Szentmihályfa most is összetart

Vasárnap

A fővárostól, Pozsonytól mintegy 40 kilométeres távolságban fekszik egy falu, Szentmihályfa, amely szinte beékelődik a környéken csak Patonyok néven emlegetett településcsoportba. A sok tó láttán nem lepődöm meg, ismerős terepen járok, az újítások azonban rögvest szemet szúrnak.

Rendkívüli üzemmód, folyamatos tesztelés

Árnyas lombok alatt új játszótér, impozáns templom, kertes óvoda, emléktáblák, a falu közepén egy magas, százados tölgy, virágos kertek, patinás községháza, csinos, új tűzoltószertár. Szentmihályfán folyamatosan odafigyelnek arra, hogy a falu szépüljön, s hogy örömet szerezzenek az itt lakóknak és az átutazóknak egyaránt. Utazó pedig akad bőven, Mihályfa és Cséfa között halad ugyanis az R7-es gyorsforgalmi út, emellett a vasúti megálló is közel esik a falu lakott határához. A koronavírus-járvány persze itt is rányomta bélyegét a község életére. A polgárok folyamatos tájékoztatása, az olykor hektikus rendelkezések értelmezése és végrehajtása ellenére azonban Borbély Gyula polgármester – aki már másodszor került a falu élére – továbbra is bizakodó. „Valójában már a járvány korai szakaszában volt egy pozitív betegünk. Bevallom, félelmet keltett bennünk az érzés, hogy már elérte a falunkat a járvány. De tettük a dolgunk. A külső és a belső tereket is folyamatosan fertőtlenítettük, valamint védőeszközöket osztottunk szét, fontosnak tartottuk, hogy a lakosokat mindenről idejében tájékoztassuk, segítsük egymást, amiben csak lehet. Községünkben a legnehezebb időszak december közepétől március közepéig tartott, s bizony nem tudnék olyan családot mondani, akit ne érintett volna a járvány. Nagyon hálás vagyok falunk lakosainak, és szeretném megköszönni az együttműködést – főképp azoknak, akik bármilyen formában segítettek, vagy felelősségteljes hozzáállást tanúsítottak ebben a nehéz időszakban. Értékelem, hogy a lakosok részt vettek a teszteléseken, hogy gyakran a tesztelést biztosító önkénteseket is meglepték valamilyen finomsággal. A tavalyi évvel együtt tizenhétszer teszteltünk, ami nem kis szám. Bízom benne, hogy a nehezén már túl vagyunk.”

Galéria

Most is összetart a közösség

Szentmihályfán a településfejlesztés sokszereplős folyamat, amelyben a lehetséges szereplők köre jól észrevehető – ez részben a döntéshozók nyitottságával, valamint a községben működő szervezetek jelenlétével és erős aktivitásával, továbbá a helyi kisvállalkozók együttműködésével függ össze. Bár a község anyagi helyzete konszolidált, az önerőből megvalósítható fejlesztések a rendkívüli helyzet ellenére is gond nélkül megvalósultak. A polgármester legfőbb feladatának azt tartja, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is színvonalas legyen a fejlődés. „Munkával kezdtük az évet, egy már régóta tervezett felújítással. Januárban rekonstruáltuk a halottasházat kívül és belül. Ezt közös erővel sikerült, önerőből és három vállalkozó segítségével. Február elején elkezdtük rekonstruálni a községi hivatalt és a kultúrházat, ez utóbbi egy már jóváhagyott dotáció volt, de volt egy kis csúszás adminisztratív okok miatt. Az elmúlt időszakban sikerült felújítani az egészségügyi központot is, amely két épületből áll. Jelenleg van két körzeti orvosunk, de nőgyógyász, gyermek- és fogorvos is rendel az épületben, ezenkívül gyógyszertár is üzemel benne” – magyarázza a polgármester.

Állami támogatásból sikerült felújítani a helyi futballpályát is, de a község műfüves pályával is gyarapodott, amely maximális kihasználtságot élvez a fiatalok és sportkedvelők részéről. Az elmúlt pár évben sor került az új tűzoltószertár átadására, az óvoda és az iskola épületének a felújítására, de a közterek is új köntöst kaptak. A gyermekek részére játszótér lett kialakítva, és folyamatban van a falu parkosítása is, a mellékutak javítása, valamint a faültetés is a teendők közt szerepel. A polgármester elmondta, a kis település célja, hogy vonzó lakhatási lehetőségeket biztosítson, amelyek otthon tartják a fiatalokat. Ezt bizonyítandó az elmúlt években 76 bérlakás épült Mihályfán: 2003-ban 51 bérlakást adtak át, amelyet 2014-ben további 24 otthon felépítése követett.

A bérlakásprogram megvalósításán túl az elmúlt év egyik fontos hozadéka volt a biztonsági térfigyelőkamera-rendszer telepítése és a közvilágítási rendszer korszerűsítése, amely a fenntarthatóság és tudatosság egyértelmű szimbólumává vált világszerte, és amellyel alacsonyabb karbantartási költség is hárul a falvakra. Ami nagyon fontos lenne, az a szennyvíz elvezetésének a megoldása, a kanalizációs hálózat kiépítése. Ennek menete azonban több adminisztrációs ok, anyagi eszköz hiánya vagy a pénzösszegek előteremtéséhez szükséges idő miatt hosszú lefolyású folyamat. A problémával már évek óta aktívan foglalkoznak, a legtöbb lehetőséget megragadják, hogy pályázataik a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek, hogy a községet társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt élhető közösséggé formálják. A polgármester szavaival élve, egy falu irányítása anyagi szempontból olyan, mint egy háztartás, itt sem telik mindig mindenre, ezért gyakran fontossági sorrendet szükséges felállítani. Néha el kell tudni fogadni, hogy nem minden problémát lehet egyszerre megoldani. Ugyanakkor, aki körbenéz a községben, azt láthatja, hogy a fejlődés folyamatos.

 

Aktív társulások és szervezetek

A számos beruházás mellett a sport terén is sikerült kiemelkedőt mutatniuk. A faluban elmaradhatatlan például a hagyományos asztalitenisz-verseny, ahol évről évre kiváló küzdelmek zajlanak az asztaloknál – újságolja örömmel a polgármester. De a faluban régi hagyománya van a futballnak is, futballcsapatuk a járási VI. ligában szép eredményeket ért el. Emellett a helyi szervezetek is egyre többet hallatnak magukról: a nyugdíjasok, akik hetente összejönnek csevegni, a tűzoltók, akiknek modern eszköztáruk, új autójuk van, valamint versenyeken is részt vesznek. „A tűzoltók végig segítették a tesztelést is, de esőzések esetén, vagy problémák elhárításakor is számíthatunk rájuk. Nagyra értékelem a munkájukat, és örülök, hogy vannak, hogy lehet rájuk számítani. Természetesen a járványügyi helyzet a szervezetek működésére is rányomta a bélyegét, azonban bízunk benne, hogy a folytatás töretlen lesz. A lakosoknak is szeretném megköszönni, hogy együttműködőek voltak, hogy végig betartották a szabályokat és az ajánlásokat” – mondja a polgármester.

 

Miért jó Szentmihályfán élni?

A község lakosságának lélekszáma az elmúlt években majdhogynem megduplázódott, jelenleg 1048 fő körül mozog. Pontos adat hamarosan lesz, most folyik a népszámlálás asszisztensekkel végzett része, az elektronikus számlálásban eddig 943 ember vett részt. Az óvodában az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal több gyermek okosodik, és hamarosan új osztályt is kénytelenek lesznek nyitni. Az iskola azonban még 2018-ban bezárta kapuit. „Rég született ennyi gyermek a faluban, mint az utóbbi években, viszont érzékelhető, hogy a szomszéd falvakban nagy, teljes szervezettségű iskolák működnek, és a szülők rendszerint ezekbe íratják a gyermekeiket. Többen mindennap utaznak, s számukra egyszerűbb, ha viszik magukkal a gyermeket. Szerencsénkre az óvoda iránt egyre nagyobb az érdeklődés, egyre több gyermek látogatja, aminek nagyon örülünk” – meséli a polgármester.

Büszkeségre ad okot az is, hogy igazán segítőkész emberek élnek itt. Ezt bizonyítandó, a mihályfaiak idén közel 80 fa ültetéséhez járultak hozzá anyagilag. Ezek a fiatal fák a bizonyítékai annak, hogy Szentmihályfa kétségkívül az önfeláldozásra, az egyéni érdek alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre és a gyors elhatározásra épít még ma is.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/23. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?