Tanév végi iskolakezdés

s

A következő hetek inkább a tananyag ismétlésével és a tanulási szokások felelevenítésével telnek majd.

Nyolcheti szünet után június 1-jén folytatódik a tanév, de korántsem a megszokott üzemmódban. Az iskolapadokba való visszatérés önkéntes. Az óvodákba elsősorban az egészségügyben, rendőrségnél, katonaságnál dolgozók és a munkahelyükre visszatérők gyermekeit veszik fel. Az iskolákban az év végéig már nem lesz feleltetés, írásbeli sem.

Az óvodanyitás nem kötelező, az igények és lehetőségek szerint az önkormányzatok döntik el, megteszik-e. Ha igen, akkor még június 1-je előtt fertőtleníteniük kell az osztálytermeket. Egy csoportban legfeljebb tizenöt gyermek lehet, és az előírások szerint a csoportoknak nem szabad keveredniük. Fokozott érdeklődés esetén az önkormányzat a helyi művelődési házban vagy más középületben is elhelyezhet óvodai csoportot, kérdés, hogy ebben az esetben miként oldja meg a pedagógiai felügyeletet.

Forgalomirányítás a bejáratnál

Az óvodások szüleinek belépéskor és minden alkalommal, ha a gyermek több mint három napig nem volt óvodában, írásban kell nyilatkozniuk, hogy nem szenved semmilyen légúti fertőzésben. Óvodába és onnan haza is csak olyan személy viheti, akivel egy háztartásban él (ha ez a testvére, akkor legalább tízévesnek kell lennie), s az óvodában nem tölthet többet tíz percnél. Elvileg azt is meg kellene szervezni, hogy sem az épület előtt, sem az öltözőben ne találkozzanak a szülők. Az óvodák vagy pontos menetrendet dolgoznak ki, mikor hányan hozzák-viszik a gyermeküket, vagy az alkalmazottak a bejáratnál „irányítani fogják a forgalmat”. Érkezéskor minden gyermeknek megmérik a testhőmérsékletét, fertőtlenítik a kezét, és az egyes csoportok napközben sem keveredhetnek egymás között, még akkor sem, ha közben csökkenne a gyerekek létszáma. Ha ez bekövetkezik, például az egyik csoportban a hét közepén nyolcan maradnak, a másikban hatan, csak a következő hét hétfőjén lehet a két csoportot összevonni.

Távol tartás játék közben

Az óvodásoknak nem kell szájmaszkot viselniük, a pedagógusoknak ajánlott a szájmaszk, vagy inkább védőpajzs, hogy a gyerekek lássák az arckifejezésüket. Az időjárástól függően minél több foglalkozás legyen a szabadban – a kellő távolság megtartásával. Ezt a minisztérium az óvónőkre bízza, csakhogy három-négy éves gyermekeket nemigen lehet rábírni arra, hogy játék közben ne menjenek egymás közelébe. „A kisgyerekek spontán módon viselkednek, el sem tudom képzelni, hogyan fogom őket távol tartani egymástól” – mondta lapunknak Gányovics Jolán, a csallóközkürti óvoda igazgatónője, aki még azt sem tudja, hogy ő maga egyáltalán munkába léphet-e, mert a minisztériumi iránymutatás a hatvan éven felüli pedagógusokat a kockázati csoportba sorolta. Azt sem tartja életszerűnek, hogy a szülők ne találkozzanak az öltözőben vagy az óvoda előtt. „Ki fogja ezt ellenőrizni, koordinálni? Úgy vélem, a szlovákiai helyzethez képest túl szigorúak az előírások, és az illetékesek nem tesznek különbséget a nagyvárosi és a falusi óvodák között. Itt akkor sem lett volna gond, ha végig nyitva tartunk, de ha már be kellett zárnunk, legalább az újranyitás lehetne egyszerűbb” – véli az igazgatónő.

Elmaradhat a délutáni alvás

Egyszerű biztosan nem lesz a dolog, mert a játékokat és mindent, amivel a gyerekek érintkeznek, naponta kétszer fertőtleníteni kell. Ez a takarítónők dolga, de az óvónőknek kell felügyelniük aszerint, mit vettek kézbe a gyerekek. Az étkezéseknél ajánlott, hogy az egyes csoportok ne keveredjenek, a délutáni alváskor egymástól egyméteres távolságban kell feküdniük. Ahol ez nem oldható meg, ott a délutáni alvás nem kötelező. „Mi meg tudjuk oldani, mert normál helyzetben huszonöten járnak a nagy- és huszonhárman a kiscsoportba. Ha most csak tizenöten lehetnek, akkor nem lesz foglalt minden ágy. Az udvaron eddig is sokat tartózkodtunk; sokkal nehezebb lesz az óvónők dolga ott, ahol nincs jól felszerelt tágas udvar” – véli Gányovics Jolán.

Míg az óvodák megnyitásával elsősorban a munkahelyükre visszatérő szülők dolgát akarta megkönnyíteni a kormány, az iskolába való visszatérés a tanulók érdekeit is szolgálja. Ha nem fognak is úgy tanulni, mint máskor, s az év végi felmérők és feleltetések is elmaradnak, a pedagógusok legalább azt fel tudják mérni, mit tanultak meg az online órák keretében, és mennyi a lemaradásuk. A kisebbeknél az iskolába járás szokásának felidézése is nagyon fontos, mert a nyári szünetet is beszámítva a féléves kiesés már nagyon sok lenne. Ennek ellenére az állam a szülőkre bízza, hogy június 1-től iskolába küldik-e gyermekeiket, vagy otthon maradnak velük. Utóbbi esetben továbbra is jogosultak lesznek a családtag gondozása esetére megszabott ápolási díjra (OČR).

Szájmaszkkal az iskolában

Az iskolák közül csak az 1–5. évfolyam nyílik meg, a felsősöknek, hatodik osztálytól marad az online tanulás. Egy osztályteremben legfeljebb húsz gyerek lehet. Ez valószínűleg nem okoz gondot, hiszen a felsősök osztálytermei üresen maradnak. Nagyobb gond lehet a kellő számú pedagógus biztosítása, hiszen közülük sokan hatvan év felettiek. Ez különösen a napközis nevelőkre igaz, márpedig júniustól a napközik is működhetnek. Az iskoláknak is pontos menetrendet kell kidolgozniuk arra vonatkozóan, melyik szülő mikor érkezik meg a gyermekével, hogy ne alakuljon ki torlódás. Ezért a tanítás kezdődhet később is, például 8.30 kor. A testhőmérséklet-mérés és a kézfertőtlenítés érkezés után az iskolában is kötelező lesz. A tanulók az iskolában szájmaszkot viselnek, kivéve amikor a saját húszfős csoportjukban vannak. Mindenki mindennap tartalék szájmaszkot is köteles magával vinni az iskolába, ezt az öltözőszekrényében tartja. A minisztériumi ajánlás szerint az otthon maradó nagyobb diákokat elsősorban azok a pedagógusok fogják online oktatni, akik a kockázatos csoportba tartoznak (hatvanévesnél idősebbek, krónikus betegségekben szenvednek, vagy terhes nők). Ahol kevés lesz a pedagógus, ott középiskolai tanárok végezhetik az online oktatást.

Ahány iskola, annyi tanterv

Az iskolákban sem fog a normál tanterv szerint folytatódni a tanítás, már csak azért sem, mert feltehetően nem minden gyerek tér vissza júniusban. Az egyes iskolák maguk alakíthatják ki a tanítási napok szerkezetét, állíthatják össze a tananyagot, és a gyerekek felkészültségi vagy inkább lemaradási szintjéhez igazíthatják, mit vesznek át, és mit ismételnek. Az év végén a bizonyítványokban sem lesznek feltétlenül jegyek, a szóbeli értékelés is lehetséges. Az étkezés az iskolákban megengedett, de az egyes csoportok az ebédlőben sem keveredhetnek, és ugyanez érvényes a mosdóra. Tilos a törülközők, kézszárítók használata, a fenntartónak be kell biztosítania a fertőtlenítőszert, szappant és papír törlőkendőket. Hogy minderre miből telik az önkormányzatoknak, és mi legyen ott, ahol meleg víz sem folyik a csapból, még nem tisztázott. Az azonban biztos, hogy ebben a tanévben az iskolákban nem tarthatnak csoportos rendezvényeket: tehát nem lesznek osztálykirándulások, elmarad a ballagás, és erdei iskolába sem mehetnek a tanulók. Az illetékesek szerint ez az ára annak, hogy szeptemberben újra normális tanévet kezdhessünk. Hogy addigra mi lesz a normális, azt majd meglátjuk.

Ötéves kortól kötelező óvoda

Az óvodákba május 30-ig lehet beíratni a gyermekeket, szükség esetén az igazgatók június 30-ig meghosszabbíthatják a határidőt.

2021 januárjától az öt éven felüli gyermekek számára kötelező lesz az óvodalátogatás, ezért beíratáskor őket kell előnyben részesíteni.

A felvételi kérvényhez nem kell orvosi igazolást csatolni, ezt elég a veszélyhelyzet elmúlta után négy héten belül pótolni. A gyermekorvosi igazolásnak a kötelező oltásokról szóló adatokat is tartalmaznia kell, de ezek hiánya nem lehet ok arra, hogy a gyermeket ne vegyék fel az óvodába.

Az óvodáknak július 15-ig kell dönteniük a gyermekek felvételéről.

Iskolai beíratás gyerekek nélkül

Az iskolákban idén a leendő elsősök jelenléte nélkül folyt a beíratás – csak a szülők küldték vagy vitték el a kérvényt.

Az igazgatóknak június végéig kell dönteniük a gyermek felvételéről, előnyben részesítve azokat, akiknek az iskola körzetében van az állandó lakhelyük.

Azok a szülők, akik halasztani szeretnék a hatévesnél idősebb gyermekük beiskolázását, kötelesek az iskolák újranyitását követő négy héten belül benyújtani az erről szóló orvosi igazolást és a nevelési tanácsadó igazolását.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik kiemelkedő képességű ötéves gyermeküket hamarabb szeretnék iskolába íratni.

Felvételi csak a nyolcosztályos gimnáziumokban lesz

A középiskolákba május 15-ig kellett beadni a jelentkezést.

Felvételi vizsga nincs, az igazgatók a tanulmányi eredmények alapján döntenek, és május 29-ig hozzák nyilvánosságra a felvételt nyert tanulók névsorát.

Ezeknek június 4-ig kell eldönteniük, hogy az adott iskolában folytatják-e tanulmányaikat.

A fennmaradó helyekre a második körben június 19-ig jelentkezhetnek azok, akiket az első körben nem vettek fel. Ők június 25-én tudják meg az eredményt.

Akiket sehová sem vesznek fel, azoknak augusztus 28-ig a járási hivatal jelöl ki középiskolát.

A nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező ötödikesek május 15-e után fognak felvételi tesztet írni; esetükben azért nem dönthetnek a tanulmányi eredmények alapján, mert többnyire egyes tanulókról van szó.

Javítható az érettségi jegy

Az érettségi vizsga idén elmaradt, a jegyeket az év közben szerzett jegyek átlagából számították ki.

Aki ezzel nem volt elégedett, az május 15-ig jelentkezhetett vizsgára, s május 25. és június 13. között kell levizsgáznia – akár videókonferencia formájában is.

Az idegen nyelvből érettségizőknek június 30-ig kell jelentkezniük, a vizsga szeptember 4-én lesz.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?