„Szlovákiát elérte a koronavírus-járvány második hulláma”

covid második hullam

Összeül a szakértői bizottság, hogy megvizsgálják a környező országokban fennálló helyzetet, közölte a szakminiszter.  A járványhelyzet miatt nem ajánlják a külföldre utazást.

Ellenőrzés alatt tartják, de romlik a járványügyi helyzet Szlovákiában – mondta Marek Krajčí egészségügyi miniszter. Közlése szerint Szlovákiát elérte az új típusú koronavírus-járvány második hulláma. Erről azután beszélt, hogy közel hat órán át ülésezett egészségügyi minisztérium járványbizottsága, hogy a koronavírussal kapcsolatos eseményekről tárgyaljon – jelenti az ujszo.com.

A tárcavezető a szlovákiai járványügyi helyzetet „viszonylag jónak” ítélte, de a szomszédos országokban komplikáltabb a helyzet. Úgy véli, a bizottságnak meg kellene határoznia, hogy a környező országokban mely régiók számítanak kevésbé biztonságosnak, hiszen a megbetegedések száma például Csehországban és Lengyelországban is növekvő tendenciát mutat, írja a TASR.

 

Új járványügyi terv

Az ülésen a bizottság jóváhagyta az ország új járványügyi tervét. A tárcavezető elmagyarázta, a terv meghatározza, hogyan kell eljárni nemcsak az új típusú koronavírus-járvány, hanem más légúti megbetegedések esetén is. Az új járványügyi terv nem használja a mozgóátlag-információt (kĺzavý medián).

„Jó hír, hogy Szlovákiának mától van egy új pandémiaterve, amely a jövőben is használható lesz hasonló, akut légúti megbetegedést okozó világjárványok esetén. (…) Célunk a lakosság egészségügyi és gazdasági terheinek csökkentése, a gazdaság megfelelő működésének biztosítása, továbbá a közegészség védelmét biztosító államigazgatási, önkormányzati és szakmai szervek feladatainak meghatározása” – fejtette ki Krajčí.

 

Az iskolások szüleire bízva

Krajčí arra is utalt, hogy a szülőknek a tanév kezdete előtt becsületbeli nyilatkozatot kellene tenniük arról, hogy a gyerekük az azt megelőző 14 napban nem járt külföldön, vagy nem volt nemzetközi táborban. Erre a szerdai kormányülésen tesz javaslatot a tárcavezető. Az intézkedés az óvodákat is érintené.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter azt akarja, a szülő becsületbeli nyilatkozatot adjon arról, hogy a gyerekének nincsenek akut betegségre utaló tünetei. Ez olyan nyilatkozat lenne, amilyet a 2019/2020-as tanév végén is kértek a szülőktől - mondta a miniszter a kormány ülése előtt.

Ján Mikas tiszti főorvos elmondta: Szlovákiában sok az importált eset, elsősorban Ukrajnából, Szerbiából és Csehországból hurcolják be a vírust. Más esetekben a korábbi fertőzöttekkel érintkező kontaktszemélyekről van szó. A nagy cégeknek azt javasolja, hogy „porolják le a válságterveket”, mert előfordulhat, hogy a nagyobb üzemeket is eléri a járvány, és be kell zárni majd egy-egy részleget.

Az Új Szó jelentése szerint egyelőre úgy tűnik, az alap- és középiskolás diákok a tanévkezdés szokásos napján, szeptember 2-án visszatérhetnek az iskolapadba. A szaktárca a jövő héten tájékoztatja az oktatási intézményeket, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen intézkedések mellett indulhat újra a tanítás.

 

Kedden 75 új fertőzött

Kedden (augusztus 11.) 75 újabb esetben diagnosztizálták az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában. A nyilvántartott pozitív esetek száma 2690-re nőtt. Erről az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) tájékoztatott a covid-19.nczisk.sk weboldalon.

Kedden összesen 3131 mintán végezték el a tesztet. Az elvégzett tesztek száma ezzel 284 111-re emelkedett. A COVID-19 betegségből Szlovákiában eddig 1884 személy gyógyult ki. Kedden 10 új gyógyultat vettek nyilvántartásba. (ujszo.com, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?