Szilágyi Áron triplája. A vívás a legsikeresebb magyar olimpiai sportág

Vasárnap

Szilágyi Áron történelmet írt, sorozatban harmadszor is olimpiai bajnok lett férfi kard egyéniben Tokióban. Aztán bronzot nyert társaival csapatban. Közben Siklósi Gergely a férfi párbajtőr egyéni versenyben szerzett egy ezüstöt. Nemhiába, az első újkori játékok óta műsoron szereplő vívás (a maga 90 érmével) a legsikeresebb magyar ötkarikás sportág.

Rengeteg kétségem volt, elég rosszul aludtam, körülbelül két órát fent voltam az éjszaka közepén, reggel elfelejtettem meginni a szokásos kávémat, elég furcsa állapotban érkeztem, de előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túllendültem, és utána egyre jobban ment a vívás.” Ennyire egyszerű! Szilágyi Áron 31 évesen a sportág történetének halhatatlanjává vált mindjárt azután, hogy zsinórban harmadik aranyát is a nyakába akasztotta. Azt szerényen visszautasította, hogy ő lenne a sportág legnagyobb legendája. „Természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit itt ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem, de úgy érzem, vannak még címek, amiket meg lehet szerezni. Sok minden jár a fejemben, de egyelőre engedjék meg, hogy ezt megünnepeljem.”

Ünnepelj csak, Áron, ünnepelj!

Hisz ünnepel egész Magyarország. De hiába a biztatás, rögtön felülkerekedett benne a profi, s tudta, hogy egyelőre csak nagyon visszafogottan teheti. „A csapatverseny miatt ez egy rövid ünneplés lesz, mivel azt már nagyon várjuk. Senkit sem kell motiválni a jó eredményért, éremért jöttünk, és ezen fogunk dolgozni a következő napokban. Elsőre el sem hittem, hogy nyertem, és továbbra is nehéz felfogni, hogy háromszoros győztes vagyok. Nehéz különbséget tenni a három siker között. Londonban még nagyon fiatal voltam, Rióba és ide viszont már úgy érkeztem, hogy tudtam, mi kell a győzelemhez, úgyhogy ezek talán könnyebbek voltak.”

A tokiói játékok első napját bearanyozta Szilágyi Áron (előtte 1992-ben Szabó Bence nyert aranyat), s az ötödik napon újra ott állt a páston – társaival a férfi kardcsapat versenyében. „Éremért jöttünk” – fogalmazott, de e mögött valójában az rejlett, hogy aranyért. A magyar kardcsapat 25 évvel ezelőtt, 1996-ban Atlantában nyert érmet olimpián, akkor egy ezüstöt, aranyat pedig 1988-ban Szöulban. Csakhogy az olaszoktól az elődöntőben elszenvedett vereség meghiúsította a vágyakat, s ennek okát Szatmári András sportolói nagyságát igazolva magára vállalta. Az elvesztett elődöntő óriási csalódás volt a fiúknak, akiknek négy órájuk maradt, hogy felocsúdjanak a németek elleni bronzmérkőzésre. A szakvezetés Decsi Tamás helyett Gémesi Csanádot vetette be, ami egyúttal azt is jelentette, hogy ha a magyarok győzedelmeskednek, akkor az addig nem vívó Gémesi is biztosan kap érmet.

A magyarok hengereltek: az utolsó asszó előtt 40:26-ra vezettek, s már csak (vagy még) öt tus kellett a boldogsághoz, és senki nem kételkedett, hogy Szilágyi Áron győzelemre viszi a találkozót Hartung ellen. És mégis megijedtünk! A német 6:0-ra vezetett, ami még mindig 8 tus előnyt jelentett. De Hartung nem akarta beadni a derekát, a magyarok előnye 6, majd 4 tusra csökkent. A zsűri minden találat után videózott, káosz volt a meccs, de mégis összejött valahogy a 44. magyar találat, 44:40 után Szilágyi csak bevitte az utolsó tust! Bár a német 14:5-re legyőzte a háromszoros magyar olimpiai bajnokot, amivel nem akárki dicsekedhet, mégis meglett a bronzérem.

Egy fehér arany

A játékok második napján, Szilágyi Áron győzelme után néhány órával újra közel állt egy magyar vívó a győzelemhez. Az első olimpiáján szereplő párbajtőröző, Siklósi Gergely, akit óriási tehetségként tartottak számon azután, hogy 2016 márciusában Újvidéken megnyerte a juniorok Európa-bajnokságát – ekkor még két évvel volt a korhatár alatt –, egyéniben és csapatban is a legjobb lett, akkor még Szalay Gyöngyi irányításával. Siklósi két esztendeje 21 évesen a felnőttek között lett világbajnok Budapesten, és ezzel kiharcolta a tokiói jelenést, méghozzá első kiemeltként a tornán, ahol megállíthatatlanul menetelt. A legjobb 32 között egy kínait, a nyolcaddöntőben egy marokkóit, a nyolc között egy dél-koreait győzött le, s miután az elődöntőben 15:10-re verte az olasz Andrea Santarellit, bejutott a fináléba. A végcsatában a nála egy évvel idősebb francia Romain Cannonéval hozta össze a sors, aki egy doppingellenőrzésen fennakadt társa, Daniel Jérent helyére ugrott be, s akiről bizony kevesen feltételezték, hogy ilyen meseszerűen fog vívni (a második kiemelt Szergej Bidát is legyőzte a fináléig vezető úton).

Siklósi Gergely végül 9:15 arányban alulmaradt az idegtépő küzdelemben. Bár mindannyian szomorúak voltunk, mert nagyszerűen vívott, ő maga nem volt elégedetlen. Amint felfogta, hogy mit is vitt véghez, büszkén jelentette, hogy „nyertem egy fehér aranyat”. Talán mert tudatosította, hogy lesz majd színtiszta arany is, hisz nagy út áll még előtte, a vívók harminc után vannak a legjobb korban, s az még messze van. Három esztendő múlva Párizsban, de a következő játékokon is övé lehet a főszerep, ha nem torpan meg, ha nem szól közbe semmi. Hogy folytathassa a szép hagyományt, amikor az 1972-es müncheni játékokon még Fenyvesi Csaba állt a dobogó legtetején miután megnyerte a fegyvernem egyéni versenyét. Öt éve Imre Gézának Rióban Siklósihoz hasonlóan ezüst sikeredett.

Márton Anna drámája

Az MTK egyéniben világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes (ugyanígy csapatban is 2. helyezett) kardvívójának, aki egy karnyújtásnyira volt a dobogótól, asszóin azért izgultunk, hogy kibírja a térde. A tavalyi év végén elszakadt a bal térdszalagja, s ha megműtik, lemaradt volna az olimpiáról, így az izmok speciális megerősítésével próbálkoztak. A 26 éves Panka, így becézik, szerencsétlenségére mindjárt az egyéni verseny első, az argentin María Belén Pérez Maurice elleni asszójában egy rossz mozdulat következtében kiugrott a sérült térde, s bár bicegve, sírva visszatért a pástra, és nyert is. Némi ápolással meg egy marék fájdalomcsillapítóval összeszedte magát, és végül a bronzért vívhatott a francia Manon Brunet ellen, aki felnőttkarrierje során eddig a találkozóig csupán egyszer, a 2016-os riói olimpiai nyolcaddöntőben tudta csak legyőzni Márton Annát, hét alkalommal viszont kikapott tőle. Márton ebben az asszóban nem igazán tudott fogást találni, és 6:15 arányban alulmaradt. Könnyek között mondta: „Mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben képtelen voltam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem, mintha az első olimpiámon lennék...” A közelmúlt olimpiáin szép sikereket elért magyar női vívósport ezúttal nem remekelt, a tőrcsapat a 7., a kardcsapat a 8. helyen végzett.

Érdekes

Tokió magyar érmesei vívásban

Aranyérem

Szilágyi Áron, kard egyéni

Ezüstérem

Siklósi Gergely, férfi párbajtőr egyéni

Bronzérem

Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, férfi kardcsapat

 

A magyar vívósport 1896 óta 90 érmet (38 arany, 24 ezüst, 28 bronz) szerzett a nyári olimpiai játékokon. Ezzel világviszonylatban a 3. helyen áll Olaszország és Franciaország mögött.

Érdekes

Magyar női aranyérmek 2000 óta

2000. Sydney Nagy Tímea párbajtőr

2004. Athén Nagy Tímea párbajtőr

2016. Rio de Janeiro Szász Emese párbajtőr

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/32. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?