Halász Gyula, az örök táncos

vivát

A lévai Csemadok-ház falai rendkívüli esemény tanúi voltak azon a kellemes, szép júniusi estén. Két nagyszerű, különleges ember kerek évfordulóját ünnepelték barátaik, tisztelőik. Mint arról már a múlt heti lapszámban olvashattak, az egyik a 90. életévét betöltött pedagógus, iskola- és kultúraszervező, amatőr színpadi rendező, Újváry László.

Halász Gyula

A másik ünnepeltje ennek a lévai estének a júniusban 80. életévét betöltött Halász Gyula. Ő Nyitrabányán született, ötéves volt, amikor a szüleivel Lévára költöztek, ide járt iskolába, itt végezte el a közgazdasági szakközépet is. Évtizedeken át egészen a nyugdíjazásáig a Nyugat-szlovákiai Vízművek lévai üzemében dolgozott a tervezési és könyvelési részleg vezetőjeként. A tánc, a néptánc és a színjátszás már az iskolában is vonzotta, a népdalok szeretetét édesanyjától örökölte. Vezetésével 1962-ben újjáalakult a Csemadok lévai alapszervezete mellett működő néptánccsoport. Tapasztalatait és táncművészeti ismereteit hároméves koreográfusi tanfolyam elvégzésével kamatoztatta. 1967-ben a csoport felvette a Garam Menti Népi Együttes nevet, amelynek művészeti vezetője lett. Közben a Csemadok lévai járási bizottsága népművészeti osztályának elnökeként, táncinstruktoraként alkalma volt megismerni a járás néptánccsoportjait, a környező falvak népszokásait, dalait és táncait. 1970-ben a Bodrogközi leánytánccal első helyezést, 1973-ban a Zöld Marci című táncjátékkal harmadik helyet értek el az Országos Népművészeti Fesztiválon. 1978-ban a Csak tiszta forrásból mozgalom hatására néptáncokat és népszokásokat gyűjtött. Ezek eredménye a Szakállosi lakodalmas. További sikeres táncai a Rezgő, Gömöri kopogós, Pásztortáncok, Garam menti táncok, A fonóban. 1977-ben átadta az együttes irányítását egyik táncosának, ő pedig a vámosladányi Tormás Néptánccsoport művészeti vezetője lett. Hat év után a lévai együttes vezetője, egyben koreográfusa és táncosa is, az 50. évfordulót követően hetven fellépéssel gyarapodott a csoport repertoárja, köztük az emlékezetes Vasárnapok című műsorral. Az 55. évfordulóra készülve felvették a Garam Menti Néptánc Együttes nevet.

A jelenlegi ifjúsági és szenior csoport táncosai rendszeres fellépői különböző kulturális eseményeknek, fesztiváloknak. A Dél-dunántúli ugrós, a Magyarbődi mulatság, a Sárközi táncok, a Galga menti táncok, a Szatmári táncok bemutatóját a közönség minden alkalommal vastapssal jutalmazza. A közel hetven év alatt számos oklevelet, díjat, kitüntetést vettek át. A Csallóköztől a Bodrogközig képviselik a szlovákiai magyar nemzetiségi kultúrát, de tánctudásuk ismert a szomszédos országokban is. Megkapták a szlovákiai magyar felnőtt néptáncegyüttesek országos seregszemléjének ezüst- és bronzsávos minősítését és különdíját, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatójának díját és Léva város polgármesterének díját. Halász Gyula szólótáncosként is nagy sikert ért el a myjavai nemzetközi fesztiválon, amikor 73 évesen kilencezer néző lelkes ovációja közben a Gömöri botolót táncolta. Több generációt tanított, sok gyermekkel, fiatallal, felnőttel szerettette meg a néptáncot. Tanítványai közül többen sikeresen haladnak a nyomdokaiban, és átadják a tőle szerzett tudást a néptáncra fogékony gyermekeknek, ő pedig még 80 évesen is példát mutatva együtt ropja a táncot a többiekkel. Munkájában szakmai tapasztalataival és hozzáértésével segíti és támogatja a felesége, Erzsike, akinek a táncosok a szépséges népviseletek megtervezését és megvarrását köszönhetik.

Halász Gyula másik szenvedélye a néptánc mellett a színjátszás. Élete során több mint harminc darabban játszott. 1964-től Nagy László rendezésében a Garamvölgyi Színpaddal lépett fel, majd Újváry László rendezésében a Csemadok színjátszó csoportjában, a későbbi Bárka Színpad tagjaként több darabban is. A Vitéz lélekben Ambrus szerepének megformálásáért az Egressy Béni Fesztiválon Szepsiben elnyerte a legjobb férfialakítás díját. A bor című darabban bíróként Szepsiben és a Jókai Napokon ismét megkapta a legjobb férfialakítás díját. Jelenleg Gogol Ház-tűz-néző című vígjátékában szerepel. Színpadi pályája során fellépett hivatásos színészekkel is, a zselízi szabadtéri színpadon Galán Géza rendezésében az Úri muri és a Piros bugyelláris című darabokban. 2013-ban a Csemadok országos tanácsa a magyar kultúra napján Életműdíjjal jutalmazta.

Az esten Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Török Alfréd, a Csemadok lévai alapszervezetének elnöke köszöntötte őt is, Halász Gyulát pedig ígérete szerint továbbra is aktív táncosként láthatjuk a színpadon.

Balla Rózsa

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?