Aktuális

Vége a zaklató hívásoknak

Annyira elárasztanak bennünket a reklámok, hogy ezt a legtöbb ember már nem tájékoztatásnak, hanem zaklatásnak tekinti. Az elektronikus kommunikációt szabályozó hivatal most szigorítja a feltételeket, így júliustól kevesebb olyan telefonhívást kaphatunk, amellyel el akarnak adni nekünk valamit.
Vrabec Mária

2021. július 5. 09:55

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Mostanáig bárki bármilyen ajánlattal hívhatott, nem tehettünk ellene semmit. Ahhoz, hogy a hívás ne minősüljön zaklatásnak, elég volt, ha a hívó fél a beszélgetés elején megkérdezte, beleegyezünk-e a beszélgetésbe. A hívottak nagy része beleegyezett, mert csak ezek után szokott kiderülni, mi a beszélgetés tárgya. Ha valaki mégis panaszt tett, csak akkor járhatott sikerrel, ha nem adta a beleegyezését, mert a hívóközpontok az összes beszélgetést rögzítik, így igazolni tudták, hogy szabályszerűen jártak el.


 

Írásos beleegyezés kell

Ettől ugyan még a folytonos, mobilszolgáltatásokat, hiteleket, matracokat és vitaminokat kínáló hívások idegesítőek, de mostanáig az ember legfeljebb annyit tehetett, hogy amint meghallotta, miért keresik, letette a telefont. Legközelebb persze, újra hívták, és ez így ment, naponta akár többször is. Júliustól ennek vége, az elektronikus kommunikációt és postai szolgáltatásokat szabályozó hivatal leszögezte, már csak azokat a véletlenszerű hívásokat nem fogja zaklatásnak tekinteni, amelyekbe a hívott fél előzőleg írásban adta a beleegyezését. Vagyis egy konkrét cég ügyfeleként például olyan szerződést írt alá valamilyen nyereményakció vagy vásárlói kártya átvétele során, melyben írásban adta a beleegyezését, hogy új ajánlatokkal is felhívhatják.

Az új eljárás szerint, ha valakinek például az Orange mobilszolgáltatóval van szerződése, de csak híváscsomagot fizet elő, az Orange-tól nyugodtan hívhatják más ajánlatokkal, mondjuk, ha internetet, televíziós előfizetést kínálnak neki. Más mobilszolgáltató, amellyel nincs írásos szerződése, nem hívhatja, és nem kecsegtetheti mégoly kedvező ajánlatokkal sem. Ugyanez érvényes, természetesen, minden cégre, a saját ügyfeleiket hívhatják más ajánlatokkal is, a többieket azonban békén kell hagyniuk, vagy máshogy kell őket megszólítaniuk.


 

Iratkozzunk feketelistára?

Ha valamelyik cég nem tartaná be a szabályokat, az előző évi forgalma 5%-ának megfelelő bírságot kellene kifizetnie, vagy ha nem lehet a forgalmát hitelt érdemlően igazolni, 300 ezer euróig terjedhet a bírság. Ettől a lehetőségtől a telemarketinget alkalmazó cégek olyannyira megijedtek, hogy közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben leszögezik: július elsejétől megszüntetik a véletlenszerű hívásokat. Ezzel azt szeretnék megelőzni, hogy az elektronikus kommunikációról szóló új törvénybe bekerüljön az általános tiltás. Szerintük az lenne a megoldás, ha azok az ügyfelek, akik nem kívánják, hogy a cégek ajánlatokkal keressék meg őket, feliratkoznának egy feketelistára, vagy a marketinghívásokat olyan előhívó számokkal kezdeményeznék, amelyről az ügyfél azonnal tudná, miért keresik, és fel sem kellene vennie a telefont. Az első megoldással az a gond, hogy az ügyfelek egy részének tudomása sem lenne arról, hogy létezik egy hívástiltó feketelista, a másodikkal pedig az, hogy mire a hívott fél azonosítja a telemarketinges hívószámot, már csörög a telefonja.

Az ügyfelek szempontjából ezért a teljes tiltás lenne a legjobb megoldás, bár ez is összetettebb kérdés, mint amilyennek látszik. A cégek azt állítják, a telefonon kínált termékek és szolgáltatások ára azért lehet alacsonyabb, mert így a reklámköltségeik is alacsonyabbak.


 

Majd külföldről hívnak?

A másik fontos szempont, ami a felhívott ügyfeleket zavarja, hogy honnan szerezték meg a cégek a telefonszámukat. Nos, ez rendkívül egyszerű, néhány létező szám megadásával egy algoritmus képes kigenerálni a további telefonszámokat. Ezekre indítják a hívóközpontok a véletlenszerű hívásokat, de már itt is ügyelnek a megrendelő cégek arra, hogy egy ügyfelet ne keressenek hetente ugyanazzal az ajánlattal. Célzottabb és értékesebb módja a telemarketingnek, amikor egy cég, például egy bank ügyfeleit keresik meg az új ajánlatokkal. Ezt sokszor a cégek maguk végzik, de van, amikor hívóközpontokat bíznak meg a munkával. Most, a járványügyi korlátozások idején még több cég állt át az ügyfélszerzésnek erre a módjára, hiszen a személyes kapcsolattartás nem volt lehetséges. A telemarketing-hívások korlátozása szerintük nemcsak bevételkiesést, hanem elbocsátásokat is fog eredményezni. A szigorítással legalább hatszáz állás szűnhet meg, az eredmény pedig kétséges, véli Alexander Balogh, a legnagyobb szlovákiai hívóközpont, a Credit Call tulajdonosa. Szerinte, akik továbbra is mindenáron rá akarják tukmálni az árujukat a vevőkre, azok majd külföldi hívóközpontokkal hívatják őket.

Ez biztosan többe kerül, és leginkább azoknak éri meg, akik gagyi, értéktelen árut akarnak ránk sózni. Teljesen megszűnni nem fog a jelenség, kulturáltság kérdése lesz, mi az, amit az emberek elviselnek és a cégek jövedelmezőnek találnak. Mindenesetre nem árt résen lenni, ha ismeretlen külföldi számokról hívnak. Mert hogy hívni fognak, az szinte biztos.

Ritkítják az óriásplakátokat

Bár nem annyira tudatosítjuk, a villogó reklámok, a minden felületet borító óriásplakátok legalább annyira zavarók, mint a kéretlen telefonhívások. A legtöbb település nem kezd a jelenéggel semmit, hiszen a felületek bérléséből pénzhez jut, de mivel Pozsony polgármestere, Matúš Vallo eredeti szakmáját tekintve építész, más szemszögből is látja a dolgot. Ennek köszönhetően jutott el a város vezetése odáig, hogy megállapodott az egyik legnagyobb reklámtársasággal, az Akzent Bigboard céggel 650 óriásplakát eltávolításáról. Akik Pozsonyban élnek, vagy hosszabb idő múltán oda látogatnak, látják, hogy a belvárosban vagy a Miletics utcai piac körül kevesebb az óriásplakát. A vizuális szmog eltávolításával fellélegzik a város, hangsúlyozza Ján Mazúr, a fővárosi önkormányzat igazgatóhelyettese, és a városfejlesztésért felelős intézet (MIB) igazgatója. „2832 városi tulajdonban lévő felületen vannak óriásplakátok, fényreklámok. Ez már annyira leterhelő, hogy nem is hozza a kívánt eredményt, az emberek úgy mennek el mellette, hogy észre sem veszik. Valljuk, hogy a kevesebb több, ezért kétharmaddal szeretnénk csökkenteni a reklámfelületek számát a fővárosban. Ezentúl csak négy évre kötünk szerződést a reklámcégekkel, és ennek letelte után a városnak jogában áll eltávolítani a reklámhordozókat” – mondja Mazúr.

Más városokból egyelőre nem hallani ilyen törekvésekről, de előbb-utóbb a cégek is rá fognak jönni, hogy a plakátrengetegben elveszik az üzenetük. És ha nem győz a városvédelmi, esztétikai megfontolás, majd úgyis győzni fog a piaci érdek.

Várják a bejelentéseket

A telekommunikációs hivatal június 1-jétől gyűjti a kéretlen telemarketing-hívásokra vonatkozó lakossági bejelentéseket. A prieskum@teleoff.gov.sk e-mail címre lehet megírni, ki mikor milyen ajánlattal zaklatta önöket.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/26. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
k

A helyzet nem változik, minden járás továbbra is zöld besorolású

koronavírus nyaralás

Koronavírus: mindössze hat új esetet mutattak ki a PCR-tesztek

Vasárnap

Nosztalgiamozi a VASÁRNAPBAN: Farkas Antallal

Tokió 2020

Tokió 2020 - Jó magyar rajt a kajak-kenu versenyen

sd

Új filmfeldolgozás készül a Pacsirtából

avas

Ficsku Pál: Tündöklő avasi gyopár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.