2017. 6. 11.

Pontosabban: a konkrét, szabatosan (vagy annak vélten) megfogalmazott mondataimra nem emlékszem. Az érzésekre, a fölháborodásra nagyon is. 

Na, szedjed csak össze magad! 

Ez a fiatal rabbi fiú arról beszélt, hogy a zsidógyűlölet, a zsidóknak emberszámba nem vevése, parazitáknak tekintése német nemzetiszocialista találmány, és a németek műve a sokmillió zsidó likvidálása. Azon, hogy közben Komárom először Magyarországhoz, majd Csehszlovákiához, aztán megint Magyarországhoz tartozott, a német nemzetiszocializmusból olyan könnyedén átsiklott, mintha ez a két ország nem is létezett volna, s a komáromi zsidókat is közvetlenül a németek pusztították volna el. Mintha előtte nem lett volna Tiszaeszlár, nem lett volna numerus clausus (1920-ban!), nem lettek volna magyar zsidótörvények, mintha a háború után, Németország térdre kényszerítése után (!) nem lett volna a nagytapolcsányi vagy kunmadarasi stb. pogrom. Mintha korábban is (Spanyolországtól kezdve Németországon keresztül, Lengyelországban, Litvániában, Oroszországban stb., szinte mindenütt!) nem került volna sor zsidók százezreinek a lemészárlására, földönfutóvá tételére. Mintha a magyarok valamiféle társelszenvedői lettek volna a holokausztnak, mintha nem magyar nyilas keretlegények lövöldözték volna a Dunába a védtelen nőket, aggastyánokat, gyerekeket. Mintha a magyar közigazgatás 1944-ben nem teljesített volna minden német kérést, parancsot túl. Mintha nem lehetne tudni, hogy a németeknek kellett fékezni a Magyarországról érkező transzportokat, no, nem emberségből, csak mivel nem győzték Auschwitzban feldolgozni (!) az emberanyagot. Az emberanyagot! Esterházy írja valahol, valahogy így: nincs rossz nép, meg jó nép. Csak az van, hogy a világ rosszaságából olykor az egyik, olykor a másik népre hárul több. Olykor nem jó magyarnak lenni. Olykor nem jó németnek lenni, olykor nem jó… stb. Ez a rabbi, lényegében az (el)hallgatásával azt sugallta, hogy a magyar jó és ártatlan nép.

Ismerjük: bennünket elnyomott török és Habsburg, aztán a németek majd a szovjetek… most meg Brüsszel akar, de nem hagyjuk magunkat. Pedig, ezek szerint, mindig hagytuk. Különben nem mutogatnánk másra. Vállalnánk a felelősségünket. Bennem nincs nemzeti büszkeség (ha olvasok egy jó könyvet, akkor annak örülök, függetlenül attól, hogy azt a magyar Nádas Péter vagy – hogy egy másik Pétert is mondjak – az osztrák, német, majdnem szlovén Peter Handke, esetleg a szlovák, majdnem horvát Rudolf Sloboda írta), s épp ezért nincs nemzeti szégyenérzetem sem (Hitler gaztettei ugyanúgy fájnak, mint a Sztálinéi vagy Szálasiéi). 

De azért nevezzük már néven a gyereket!