Vivát! Duba Gyula – 90

Duba

Június 8-án töltötte be a kilencvenet Duba Gyula, a szlovákiai magyar irodalom egyik pillére, aki a kezdetektől tanúja és tevékeny részese volt a hazai magyar irodalmi élet újraalakulásának, fejlődésének. Ezzel a beszélgetéssel köszöntjük.

Ötödikes alapiskolás koromban osztálytársnőmmel egy szöveget gyakoroltattak, sokszor elszavalta az osztály előtt a prózát, úgy kezdte, hogy Duba Gyula: A kanál. Ott döbbentem rá, hogy amit az iskolában tanulunk, az lehet vicces is. Emlékszik még erre a korai szövegére?

Igen, arról szól, hogy egy étteremben valaki eszik egy kanállal. Az írói pályámat humorral kezdtem. Első írásaim az akkori Fáklyában jelentek meg 1954–55-ben, ezek paródiák voltak. Az akkori sematikus politikus megfogalmazásokat parodizáltam. Megy a traktor, szántja a földet, mellette ás a paraszt, és így tovább – ezek voltak a költészet témái. Sikerem volt velük, mert akkoriban senki más nem írt humorosan. Ez később is fontos része volt az irodalmi munkásságomnak. Van egy kötetem, az Agydaganat – ebben az egész mostani irodalmunkat parodizálom, olyan ez, mint egy humoros irodalomtörténet.

Az 50-es, 60-as években nem igazán vették jó néven, ha valaki a magasztos politikai célokból viccet csinál. Nem volt ebből problémája?

Volt belőle problémám, mivel kritikus személyiség voltam. Miután az 1956-os magyar forradalmat leverték és megtorolták, itt is volt ennek a folyamatnak egy lecsapódása. Ebbe a szórásba én is bekerültem. Már huszonhét éves voltam, de elvittek katonának két évre Prágába. Az érdekesség az volt ebben, hogy édesapám előttem egy emberöltővel ugyancsak Prágában katonáskodott, ugyancsak tüzér volt, és még az is lehet, hogy ugyanabban a kaszárnyában, ahol én. A humoros kedvem tehát így játszott bele az életembe. Miután leszereltem, a Hét szerkesztője lettem, és viszonylag egyenes vonalon ment tovább írói pályafutásom, a humorral együtt.

Tanulhatja egy író a humoros szemléletet, vagy ez egy vele született látásmód, ami vagy van, vagy nincs?

Humoros szemlélete egy írónak vagy van, vagy nincs. Persze, lehet tanulmányozni, hogy mi működteti a humort. Az első komolyabb tanulmány erről Henri Bergsonnak A nevetés című munkája. Ez nekem sokat adott, mert amit addig ösztönösen humorizáltam, az egyszerre tudatosult bennem, és meg is maradt a mai napig.

Ön a társadalmunkban a 20. század derekán lezajlott nagy változások egyik krónikása. Ezek a folyamatok sok esetben tragikus kimenetelűek voltak. Szomorú élethelyzeteket is lehet humorral ábrázolni?

A legtragikusabb helyzetnek is megvan a maga emberi oldala, ezt pedig az abszurddal és az iróniával tudjuk megmutatni. Különösen az irónia az, amiben én érzem, hogy az embernek segít felülemelkedni az élet drámaiságán. Az irónia, különösen az önirónia valahol a lélek önvédelme. Így védekezik, így védi magát, a létét. Egyébként a humor is értékrendet jelent. Manapság egyre inkább úgy érzem, hogy hiányzik a létünkből az értékrend, a létfilozófia. Számomra Sartre volt az utolsó filozófus. Ő volt az utolsó, aki az emberi lét törvényszerűségeit még rendszerbe tudta foglalni.

Élete nagy részét városban élte le, műveiben viszont ott a falusi, vidéki lét részletes és korhű tapasztalata. Falusi vagy városi embernek tartja magát?

Már nem az a fontos, hogy minek tartjuk magunkat, hanem az, hogy hogyan nézzük a világot, és hogyan élünk. A világ valósága beköltözött az emberbe. Jó példa erre a globalizáció. Az ember nem tud mit kezdeni a globalizációval, másrészt a részének érzi magát. Csupa abszurd kérdés, amire nincs válasz.

Az ön generációja bebizonyította a 20. század derekán, hogy csehszlovákiai magyar irodalom létezik, és számolni kell vele. Az utóbbi időben viszont a határon túli magyar irodalmak egyre inkább az egyetemes magyar irodalom részeként próbálnak működni. Fontos ez a kategorizálás?

Az irodalomnak az alapanyaga a nyelv. A határon túli magyar irodalmak nyelve magyar, ez pedig arra utal, hogy a magyar irodalom egységes, egy van belőle, és kész. A dolog másik oldala, hogy ezeknek az irodalmaknak megvan a maguk története. Mindegyik határon túli magyar irodalomnak is megvan a maga egyedi léttapasztalata, ebben tehát mégis mások.

Vannak kedvenc kortárs szerzői?

Koromnál fogva én már szórakozásból nem olvasok, kedvenc szerzőm nincs. A maga nevét az újságból ismerem, a két balfácán történeteiből, a nevük hirtelen nem jut most eszembe...

Bandika és Ervin?

Igen. Érezni benne a valóság ízét, de nem akar összeállni egy gondolat köré, csapong, játszik. Az én felfogásomban a tárca úgy néz ki, hogy van egy gondolat, köré kerekedik egy írott anyag, a gondolat pedig összetartja. De ezt a csapongást az egész kortárs, pontosabban fiatal mai irodalmunkban érzem. Mintha úgy gondolnák, hogy a valósághoz még hozzá kell tenni, játszani kell vele. Ez nem kritika, hanem a mai világ megfoghatatlanságának egyik vonása.

Művei közül, hetven év terméséből melyik két kötetet emelné ki visszanézve?

Fontos művemnek tartom a Vajúdó parasztvilágot. A 70-es évek elején a magyar irodalomban volt egy olyan trend, hogy a kádárizmus keretein belül próbáljuk megnevezni a nemzeti értékeket. Ide tartozott Sütő András vagy Czine Mihály kritikus. Az én könyvem is ebbe az irodalmi látásmódba sorolható. A másik, amit kiemelnék, talán a Téli áradás. Monográfusom, Márkus Béla írta, hogy a Téli áradás bizonyos értelemben, főleg abszurd humoros hangvétele miatt Bulgakov A Mester és Margaritájához hasonlít.

Mi volt az, ami legutóbb megnevettette, felvidította?

Mostanában nemigen olvasok humoros dolgokat, inkább azt figyelem, mi történik körülöttem, néha azok is elég humoros dolgok. A múltkor olvastam, hogy valaki parcellákat akar árusítani a Holdon. Figyelem a vírus hatását is. A spanyolnátha 1918-ban kiirtotta szinte fél Európát. Ez a koronavírus átformálja a világot, ugyan még nem tudjuk, pontosan hogyan, de ha Kínát és az USA-t képes volt így kizökkenteni… Délutánonként még azért tartom magam ahhoz, hogy kimegyek egyet sétálni, figyelem a környezetemet. De manapság legfeljebb mosolyogni lehet, és nem is emlékszem, mi volt olyan, amin igazán jót nevettem. Mondhatnám, hogy a koromnál fogva elfelejtettem nevetni. Már csak mosolygok, és gondolom a magamét.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/25. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?