<p>Visszapillantás a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra. Franciaország lett az Oroszországban rendezett 21. labdarúgó-világbajnokság győztese. Az Équipe Tricolore, amely harmadszor jutott döntőbe, július 15-én Moszkvában 4 : 2 arányban legyőzte a horvátokat, s két évtizeddel a hazai sikert követően másodszor hódította el a trófeát.</p><div> </div>
Izgalmas csatákban nem volt hiány az egy hónapig tartó rendezvény 64 mérkőzésén, s főleg nem vaskos meglepetésekben. Az esélyesek korán kiestek. A legjobb négy közé csak a vén kontinens csapatai jutottak, így sorozatban negyedszer európai ország lett a győztes. A negyeddöntőből már a négy évvel ezelőtti brazíliai vb három legjobb együttese hiányzott: a címvédő németek még a csoportkörben elvéreztek – erre korábban nem volt példa –, az ezüstérmes argentinok a nyolcaddöntő után csomagolhattak, a hollandok pedig nem is jutottak ki a tornára. Az Európa-bajnok portugálok, akik a világ egyik legjobb játékosával, Cristiano Ronaldóval 27 meccsen át őrizték veretlenségüket, a nyolcaddöntőben búcsúztak.
Zagallo, Beckenbauer, Deschamps
Hat gólt látott a Luzsnyiki Stadion közönsége a francia–horvát döntőben. Ez nem mindennapi dolog: 52 év múltán zörgött ilyen sokszor a háló. A franciák harmadszor játszottak döntőt. 1998-ban otthon – az elődöntőben ugyancsak a horvátokat verve – nyertek a brazilok ellen, 2006-ban, Németországban viszont az olaszok felülmúlták őket. Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után a harmadik, aki játékosként is, szakvezetőként is világbajnok lett. Játékosként tagja volt az 1998-ban hazai pályán vb-t nyerő francia együttesnek.
Az esélyesek közül egyedül állva maradt franciák sikere nem véletlen. Bár sokak szerint nem a világ legjobbjai, a torna során erős csapattá értek. Deschamps tudományos alapokra építve nagyon komolyan kidolgozta a felkészülés minden részletét: állítólag minden játékosnak egy 14 oldalas brosúrát adott, amelyet szakértők segítségével állított össze. Ez egy táplálkozási szakértő utasításaival kezdődött, s tartalmazta, hogy mi mindent kell szem előtt tartani az edzéseken, a regeneráció alatt, szabadidőben. Még az is benne volt, hogy milyen legyen az ivóvíz hőmérséklete.
Mbappé az új sztár
Deschamps a 2016-os Eb-döntőből okulva 14 új játékost épített be a csapatba, köztük olyan fiatalokat, mint a 19 éves Kylian Mbappé, aki a brazil Pelét (1958-ban Svédország ellen 17 éves és 249 napos volt) s az olasz Giuseppe Bergomit (1982-ben az NSZK ellen 18 éves és 201 napos) követően a harmadik legifjabb játékos a vb-döntők történetében. Mivel csak Pelé tudta akkor bevenni a kaput, Mbappé a második legfiatalabb góllövő. A Paris Saint-Germain csatára, akinek apja kameruni, anyja algériai származású, már most beárnyékolta a nagy csillagokat, s káprázatos jövőt jósolnak neki. Pályája szépen ível felfelé, 2017 októberében a France Football jelölte az Aranylabda-esélyesek bő listájára, s ezzel 18 évesen és 9 hónaposan Michael Owen rekordját megdöntve ő lett a legfiatalabb labdarúgó, akit e legrangosabb elismerésre jelöltek. Rengeteg a spekuláció, hogy hol folytatja a pályafutását. A PSG tavaly 180 milliót fizetett érte az AS Monacónak. Baptiste Ripart francia szakíró nemrégiben állította, hogy a Real Madrid megállapodott a PSG-vel az átigazolásáról, 272 milliót fizet érte, de a moszkvai döntőt követően a fiatal világsztár kijelentette, hogy nem megy sehová, marad Párizsban.
Kis nemzet is lehet nagy
Nagyon csalódottak voltak a horvátok, pedig keményen küzdöttek, és az egy hónap alatt nagy dolgot vittek véghez. Csoda, hogy el voltak keseredve? A kis, 4 milliós ország csapatának korábbi legjobb szereplése egy harmadik hely volt, amelyet 1998-ban a 67 milliós Franciaországban harcolt ki, s most eggyel előbbre lépett, ott állt a nagy lehetőség kapujában. Bár sokak szerint jobb volt, mint az ellenfél, a franciákat még soha nem tudta legyőzni, négy vereség mellett kétszer döntetlent játszott velük. A vereség miatt előbb elkeseredett horvátok végül reggelig ünnepeltek, s ha még alaposabban belegondolnak, volt mit. Mert nemcsak kicsi országról van szó, az is köztudott, hogy az ottani stadionok sincsenek jó állapotban, az élvonalbeli klubok „arénái” átlagosan 55 évesek. De nem siránkoznak, hogy nincs pénz, a szakmát így is rendbe rakták. Így is van Modrićuk, Rakitićuk, Mandžukićuk, Perišićük és így tovább. Egyéniségeik, csapatuk! Pedig ennek piaci értéke a maga 365 millió eurójával messze elmarad az 1 milliárdos franciákétól. Csak a négy legdrágább franciának – Mbappé: 120 millió, Griezmann: 100 millió, Pogba: 90 millió, Dembele: 80 millió – nagyobb az értéke, mint a horvátok teljes 23-as keretéé.
Lukaku mögött van csapat
Az oroszországi vb bronzérmét az angolokat 2 : 0-ra legyőző belgák szerezték meg, történetük során először végezve az első három között. A belga futball eddigi legnagyobb sikere az 1980-as Európa-bajnokságon megszerzett ezüstérem volt, de abban minden szakértő egyetért, hogy a vb-ről hazavitt bronz ennél sokkal értékesebb, különösen úgy, hogy a negyeddöntőben az esélyesebbnek tartott és papíron erősebb brazilokat is legyőzték Hazard-ék.
Az angol Gareth Southgate szövetségi kapitány fiatal csapata, bár nem jutott neki érem, 28 éve nem tapasztalt dicsőséget szerzett az országnak A futball bölcsőjének válogatottja csak kétszer menetelt az elődöntőig, 1966-ban, amikor Sir Alf Ramsey irányításával meg is nyerte az otthoni világbajnokságot, majd 1990-ben Sir Bobby Robson vezetésével; ekkor az elődöntő hosszabbításában kapott ki az NSZK-tól. Az angoloknak kiváló játékosaik vannak, de a válogatott teljesítményében ez nem nagyon nyilvánult meg. Southgate sokat változtatott, s az utóbbi években az utánpótlásnál már látszott a sok munka eredménye, és talán sikerül elérni azt a célt, hogy minden torna előtt a nagy favoritok között számoljanak velük. Mert ezt a 4. helyet nem várták még Angliában sem!
Neymar, a bohóc
Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Neymar. Három világsztár, de egyikük sem lett megmentő. A többszörös aranylabdás argentin és portugál vitrinjében nem fog tündökölni a vb-trófea, mint egykor Puskáséban sem, a két nagy brazilnak, Pelének, Ronaldónak viszont sikerült. Messinek, aki nyert BL-t, olimpiát, ifi-vb-t, megint útját állták. Az argentinok, akiknek már a selejtezőben sok gondjuk akadt, ezeket vitték magukkal, nagyon rossz légkört teremtve, és Sampaoli kapitány nem tudta oldani a feszültséget sőt, még fokozta. Messi körül nem volt olyan kiszolgáló személyzet, amilyen a Barcelonánál rendelkezésére áll, nem volt mögötte csapat, vagy ő nem volt képes kiépíteni maga körül, megihletni a társakat.
Hasonlóan nem volt igazi csapat a braziloké sem, legalábbis nekem nagy csalódást okoztak. Messze elmaradtak attól, amit megszoktunk tőlük. Neymar, az isteni tehetséggel megáldott focista pedig a vb legnagyobb bohóca lett, a szimulánskirály a csoportkörben 14,5 percet hentergett a földön sérülést színlelve. Sokszor kapott is, de ezt már senki nem veszi komolyan, inkább mindenki odakiabálná neki, hogy „állj fel, ne színészkedj!”. Jó lenne, ha az új videotechnika segítségével néha ezt is visszanéznék a játékvezetők, s kiosztanának neki egy-egy sárga lapot. Az talán észhez térítené.
Mit hozott a videobíró (VAR)?
Huszonnégy tizenegyest ítéltek meg a csoportkörben, átlagban minden második meccsen volt büntető. Már ez több, mint amennyit bármelyik világbajnokságon rúgtak. A FIFA végre valami okosat is kitalált! Volt olyan tizenegyes is, amelyet a bíró megadott, majd a felvétel megtekintése után visszavont – például épp Neymartól vettek el egyet színészkedés miatt Costa Rica ellen. A videobíró vb-premierje ugyan még hibákat is rejtett, de több az előnye, mint a hátránya. Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke szerint ugyan a 335 bírói ítélet 95 százaléka videobíró nélkül is helyes volt, ennek bevezetésével azonban a döntések 99,3 százaléka kifogástalan.
Katarban már 48 részvevő?
Minden idők eddigi legjobb világbajnokságának nevezte az ideit Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy több mint egymillióan érkeztek a világ minden tájáról Oroszországba, a televízióban a negyeddöntőket több mint 3 milliárdan nézték meg, a 11 rendező város hivatalos szurkolói zónáiban több mint 7 millió látogató volt. Mindössze egyetlen gól nélküli mérkőzés akadt, és szerinte a videobíró bevezetése is sikeres volt. Nemcsak számok támasztották alá szavait: a sajtó ott egybesereglett munkatársai egyhangúlag dicsérték a szervezést, amelyből az oroszok jelesre vizsgáztak.
Egy hónapig tartott a vb, 32 csapat vett részt rajta, összesen 64 mérkőzést láttak a nézők. Egyelőre úgy tudni, hogy 2026-tól 32-ről 48-ra bővül a mezőny, de egyesek azt sürgetik, hogy már a soron következő, katari tornán, amely mellesleg az eddigiektől eltérően nem nyáron, hanem november-decemberben lesz, vezessék be az újítást. Emiatt nyilván meg kell hosszabbítani a rendezvény időtartamát, ez pedig több oknál fogva nem egyszerű. Infantino híve a bővítésnek, szerinte idén több olyan ország maradt le a vb-ről, melynek ott lett volna a helye, s a színvonal is világszerte emelkedett, ezért megígérte, hogy a FIFA újra megvitatja a témát, s rövidesen közli a döntést.
* * *
Az értékelés mindig szubjektív, ki így látja, ki úgy. Vannak, akik szerint a vb színvonala kifogástalan, mások találtak kivetnivalót. Például a sok labdatartást, volt, aki a sok hazaadást tiltaná meg a futballban. „Meg kell regulázni” – jelentette ki a 90 éves édesanyám, akinek a sok hazaadás láttán 600 a vérnyomása. A bírók döntéseivel az új videorendszer ellenére sem elégedett. Én úgy tartom, a futball játék, méghozzá milliókat vonzó, szép játék, s nem tenne jót neki, ha mindenkinek az igényei szerint folyton változtatnának rajta. Maradjon csak meg a foci focinak!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.