánc, a harci kutyák tenyésztése ugyancsak rátelepült a mi tájainkra is, az állatvédők tiltakoznak, a törvényalkotók törvényt hoznak, a valóság viszont a régi: pénz beszél, kutya ugat. Míg ugathat.
Bölcs uniós vezetőink mostanában azon agyalnak (nem vicc: a belgák törvényben tiltották meg a kakaskukorékolást), miként tilthatnák be a kutyaugatást, amely zavarhatja a nyugalomra vágyó szomszéd személyiségi jogait.
A magyar kutyafajták – puli, pumi, magyar vizsla, kuvasz, komondor – nem túlságosan ugatósak, előbb inkább cselekszenek, aztán szólnak. Szlovákia is jegyez két fajtát, a kajtató eb szlovák kopót s a művileg kitenyésztett szlovák vizslát; mindkettővel van egy kis gond, mert a szlovák kopó messzire hajt, a szlovák vizsla pedig (a magyar és a weimari keveréke) átörökítette az egyik faj butaságát, a másiknak az intelligenciáját viszont nem.
A fajtagyőztes kopó
Ibos Zoltán gömöri ember, számos más elfoglaltsága mellett kutyatenyésztéssel is foglalkozik, mégpedig alpesi tacskókopót és komondort tart az udvarában. Elmondta, hogy több mint húsz éve foglalkozik kutyákkal; a komondorral azért, mert magyar, a tacskókopóval pedig, mert tartása van, és okos.
– Vadászatokon – mondja – a nálunk használt szlovák kopók két-három kilométerre is elhagyják a gazdájukat, elfutnak a felvert vad után, én pedig azt kedvelem, ha az én kutyám nekem dolgozik, nekem hajt, ha érezzük egymást. Az sem mellékes, hogy kitűnő az orra, kiválóan nyomoz, a sebzett vadat nagy biztonsággal megtalálja.
Az alpesi tacskókopóból most kettőt tart, a Ferro névre hallgató kan a 2013-as budapesti világkiállításon fajtagyőztes lett. Az ilyen versenyre az egész világból hoznak kutyákat, amikor Ferro lett a bajnok, több mint 1600 kutya szerepelt rajta. Emellett 2013-ban és 2015-ben ő lett Szlovákia bajnoka.
A szuka már bevackolta magát, várja a kölyköket. Neki brüsszeli papírjai vannak, háromszoros nemzetközi champion.
– A vérvonal fenntartása nagyon szigorú előírások szerint történik – mondja Ibos Zoltán –, a törzskönyvi központ három fedeztetésre alkalmas kant jelöl ki, közülük választhat a szuka tulajdonosa. A tacskókopóknál a születendő kölykökből nyolcat törzskönyveznek. Ezt én soknak tartom, mert gyöngébbek is belekerülhetnek a tenyészetbe. A komondorok esetében ilyen előírás nincs.
Bundi, a komondor
A gazda udvarába érve kiengedi ketrecéből Bundit, a komondort, aki a szabadság boldogságától hajtva körbefutja a portát, s csak később foglalkozik a betolakodókkal. Hatalmas állat, jelenléte félelmet kelt, pedig egyáltalán nem agresszív.
– Most tatarozzuk az udvart és a házat – mondja a gazda –, hátul még nincs kerítés, ezért ha nem vagyok itthon, ketrecbe kell őt zárnom, mert nagyon szeret csavarogni. A másik két komondor egy gazdasági udvart őriz; jámbor jószágok, bárkit beengednek, nem bántják, de kifelé az én beleegyezésem nélkül nem mehet senki.
Ibos Zoltán arról is beszél, hogy a kutyakölykök iránt nagy az érdeklődés, de mint mondja: – Bárkinek nem adok el kutyát, csak olyan vadásznak, aki munkára használja, és törődik vele. Lakásban tartani egy vadászkutyát pontosan olyan büntetés, mint amikor börtönben él az ember. A vadászkutyának mozgás kell, és szabadság. Egyébként pedig a közgondolkodással ellentétben a vadászkutyák tenyésztése nem üzlet. Ami pénzt egy-egy kölyökért kapunk (500 euró), azt egyrészt felélik a táplálkozásban, egészségügyi ellátásban, másrészt pedig elviszik a versenyekre és kiállításokra való utazások. A fizetség az ő hűségük, ragaszkodásuk s a kölcsönös szeretet, amelyet nem lehet és nem is szabad aprópénzre váltani.
A komondor amint ráun a viháncolásra, mindannyiunkat külön körülszaglász, majd úgy dönt, hogy belenéz a szemembe, de az ő szemét elrejtik a gyapjas szőrbojtok. Mellső lábait a vállamra helyezi – így felállva magasabb nálam –, boldogan képen nyal. Súlya meghaladja a hetven kilót, nem szeretném, ha valami miatt megharagudna rám. Amint az udvarban összetalálkoznak a tacskókopóval, flegmán elfordulnak egymástól, mintha a másik nem is létezne, mindketten úgy vélik, itt övék a dominancia.
– Érdekes személyiség mindkettő – mondja Ibos Zoltán –, látszatra nem kedvelik egymást, de ha idegen támadás érné valamelyiküket, vért ontana egyik a másikért.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.