Archívum

A hetedik Harmónia

November 17-én hetedszer tartották a Harmónia-díj átadóját, ezúttal a naszvadi művelődési házban. Öt kategóriában hat művész kapta meg a csodálatos, hangjegy alakú díjat.
Mayer-Ázsoth Réka

2018. november 28. 09:45

hiu

November 17-én hetedszer tartották a Harmónia-díj átadóját, ezúttal a naszvadi művelődési házban. Öt kategóriában hat művész kapta meg a csodálatos, hangjegy alakú díjat.

A szlovákiai magyar zenei elismerés ebben az évben több dolog miatt is különleges lett. Megváltozott a nevezés menete, valamint a kuratórium – melynek tagjai Bárdos Ágnes előadóművész, Borsi Ferenc országos népzeneoktatási szakértő, Buják Andor zeneszerző, zenész, Csehy Ágota zongoraművész, Lakatos Róbert brácsaművész, Szalay Szilvia zenepedagógus, Dunajszky Géza tanár, karnagy, közíró, Csenger Ferenc, a Pátria rádió főszerkesztője, Horkay Tamás zenetörténész, zenekritikus, zongoraművész, Józsa Mónika egyetemi oktató, karnagy, Németh Imre zeneszerző, zenész, zenepedagógus, Rozsonits Tamás zenei szakíró, zenész – nem titkos szavazással döntötte el, ki legyen a győztes.

Az év hagyományőrző népi zenekara a Buzitai Citerazenekar, mely tizenhat éve Görcsös János vezetésével alakult – jelenleg is ő a vezetője –, alapiskolai szakköri tevékenység formájában. Azóta sok országban járt, számos díjat nyert; idén a Harmónia-díj is övék lett.

Az év könnyűzenei együttese a História. 2005-ben alakult, első próbaterme egy naszvadi pince volt. A feldolgozások után saját dalok következtek, melyek a

2007-ben kiadott Mit ír az újság? című bemutatkozó lemezükön is hallhatóak. Ezt az évek során több album követte.

Az év világzenei előadóművésze: Madarász András, aki aktívan részt vesz a szlovákiai zenei életben, a dalok hangszerelésében, zeneszerzésben. Négy hangszeren játszik kiválóan, a Kor-Zár verséneklő együttes tagja, Korpás Éva népdalénekes zenésztársa, és több hazai művész fellépésein is közreműködik.

Az év komolyzenei előadóművésze Skuta Miklós és Tóbisz Titusz. A Harmónia kuratóriuma úgy döntött, idén két komolyzenei díjat is kioszt. Az egyiket Skuta Miklós hangszeres virtuóz kapta, aki nemzetközi zongoraversenyeken is jelentős eredményeket ért el. A másik Tóbisz Titusz komolyzenei szólóénekesé, aki a kassai Állami Színház operatársulatának tagja, de számos magyarországi színházban is vendégszerepelt már.

Az életműdíj ebben az évben Kazán József népművelőt, karnagyot illette. Egész életét a zenei nevelésnek szentelte, egyebek mellett gyermekénekkart hozott létre. A zenét a nyitrai főiskolán tanulta, de emellett rengeteg továbbképzésen is részt vett. Több kórust vezetett, ezek versenyeken is részt vettek. Zenei egyesületek, testületek tagja. Hivatásos népművelő, példás munkásságáért számos díjat kapott már.

A gálaestet Szvrcsek Anita és Jakubec László vezette. Színvonalát számos hazai előadóművész emelte. A nézők sokféle műfajnak lehettek fültanúi. Elsőként a naszvadi Viza citerazenekar lépett színpadra. Utána Takács Bálint zeneszerző elektronikával ötvözött dobszólója következett. Emmer Péter gitárvirtuóz (Szabó Károly zongorista közreműködésével) Az utolsó dal című szerzeményét adta elő. A párkányi Jóvilágvan igazi koncerthangulatot teremtett. A szenci Ballán Viktória a Figaro házasságából és Donizetti Ritájából énekelt egy-egy áriát Petra Mazúchová zongorakíséretével. Színpadra lépett a nemzetközi hírnévnek

örvendő, energikus Pósfa zenekar is, melyet a közönség jól ismerhet a Fölszállott a páva tehetségkutató műsorból. Az esten a huszonegy éves Várady Andreas és triója került utolsóként színpadra nem mindennapi zenéjükkel, méltóképp zárva a rangos átadót.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Milan Krajniak

Elkészült a szlovák „kurzarbeit” törvénye

hamilton bottas
Frissítve

Hamilton indul az élről a Spanyol Nagydíjon

aa

VIDEÓ: Horror a szlovákiai utakon

koronavírus

Koronavírus: ezekben a járásokban találták az új eseteket

aa

Súlyos baleset – egy halott, négy sérült

Aljakszandr Lukasenka

Lukasenka: nincs szükség külföldi közvetítőkre

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.