A dalok lélekből születnek rr

A nánai kaszárnya egyik eldugott termében próbál a Jóvilágvan. A szoba csupa jókedv, mindenütt kábelek és hangszerek.

Minden csapatnak van vezetője, szószólója. Nálatok ki a főnök?

– Pál – hangzik az egyöntetű válasz. Azaz Trencsík Pál, billentyűs, gitáros, hegedűs, a zenekar alapítója.

– A művészeti vezetőnk Pál, Zoltán intézi az utazással, szállítással kapcsolatos teendőket, Máté felel minden vizuális megjelenésért, én pedig a menedzseri posztot töltöm be. Szétosztottuk a feladatokat egymás között – kapcsolódik be Bokor Réka, aki nemcsak szervez, énekel is. – 2007-ben alakultunk, s ebben a felállásban tavaly óta működünk; igaz, majdnem megegyezik az eredetivel. Akkor is Bálint volt a dobosunk, majd tett egy rövid hajós kitérőt, de nagy örömünkre visszajött, és most már nem engedjük el.

Gazdík Miroslav (Gazo) basszusgitáros azonnal hozzáteszi: jól egymásra hangolódtak, ha lehetséges, nagyon sokáig így maradnak.

Csak a zenével foglalkoznának

– Sajnos meglehetősen ritkán jut időnk nagy közös próbára, a csapat fele Párkányban, a másik fele jelenleg Budapesten él. Ezért néha ott, néha itt próbálunk. Régebben sikerült heti két alkalmat is összeegyeztetni, ez ma a munka miatt jóval nehezebb. Egyébként nem szeretnénk panaszkodni – nevet Szabó Máté, a zenekar egyik gitárosa.

– Nagy álmunk, hogy hetente többször próbálhassunk – mondja Réka. – Jó lenne gyakrabban együtt lenni.

A csapat fő célkitűzése, hogy megalkuvásmentesen zenéljen. Nem elvárásoknak kíván megfelelni, hanem a saját világát akarja megmutatni.

– Underground együttes vagyunk, sok irányzat keveredéséből áll a zenénk. Nehéz meghatározni, kire nem hasonlítunk – folytatja Pál, Máté meg komoly arccal hozzáteszi, hogy még Shakirára is. De rá csak egy egész picit.

– Alakulásunk óta folyamatos a fejlődés. Próbálunk tanulni a hibákból, használni azt, amit már tudunk. De nem egyszerű, úgy sem, hogy mindannyian tanultunk zenét. Mostanában elkezdtünk szövegeket is gyártani; ebben Hegyi Krisztina lett segítségünkre, aki saját dalszövegeivel inspirál, és felülvizsgálja a mieinket is – részletezik a fiúk.

A zeneszerzés javarészt Pál feladata, aki megadja a vezérfonalat, utána mindenki kidolgozza benne a saját részét. – Összeülünk, s addig csiszoljuk, míg késznek nem érezzük. Nincs diktatórikus rendszer, hanem csapatmunka. Elégedett vagyok a munkafolyamattal, a teljesítménnyel, szerintem a többiek is.

– A dalok meg akkor születnek meg, amikor meg akarnak születni. Persze foglalkozni kell velük és kicsalogatni őket. Vannak olyanok, például a Búzanéző, amelyeket egy próba alatt könnyedén megírunk. De a Kertem vagy a Vízibicikli címűt félig megcsináltunk, majd félretettük, később újra előbogarásztuk. Van, ami nem akar elkészülni – avat be a csapat. Első lemezük, a Hanne négy év együtt zenélés után jött ki, két év múlva jelent meg a második Stúrovszkaya címmel. Jelenleg a harmadikon dolgoznak.

– Lemezeinket más-más körülmények között rögzítettük. Az elsőt stúdióban, a másikat a próbatermünkben, ezt Máté irányította. Közben rájöttünk, hogy egy embernek túl sok feladat. A harmadik lemez elkészítése különbözni fog az első kettőétől – mondta Réka.

A nehezebb több

– Amikor az MTVA Családbarát műsorában szerepeltünk Pusztaszeri Kornél kérésére, két mikrobusszal érkeztünk. Az operatőrök csodálkoztak: tényleg élőben akarunk játszani, s ezért felhoztuk a komplett felszerelést?! Nem elég, ha betesszük a CD-t? – meséli Valasek Zoltán gitáros. – A válasz egyértelműen nem. Egyórás volt a beállás, tíz percet játszottunk, majd jöttünk haza. Ezt kevesen csinálják így.

Pál veszi át a szót, aki szerint a nehézségek is csak eltökéltebbé teszik a csapatot. – Jó a nyomás, amikor sok a dolgunk, akkor vagyunk igazán termékenyek. Zenénkkel nem akarunk minden réteget kiszolgálni, sokaknak túl összetett a hangzás, és szövegeink bonyolultságát, mélységét sem szeretheti mindenki. Nem a minél szélesebb népszerűség a fontos, hanem a minőség – vélekedik az ars poeticájukról, melyről Rékának is megvan a véleménye: – Könnyen írhatnánk semmitmondó slágereket, de azt szeretjük, ha a dalaink ki vannak dolgozva, van bennük érték és esszencia. Egyesek szerint túl költőiek, nehezen befogadhatók. Nem baj, ha így gondolják, amíg vannak, akik épp ebbe szeretnek bele, ebben látják a szépséget. Nem az a cél, hogy minél befutottabbak legyünk, hogy ezrek csápoljanak a koncertjeinken. Persze, ez is jó és hívogató, hisz nyilván szeretnénk a lehető legtöbb emberhez eljuttatni a zenénket. De az a fontosabb, hogy értsék üzenetünket, átvegyék a hangulatot, és a harmadik korongra is büszkék lehessünk. Sokkal inspirálóbb, ha az a száz ember van a koncerten, aki igazán szeret, mint ha ezren olyanok, akik egy slágerünk miatt jönnek. – Miroslav vonja le a következtetést: – Már most egy álmot élünk meg. Vannak olyan koncertjeink, ahol eszméletlenül jól érezzük magunkat. Ezt senki sem veszi el tőlünk. Ilyenkor azt érzem, mindent elértünk. 

Réka nagyon szeret a srácokkal zenélni. – Jó velük a színpadon, ha valamit elrontok, azonnal lekövetnek. Ők a támaszaim odafönn, de az életben is segítjük egymást. A kezdetekkor ők sokkal előbbre tartottak zeneileg, de bevártak. Lassan nyolc éve vagyunk együtt, kiismertük egymást, így sokkal gördülékenyebb a munka. – Olyanok vagyunk, mint egy család – állapítja meg Pál.

Mi a jövő?

– Nem túl szerencsés a szlovákiai és magyarországi zeneipar. Nincs követendő példa, mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Sok kérdésre kell választ találnunk nekünk is. Úgy gondolom, a rádió az az eszköz, amely ismertté tehet egy zenekart. De valamiért nem engedik a kisebbeket a tűz közelébe. Nem tudom, fog-e ez változni. Mi próbáljuk keresni a kapukat. Mindent olyan jól csinálni, amennyire csak lehet. Aztán ha visszatekintünk, látjuk, mit rontottunk el – vélekedik Pál, majd Réka hozzáteszi: – Egy banda életében rengeteg a gátló tényező, amelyekben könnyen el lehet veszni, s emiatt akár fel is bomolhat egy zenekar. Mi azonban igyekszünk tenni a dolgunk, tisztelni a zenét és bizalommal tekinteni előre.

Az is érdekel, mikor szembesültek azzal, hogy már nemcsak maguknak zenélnek. Hogy egyre többen ismerik dalaikat. Pál: – Azt hiszem, akkor vettük észre, mikor már nem csak a barátok, hanem vadidegenek is énekelték dalainkat a koncerteken. Jó érzés, de nem ülünk a babérokon: nincs megállás.

– Most készül egy új dalunk, amellyel több szlovákiai magyar zenészt is meg kívánunk szólítani, hogy valami közöset alkossunk. Egyfajta »all stars« kezdeményezés lesz, amelyről évek múltán is az itthon jut eszünkbe – tesz említést a közeli tervekről Réka.

Munka tehát van bőven, idő és pénz már kevesebb, de Párkányban így is jó világ van, s remélik, ez még sokáig így lesz.

Tagok

Bokor Réka – ének

Gazdík Miroslav – basszusgitár

Takács Bálint – dob

Szabó Máté – gitár

Trencsík Pál – billentyűk, hegedű

Valasek Zoltán – gitár

Matus Péter – basszusgitár, billentyűk

Albumok

Hanne (2011)

Stúrovszkaya (2013)