Változó éghajlat, új kártevők a szőlőben

szőlő

A hazai időjárási viszonyok változása előnyöket és hátrányokat is hoz a szőlészetben, ahogy az egész mezőgazdaságban.

A szőlőtermesztők számára az egyik nagy plusz, hogy a melegebb nyaraknak és őszöknek hála olyan vörösborszőlő-fajták is képesek rendesen beérni, amelyek a korábbi évtizedekben csak ritkán. A fehér fajták szempontjából hátrány, hogy a hosszan tartó kánikulában könnyen „elégnek” a savak, amelyek a borok lendületességét biztosítják. A szüretek időpontjai egyre korábbiak, ami már csak azért is előny, mert kevesebb ideig kell megvédeni a kártevőktől a szőlőt, ami az utolsó hetekben már nagyon nehéz feladat. Az utóbbi tíz évben a klímaváltozásnak tulajdoníthatjuk az olyan invazív, Kelet-Ázsiában őshonos kártevők megjelenését, mint a foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii), vagy a harlekinkaticák. Előbbi megszúrja az érő szőlőbogyókat, utóbbiak pedig tömegesen költöznek a fürtökbe, és az általuk kiválasztott kesernyés nedv zúzáskor belekerül a mustba. Ezek mellé sorakozik be idén a feketerothadás, amely kizárólag nagyon csapadékos nyarakon kopogtat. Bár a jövőt illetően számolni kell velük, szerencsére nem minden évben támadnak. Nem úgy, mint őshonos kártevőink, a seregélyek és a túlszaporodott őzek, amelyek a szőlészek adrenalinszintjét a kevésbé szélsőséges időjárású évjáratokban is magasan tartják.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?